A november közepén az indonéziai Balin megtartott G20-csúcs egyértelmű tanulságokkal szolgált. A fő témát természetesen az ukrajnai háború adta – de mire jutottak ezen a csúcstalálkozón a világ vezetői?
Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.
Az Oroszország és Ukrajna között február végén kipattant konfliktus óta először találkozott a G20 csoportosulás. Előzetesen nagy volt a félelem, hogy a háború kirobbanása és egy újfajta hidegháború eljövetelének előszele háttérbe szorítja a világ többi részének az érdekeit.
Nagy megkönnyebbülést hozott, mikor Vlagyimir Putyin visszautasította a csúcstalálkozón való részvételt. A másik oldalról viszont meg lett volna a lehetősége, hogy a világ vezetői nyugodt körülmények között tárgyalóasztalhoz ülhessenek az ukrajnai konfliktus kapcsán. Oroszországot először a külügyminiszter Szergej Lavrov képviselte, aki egy sajtótájékoztató keretében elítélte Ukrajnát, mint „fasiszta államot”, valamint az USA-t is megemlítette különböző összeesküvés-elméleteket hirdetve, amerikai biolaborokra hivatkozva. Lavrov látványos, sokat emlgetetett távozása után az orosz pénzügyminiszterre hárult az ország képviselete.
A csúcstalálkozó legfeszültebb pillanata egyértelműen az volt, mikor rakéták csapódtak Lengyelország területére. Ekkor Joe Biden egyből összehívta a G7 országok (USA, Németország, Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Japán, Kanada) hadi-tanácsát, azon melegében megvitatni az eseményeket.
Az előzetes várakozásokat összességében annyiban viszont megcáfolta a G20-csúcs, hogy a világ más részének érdekei nem szorultak háttérbe, annak ellenére sem, hogy a háború volt a központi téma.
G20: Az 1997-98-as ázsiai pénzügyi válság sikertelen kezelését követően a Clinton-adminisztráció sikeresen ismerte fel, hogy új fórumra van szükség az IMF és a Világbank legitimálásához. Ezért jött létre 1999-ben a G20. A G20 kezdetben a pénzügyminiszterek és a gazdasági tisztviselők találkozója volt, de a 2008-as válság közepette a Bush-adminisztráció kormányfői értekezletté emelte.
Putyin távolmaradásával nem kellett nyilvánosan elhatárolódniuk tőle olyan országoknak, amelyek nem léptették életbe az Oroszország elleni szankciókat (Kína, India, Brazília). Balin nem volt egyetlen résztvevő olyan ország sem, aki szívesen kiállt vagy szövetkezett volna Oroszországgal. A csúcstalálkozó előtt a kínai tisztviselők nyíltan tájékoztatták a nyugati médiumokat arról, hogy az invázióról annak megindítása előtt semmilyen információval sem látta el őket Oroszország – még minimálisan sem. Hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudni, de már ez a bejelentés is üzenet volt az orosz félnek.
Ugyanakkor ezeknek az országoknak a kínaihoz hasonló állásfoglalása Balin nem jelenti azt, hogy egy kalap alá vehetők az Egyesült Államokkal és Európával Putyin elítélését illetően. Ezek az országok ugyanis végső soron megőrizték az „el nem kötelezett” álláspontjukat, de azt még ők is elismerték, hogy
A házigazda Indonézia a Nyugattal szinkronban szavazott korábban az ENSZ-ben Oroszország elítélésében, ám Balin a háború végét szorgalmazta az egyhangúság hiánya ellenére is. India, amely nem ítélte el harciasan Oroszországot, az országot képviselő vezető csupán annyit mondott, hogy ez most nem a háború ideje, török részről pedig Erdogan szinte az ENSZ gabona-közvetítőjeként lépett fel, az ismert fekete tengeri szállítási gondok kapcsán.
A csúcstalálkozó egyértelmű tanulsága, hogy a feltörekvő gazdaságok erőt demonstráltak megnövekedett befolyásukkal és függetlenségükkel. Európai társaikkal ellentétben az Ő befolyásuk sokat nőtt a válság kezdete óta.
Az ukrajnai háború mellett a másik fő témát Kína és az USA közti egyre fokozódó feszültségek jelentették. Ennek kapcsán pozitív, hogy
Az elmúlt hónapok eszkalációját követően ideje lett volna csökkenteni a feszültséget új alapokra helyezve a két szuperhatalom viszonyát.
Három órán át zajló tárgyalásra került sor Biden és Hszi között, de konkrétumok egyelőre nem ismertek, hogy mi hangozhatott el, illetve, hogy jutottak-e egyáltalán valamilyen eredményre. Az ilyen mértékű diszkréció a megbeszélés kapcsán annak az egyértelmű jele, hogy
a két szuperhatalom közti viszonyrendszer fordulóponthoz érkezett, komolyra kezdenek fordulni a dolgok a kínai-amerikai kapcsolatokban.
A G20-csúcs zárásaként a vezetők nyilatkozatot tettek, amellyel megerősítették az alapvető megállapodásokat, mint például a Párizsi Klímaegyezmény melletti elkötelezettséget. A csúcstalálkozó persze nem változtatott azon, hogy folytatódik Oroszország Ukrajna elleni háborúja, továbbá, hogy az eszkaláció veszélye továbbra is rendkívül komoly, Kína és az USA közti fokozódó feszültség pedig rendkívül kézzelfogható. Az USA több mint valószínű, hogy folytatni fogja az eddigi szankciós politikáját.
Összességében az kétségtelen, hogy Oroszország és Ukrajna, valamint Kína és az USA közt húzódó konfliktus megosztotta a világot, de vannak ellensúlyozó erők is.
A csúcstalálkozón újra kikristályosodott az el nem kötelezett hatalmak csoportja, amelyekkel sokkal inkább egyénileg, mint csoportként kell számolni a jövőben. Ezek a hatalmak egyénileg is jelentős szereplők. Igaz, hogy ezek az országok óvatosan kezelik az USA-t, de Putyin ukrajnai háborújának veszélyeit a világgazdasági zavarokkal és az eszkaláció lehetőségével egyaránt felismerték. Nem véletlen tehát, hogy mind az USA, mind Kína jól tudja, hogy nem csupán egymással szükséges nyitva tartani a kommunikációs csatornákat, de ezekkel az országokkal is.
A csúcstalálkozó – habár konkrét, nyilvánosan látható eredményt érdemben nem hozott –, de bizonyította, hogy a G20 hasznos fórumot jelent a diplomáciának, mindenfajta feszültség levezetésére, mind pedig a geopolitikai követelések és a gazdasági fejlődés érdekei közti egyensúly megteremtésére.
A G20 jelentette fórum sokkal hatékonyabban, mint az ENSZ Közgyűlése vagy éppen Klímakonferenciája, annak ellenére is, hogy a G20 országok lefedik a világ népességének mintegy 2/3-át és a globálisan megtermelt GDP 90 százalékát.
Habár a csúcstalálkozó látványosan nem oldotta meg egyik akut globális problémát sem – orosz-ukrán háború, kínai-amerikai feszültség, klímaváltozás – hasznossága mégis kétségtelen. Egyrészt ilyen horderejű kihívások kellően hatékony, határozott kezelése nem is várható el néhány nap alatt, de még ezek érdemi megvitatása sem. Másrészt a hasznosság abban azért lemérhető, hogy
Borítókép: MTI/AP/Alex Brandon
Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
Ukrajnával, Európával és Amerikával szemben is vannak elvárásai.
Keir Starmer kormányfő szerint hiba volt a konzervatívok távolságtartása, pragmatikus Kína-politikát javasol.
Így nem lesz béke egyhamar.
Az ukrán vezetés retteg: a Politico szerint az amerikaiak átnyúlhatnak a fejük felett, és kész ténnyel állítják őket szembe.
Donald Trumpéknál betelt a pohár: mostantól a kormányzati honlapon, név szerint listázzák az elfogult újságírókat és a fake news-gyárakat. A „szégyenfalon” a CNN és a New York Times mellett ott virít a Magyarországról is gyakran ferdítő Politico.
„Egy karakán csávó.”
A német védelmi miniszter kifejezetten pozitívan értékelte a diákok tüntetését, mondván ez is azt jelzi, a tanulók érdeklődnek a sorkatonaság után.
