Szászország vezetője: Örökre orosz gáz nélkül maradni „geopolitikai hiba” lenne

Bármennyire is fogadkoznak az európai vezetők, hogy az ukrajnai háború után nem térnek vissza a megszokott kerékvágásba, a földrajzi és piaci realitások még a legelszántabb politikai döntéshozókat is felülírják – állapította meg a Bloomberg minapi elemzése. Hozzátéve, hogy mindez nemcsak Európa energiapiacai és ipari óriásvállalatai miatt, hanem a katari, mozambiki és amerikai gázberuházások jövője szempontjából is fontos. 

Mielőtt Putyin elrendelte Ukrajna lerohanását, az Európa által elfogyasztott gáz nagyjából 40 százalékát szállította Moszkva. Az évtizedek alatt felépített energiahíd ellenállt a hidegháború legzordabb időszakainak, a Szovjetunió felbomlásának és az európai energiapiacok liberalizációjának is.

Idén februárban azonban minden gyökerestül megváltozott. Putyin sorban csökkentette az európai országokba irányuló exportot, remélve, hogy megtörheti az Unió Ukrajna-barát egységét. A régió még mindig sok orosz cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárol, de a csővezetékes export bezuhant.

Míg az Európai Unió megtiltotta az Oroszországból származó kőolajimportot, az orosz gázzal nem tette ugyanezt.

A Nemzetközi Energiaügynökség azonban egy olyan forgatókönyvet dolgozott ki a nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgázimport és a nap- és szélerőművekből származó nagyobb termelés kombinációja segítségével, amely szerint az Európába irányuló orosz gázáramlás 2025-re csekélyre, 2028-ra pedig nullára csökkenne. 

Az európai fővárosokban a vezetők hajthatatlanok, megtanulták a leckét: „Csak akkor leszünk igazán szabadok, ha teljesen nélkülözni tudjuk az orosz gázt" – mondta például Leonore Gewessler osztrák energiaügyi miniszter a múlt hónap végén.

 A földhözragadtabb vélemények az alacsonyabb szinteken már sokkal változatosabbak. Michael Kretschmer, a németországi Szászország tartomány vezetője a múlt hónapban azt mondta, hogy 

Sok német politikus számára csak az ár számít. Berlin jelenleg a gázimportért körülbelül hétszeresét fizeti a 2010 és 2020 közötti átlagnak. Így nem marad más Németországnak, mint a fogyasztók és a vállalatok megnyugtatására súlyos eurómilliárdokat elkölteni a támogatásokra.

Soha ne mondd, hogy soha!

Az olaj története azért szolgáltat példákat néhány valószínűtlen visszatérésre. Vegyük például Irakot. Az ENSZ 1990 augusztusában, Kuvait lerohanása után négy nappal teljes embargót rendelt el az iraki olajra. Egy évvel később, miután az USA legyőzte Szaddám Huszeint, Washington továbbra is ragaszkodott az embargó fenntartásához, hogy tartósan megfossza Irakot az újabb háborúhoz szükséges eszközöktől. 

Ugyanakkor később, 1996-ban az USA enyhített az embargón, és bevezette az „olajat az élelemért” elnevezésű rendszert, amely lehetővé tette Szaddám számára, hogy a nyersolaj eladásából származó bevételt humanitárius célokra fordítsa. Ez odáig ment, hogy 2001-re az USA már annyi iraki nyersolajat importált, mint 1990 elején – mindezt úgy, hogy Szaddám továbbra is hatalmon maradt Bagdadban.

Putyin is eljárhatja az „iraki táncot”?

Megtörténhet mindez az orosz gázzal és Putyinnal? Valószínűleg igen, ha nem is hónapokon belül. Európa talán soha nem fog visszatérni a múltbeli hosszú távú szerződésekhez Oroszországgal, és a megújuló energiáknak köszönhetően idővel valószínűleg kevesebb gázra lesz szüksége. Ám

Márpedig tény, hogy az orosz gáznál olcsóbb gáz nem létezik Európa számára.

A Bloomberg szerint Kijev bizonyos szempontból ragaszkodhat ahhoz is, hogy az Ukrajnát keletről nyugatra átszelő vezetékeken keresztül Európa orosz gázt vásároljon. Sőt, valamiféle békemegállapodás részeként Oroszországnak valószínűleg hozzá kell majd járulnia Ukrajna újjáépítésének költségeihez. Ez a számla több tízmilliárd dollárra rúgna, ha nem többre. Ezt a Kreml – bárki is vezesse – csak úgy tudná kifizetni, mint Szaddám és az őt követő iraki vezetők, akik 2022 februárjáig pontosan 52,4 milliárd dollárnyi jóvátételt „fizettek” Kuvaitnak, mégpedig fosszilis tüzelőanyagok eladásával.