Kibékíthetetlen ellentmondások mérgezik a német-francia viszonyt?

Nagyon úgy tűnik, hogy a múlt heti párizsi Scholz-Macron ebédmeghívás alatt sem tudott enyhülni a régi keletű, de most újra erősödő viszály, amely a francia-német viszonyt ismét alapjaiban határozza meg.

Egyesek szerint emögött az húzódhat meg, hogy a két vezető – Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök – személyesen sem különösebben szívelik egymást. A nemzetközi életben előfordul az ilyesmi, hogy az egyik fél kiütéseket kap csupán attól a gondolattól, hogy a másikkal találkoznia kell. De az teszi politikussá őket, hogy felülemelkednek a rokonszenv hiányán, és megpróbálnak normális viszonyt kialakítani.

A Bundeswehr újrafegyverzése

Valószínűleg a két ország viszonyában nem csak személyi, illetve személyes ellentétekről van szó. Amióta – ez év elejétől – az új berlini kormány viszi az ügyeket, egyre több kérdésben tapasztalható szembenállás. Talán Scholz úgy ítélte meg, hogy elég az Angela Merkel-i politikából, amelyben többnyire a franciák vitték a prímet, a kancellár asszony meg asszisztált hozzá. 

Tudatni kell a franciákkal, hogy nem ők a legnagyobbak, még az unión belül sem. Ki kell mondani, képviselni kell a német érdekeket, mert a franciák – habókos álmaikkal – azután túl nagyra nőnek, és soha nem tudjuk visszavenni az irányítást az unióban. Talán efféle gondolatmenet is meghúzódhatott a határozott német állásfoglalások mögött. 

Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően például bejelentette, hogy az elkövetkező években 100 milliárd eurót (közel 41 ezer milliárd forintot) szán a Bundeswehr újrafegyverzésére. Ha ez megvalósul, akkor a német katonák a legkorszerűbb fegyverekkel fognak rendelkezni, Európa legjobban felszerelt hadserege lesz a német. Ez nyilvánvalóan rossz emlékeket ébreszt Párizsban – gondoljunk csak az első vagy a második világháborúra.

Nekik nagyon is megfelelt az eddigi Bundeswehr, az agresszív mivoltát teljesen levetkőző, már-már „egy csokor virággal hadba induló” alakulat. A német zöldek kormányra jutása is ezt sugallta, hiszen antimilitarista elvek jellemezték őket, nem pedig a kardcsörtetés. 

Ám nemcsak ez az idea csorbult napjainkban. Övön aluli ütés volt a franciáknak, hogy a németek elkezdtek érdeklődni a legkorszerűbb amerikai gép, az F–35 Lightning II ötödik generációs, egy hajtóműves vadászbombázó iránt. De mi lesz akkor a közös európai fejlesztésű, nagy részben francia tervezésű-fejlesztésű harci repülőgéppel, a hosszú évek alatt befektetett pénz és tudás most a kukában végzi? Nem az működtette ezt a tervet, hogy ne függjünk annyira az amerikai fegyverektől? Párizs várhatóan sok-sok milliárd euróról mondhat le, ha amerikai vadászbombázókat vesz Berlin.

Kétszázmilliárd eurós német csomag

Aztán szeptember végén jött az újabb sportszerűtlen ágyékütés a franciáknak, ami még az előzőnél is mélyebben talált. Mindennek az eredete az EU szankciós politikája, ami oda vezetett, hogy Moszkva elzárta a Nyugatra irányuló gázcsapok többségét. Ebből pedig a németek vették ki a legnagyobb részt. 

Berlinben közölték, hogy 200 milliárd eurós (82 ezer milliárd forintos, a 2022. évi magyar költségvetési bevételek közel háromszorosát jelentő!) csomaggal fogják támogatni az idén télen azokat a háztartásokat és vállalatokat, amelyek nem tudják kifizetni a növekvő energiaköltségeket.

Az rendben van, hogy a családokon segítenek, ebbe nincs beleszólásunk – fejtették ki a francia zsörtölődők. De az, hogy 

Ha ez bekövetkezik, az – francia vélemények szerint – a versenyjogi szabályok súlyos megsértésének számít. 

A német gazdaságot irányítók már régóta azt hangoztatják, hogy nekik nincs szükségük uniós szinten való közös adósságfelvételre, amellyel például Kijevet támogatnák. Ők megoldják zsebből. Berlinben a pénzügyek élén áll az a Christian Lindner, aki liberális pártvezetőként nagyon ragaszkodik a konzervatív módszerekhez, különösen, ha külföldi adósságról van szó, amelyek növekedését kézben kell tartani. 

Ráadásul ez a francia mutató – bár a Covid után egy százalékkal csökkent – fokozatosan növekszik, ha a 2016-2019-es 97-98 százalékos szinttel hasonlítjuk össze. Egyesek szerint a francia pénzügyek sajátos csapdában vergődnek. Miközben tehát a francia eladósodottsági szint közel duplája a normálisnak, addig a német adat igen közel van a pénzügyi stabilitási paktum 60 százalékához, amely a Covid-hatások kapcsán elhatározott hároméves felfüggesztést követően jövőre újra kötelező lesz. Ezt Berlin akár könnyen teljesítheti is. A franciák oldalát mindeközben továbbra is szúrja a két német csomag, amely 300 milliárd eurós lyukat üt a költségvetésen, ami ellen az uniónak fel kellene szólalnia.

Zord vagy enyhe lesz az érkező tél?

Ha nem lenne az ukrán háború, a következő német-francia probléma fel sem merülne. Bár most még elviselhető az időjárás, de az idén is jön majd a tél. Ebben végre találkozott a két ország igénye: 

Németország önzetlenül megígérte, hogy többlet-villamosenergiát fog termelni gázerőműveiben, és ezt átküldi Franciaországba. A francia fél gázt ad, míg a másik elektromossággal fizet. Ez kiváló példája az európai együttműködésnek. Másban azonban nincs egyetértés. 

Ott van a spanyol-portugál gázvezeték ügye, amelynek vége Franciaországban lenne, és az elmúlt hónapokban rendkívül heves vitát váltott ki. Még Németország is véleményt nyilvánított abban a reményben, hogy majd ő is részesül a délről jövő, főként LNG-gázból. 

Aztán az elmúlt napokban megszületett az egyezmény az ugyanúgy Barcelonából induló, de most nem a Pireneusokon átvezető, Carcassonne végállomású, hanem Marseille-ig vezető csőkígyóról, amely zöldhidrogén szállítására is alkalmas lesz. Lényegében a francia tervek szerint jön majd létre a gázvezeték, amelyben meg sem említik Németország nevét, mintha nem is létezne.

A legutóbbi uniós csúcson Németország hallani sem akart a gázársapkáról, amely a gázerőművekben felhasznált energiára vonatkozott volna. Míg, ha ez megvalósul, az oroszok azonnal leállították volna bárminemű gázszállításukat, amely az uniós országokba irányul. 

Így Magyarország Berlin véleményét támogatta. Párizs ellenben maga köré gyűjtötte azokat az államokat, amelyek elvakult oroszellenességükben képtelenek két lépéssel előre gondolkodni. Scholz eltökélt kiállása azonban győzedelmeskedett. Az ilyen meghatározó kérdésekben, ha a két európai nagy között vita keletkezett, elsimították csendben a háttértárgyalásokon. 

Nem álltak elő ez idáig a nagyközönség elé csörtézni. A német és francia kormány találkozóját elhalasztották januárra, és Scholz Élysée-palotában tett minapi látogatását követően Macronnal sem volt közös sajtóértekezlet.

Kéz a kézben az esőben

Kis porosodás vagy netán nagyobb kavicsok vannak a motorban? Erre korai még válaszolni. A múlt hét közepén létrejött párizsi randevú mindenesetre nem vitt közelebb ennek megítélésében. Az európai sajtó beszámolt a két vezető mozdulatairól, amelyeket a fogadás és a búcsúzás közben tettek. A kiadott közleményből annyit tudtunk meg, hogy „nagyon konstruktívak” voltak a megbeszélések, már-már a szovjet idők szóhasználatára emlékeztettek ezek a megfogalmazások. Így mindenki csak találgat, hogy mi hangzott el a háromórás találkozón.

Aki élt vagy tanult a rendszerváltás előtt az nem ilyen képekre emlékszik a megbékélés hőskorából. Charles de Gaulle 1958 őszén Colombey-les-Deux-Églises-ben lévő otthonába hívta meg Konrad Adenauert. Egy séta után a férfiak leültek tanácskozni, majd családjukkal együtt megvacsoráztak.

De visszaemlékezhetünk arra a jelenetre is, amely 1984 őszén játszódott le Kohl kancellár és Mitterrand elnök közt. Kéz a kézben álltak az esőben az első világháború alatt Verdunnél elesettek előtt tisztelegve. Mindegy, hogy német volt-e vagy francia. Ez az igazi megbékélés, az igazi megbocsátás. Ezt a pillanat hozza el, nem lehet erre forgatókönyvet írni. Vagy, amikor 2015-ben a párizsi merényletek után Angela Merkel egyszer csak Francois Hollande vállára hajtotta a fejét, hogy éreztesse, osztozik a másik nemzet gyászában. A gesztusok fontosak. Mára egy erőltetett mosoly maradt meg Scholz szája szegletében.

(Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)