Egy új tanulmány lesújtó adatokat közölt a harcias európai elszántságról, amely térdre kényszeríti Moszkvát: az EU-s vállalatok jól érzik magukat Oroszországban. Főleg a németek.
„Ha békét akarsz, engedd, hogy az emberek kereskedjenek egymással, miként évezredek óta teszik. A végén kénytelenek lesznek kitalálni valamilyen megoldást.” (Nassim Nicholas Taleb)
Az ukrán propagandaoldalak sportot űznek abból, hogy páros lábbal szállnak bele azokba a külföldi vállalatokba, amelyek nem számolták fel oroszországi érdekeltségeiket, és nem hajítottak ki az ablakon több millió dollárnyi/eurónyi bevételt azért, mert úgy nem érheti őket a „Putyin háborús gépezetének kiszolgálója” vád. A minap a Procter&Gamble-t találták meg, leszedve róla a keresztvizet is, mert igaz ugyan, hogy bőségesen adakozik Ukrajnának, ám valójában egy rossz, gonosz, profitéhes cég, amely az Oroszországban maradással ki akarja használni a konkurens vállalatok kivonulása miatt magát tálcán kínáló piaci rést.
Az ukrán igyekezetet, amely az Oroszországban továbbra is működő nyugati vállalatok befeketítésére irányul, lobogó fanatizmussal szolgálja ki a Yale Egyetem projektje, amelyben folyamatosan frissítve listázzák és szégyenlistázzák az országból kivonult, illetve ott maradó vállalatokat, büszkén hirdetve, hogy remélik, munkájukkal hozzájárulhatnak a makacskodó cégek megtöréséhez és oroszországi érdekeltségeik felszámolásához.
Hogy a dolog és az erősnek gondolt nyomás mégsem akar működni, arra a mainstream kívánalmaknál a kelleténél jobban világít rá egy – a nyugati vállalatok befektetéseiről szóló – napokban közzétett tanulmány, amelyet a világ legjobb menedzsmentképzője címet viselő St. Gallen-i Egyetem kutatói készítettek. A tanulmány – többek között éppen az említett Yale Egyetem által szorgalmasan körmölt listák adatai alapján – arra a következtetésre jutott, hogy tavaly az Ukrajna megtámadása előtt Oroszországban jelen lévő EU-s, valamint G7-es multik és vállalatok mindössze 8,3 százaléka hagyott fel tevékenységével, és vonult ki az orosz piacról, miközben a nyugati országok szankciós politikája egyre perverzebbé válik – mérhető eredmény nélkül.
Az ukrajnai háború kitörése óta így is mintegy ezer cég és vállalat vonult ki Oroszországból – némelyik nagyon gyorsan, mások húzva az időt, arra várva, hogy a konfliktus véget érjen, és a dolgok visszazökkenjenek a normális kerékvágásba. Ők azok, akik szerint a hidak felégetése nem a legszerencsésebb megoldás, pláne akkor, ha senki nem kötelez gyújtogatásra. Mára kiderült, hogy a háború vége még az optimista forgatókönyvek tükrében sem látszik, a dolgok pedig soha nem fognak már pontosan úgy működni, mint előtte. Ennek ellenére a mai napig több száz, ezer multi és vállalat folytatja az oroszországi üzletmenetét, dacára a közvélemény morális ítéletének, bízva abban, hogy az üzleti világ magához tér a klimaxból.
A tanulmány szerzői, az egyetem professzorai kissé cinikusan jegyzik meg összegzőjükben: az eredmények erősen megkérdőjelezik a nyugati cégek hajlandóságát arra, hogy elszakadjanak egy olyan gazdaságtól, amelyet kormányaik egyébként minden eszközzel tönkre akarnak tenni.
Ami azt illeti, a világ más részeiről sem nagyon kapcsoltak extra fokozatba a vállalatok, hogy kitolassanak Oroszországból, de arányaiban még mindig „jobban” állnak, mint európai riválisaik: az USA cégeinek közel 18, míg a japánok 15 százaléka fordított hátat Moszkvának. (Kínának esze ágában sincs beszállni a szankcionálásba, éppen ellenkezőleg: zsinórban használja ki és köszöni szépen a hirtelen feltáruló lehetőségeket.) Az exodus látványossága tehát alapvetően nem a kivonuló cégek számának, hanem inkább annak köszönhető, hogy a legismertebb, legnagyobb multik közül is többen választották pénz helyett a szolidaritás magasztos elvét, ez pedig hírértéke miatt hamis illúziókat keltett a nyugati világ oroszgyűlölő, Moszkvát romokban látni akaró részében.
Hogy a vicc végén poén is legyen: a tanulmányból az is kiderült, hogy az Oroszországban a mai napig prosperáló vállalatok nagy többsége német.
Úgy tűnik, a legendás Zeitenwende bizonyos területeken a 360 fokos fordulatot jelenti.
A davosi Világgazdasági Fórumon már nem létezett a legendás Oroszország Ház, az éveken át a moszkvai delegációnak és üzletembereknek helyet adó pavilon – szimbolikus módon helyére az ukrán csapat költözött. A világ legnagyobb üzletkötői közül többen voltak, akik halkan mormogva megemlítették: az egykor jó hangulatú, óriási üzletkötések helyszínéül szolgáló teremben most az egyetlen pénzzel kapcsolatos tevékenység az, amit az ukránok követelnek segítségképpen. És ha már üzletkötés: a fórumon az is kiderült, hogy egyre több vállalatban merülnek fel kérdőjelek azzal kapcsolatban, meddig tudja a nemzetközi üzleti szféra kikapcsolni Moszkvát a vérkeringésből, mialatt türelmetlenül keres új piacokat a kiközösített óriás helyett. Különösen érzékenyen érinti ez azokat, akik pontosan tisztában vannak vele, hogy – „a szankciók működnek!” csatakiáltás visszhangzó dübörgése ellenére – Oroszország gyakorlatilag megtanult a szankciók terhe alatt is biztonságosan kereskedni, alternatív megoldásokat találva mind az export, mind az import vetületében.
A riadalmat éppen az kelti az üzleti élet Oroszországgal kapcsolatot megszakító szereplőiben, hogy Moszkva sikeres B-terve, amellyel a nyugati befektetéseket és kereskedelmi hiányosságokat pótolni tudja, hosszú távon is megváltoztatja a jól jövedelmező üzleti rendszert, a szankcionáló országok és vállalatok pedig óriási bevételtől, egyben a globális piac tortájának egy igen szép szeletétől esnek el. Ez az a gondolat, amelyet sok vállalat alaposan megrágott, mielőtt a lelkes oroszgyűlölet közepette meggondolatlan lépést tettek volna – majd úgy döntöttek, vállalják a köpködést, és inkább maradnak az országban, és folytatják a tevékenységüket.
Az amerikaiak óriási energiát fektetnek az oroszellenes lobbiba, és abba, hogy meggyőzzék európai partnereiket a szankciók fontosságáról. „A szankciók sikeresek, Oroszország szenved!” narratíva kötelező mantrázása ugyan kezd bohóckodássá fajulni, de ameddig mögötte az orosz befektetéseket az amerikaiak váltják fel, az USA szempontjából teljesen mindegy, hányan nevetnek rajta egyre kétségbeesettebben.
Az idei év végérvényesen el fogja dönteni azt a kérdést, hogy a szankciós politika térdre kényszerítheti-e Moszkvát. Brüsszel már a tizedik büntetőcsomagot állítja össze, és orosz összeomlásról beszél, miközben az EU-s gazdaságot és ipart kell lassan lélegeztetőgépre kell kapcsolni. Mindeközben – a Leopard 2 harckocsik morgásától jó messze – az oroszok és kivonulni nem kívánó külföldi partnereik bólintva koccintanak egy kupica vodkával, elnéző mosollyal intve dászvidányát a távozóknak, majd leülnek áttekinteni, hogyan hozzák ki mindenféle értelemben a lehető legtöbbet a megváltozott körülményekből.
MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov
Chris Wright, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere szerint gazdasági szempontból az Európai Uniónak kedvezőbb lenne, ha amerikai nyersanyagokra támaszkodna.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy ezzel szemben Oroszország, illetve a hozzá kötődő személyek elleni szankciókkal, valamint kemény vámokkal és más kereskedelmi korlátokkal kell fellépni.
Összecsapásra számított, nagyon más lett a vége.
A gyanú: garázdaság.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNNKK) elnöke szerint Magyar Péter egy fekete lyuk, és akik mögötte mégis látszódnak, meg jobb lenne, ha nem látszódnának.
A Tisza kiszivárgott adótervéről kérdeztük Magyar Péter emberét.
Macron egyik régi favoritját dobhatja be a tűzvonalba.
Digitalizáció és mesterséges intelligencia a honvédelemben.