Itt a nagy európai energiaalku – olyan még nem volt, hogy tanácsot ne tudtak volna adni

A Bruegel – belga agytröszt – fogalmazta meg tavasszal azt a stratégiai tervet, mely alapján az EU vezetése belevágott az orosz gázról való leválás megvalósításába. Az akkori elemzésük szerint egyéb gázforrások kihasználásával és 15 százalékos spórolás mellett Európa függetlenedni tud az orosz gáztól. Nos, a szomorú eredményt, a mai helyzetet mindenki ismeri. Most az intézetben újabb hétpontos javaslattal álltak elő.

A Bruegel belga intézetének elemzői javaslatukat azzal a találó kép leírásával kezdik, hogy Európa egy tökéletes energiavihar közepén találta magát. A jelenlegi becslések szerint ugyanis

Összehasonlításképpen (lásd az elmúlt évtizedek adatai mutató ábrát is): az Egyesült Államok, ahol szintén emelkedtek az árak, jelenleg GDP-jének 4,4 százalékát költi energiára, ami nem annyira magas a történelmi átlagához képest. 

Az elmúlt hónapokban három egymást átfedő sokk sodorta az Európai Uniót a valaha tapasztalt legsúlyosabb energiaválságba. Helyzetelemzésük szerint a globális energiapiacokat érintő első sokk a világjárvány utóhatása. 

A Covid-válság idején az olaj- és gázbefektetések meredeken visszaestek, ami a globális energiakereslet gyors visszaállásánál súlyosbította a mélyreható energiakereslet-kínálati egyensúlyhiányt. Ezért a világ szinte összes sarkában megtapasztalhatták az üzemanyagpiacok szűkös készleteit és a magas árakat. Azt azért ne várjuk tőlük, hogy kimondják: a zöld energiára való megfeszített átállás is belejátszott a sokkba.

Másodikként az orosz sokkot említik, amely jóval az ukrajnai invázió előtt kezdődött. 

Ennek (meg a szankcióknak) az eredményeként – mint ismert – a gázárak az EU-ban több mint tízszeresére nőttek, a kormányok pedig manapság idegesen próbálják megvédeni az ársokktól a fogyasztókat, milliárdos támogatások kiosztásával.

Aszály és más problémák

Ezen kívül Európa amúgy is szűkös energiahelyzetét egy sor szerencsétlen egybeesés is rontotta. A karbantartási problémák arra késztették Franciaországot, hogy leállítsa atomerőművei felét, ami növelte a gázszükségletet az energiatermelésben. A súlyos aszály rendkívül alacsony szintre vetette vissza az európai folyókat és tavakat, ami nemcsak a vízenergia-termelést, hanem a hűtést igénylő hőerőművek, valamint a vízi szállításra támaszkodó széntüzelésű erőművek teljesítményét is csökkentette.  

A Bruegel a fenti három eseménnyel magyarázza, miért nem ülnek tavaszi számai, pedig ők olyan jól kigondolták. Megcsillantják szakértelmüket, és férfiasan megállapítják: e három sokk következtében

Sőt, azt is hozzáteszik, hogy jelenleg ez jelenti Európa legnagyobb rendszerszintű kockázatát, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Egy rendezetlen energiaválság nemcsak 

De természetesen egy valamirevaló agytrösztnek az ilyen helyzetekre is találnia kell megoldást, mert az európai vezetők nem engedhetnek Putyin stratégiájának, amely az energiát fegyverként használja. 

Tehát gyorsan fel kell készülniük az ellentámadásra a nehéz tél előtt. Ugyanis az, hogy „miként is kezelik majd a korlátozott energiaellátást, meghatározza Európa energiarendszerének jövőjét, és szélesebb politikai következményekkel is járhat”.

A Bruegel szerint, ha helyesen kezelik, a mélyebb integráció és a felgyorsult beruházások lehetővé tehetik Európa számára, hogy le tudja győzni Putyin stratégiáját, miközben a tisztább és megfizethetőbb energia felé való átmenetet is előmozdíthatja. Ezért az európai vezetőknek nagy alkut kell kötniük, hogy „egyesítsék tagállamaik kiaknázatlan energiapotenciálját annak érdekében, hogy mentesítsék az Uniót az Oroszországtól való függésből, és lerakják a tiszta energiával kapcsolatos beruházások gyors fejlődésének alapjait”.

A jelenlegi helyzet megoldására az intézet rögtön 7 javaslatot fogalmazott meg

1. Először is, minden országnak őszintén és haladéktalanul ki kell használnia az európai energiapiac minden rendelkezésre álló rugalmasságát a kínálati oldalon. Ehhez fájdalmas politikai kompromisszumokra lesz szükség:

•      A német nukleáris potenciál és a lignit jelentősen csökkentheti az Oroszországtól való gázfüggőséget.
•       A holland gázmezők  jelentős segítséget jelenthetnek.
•       Az ukrán atomerőművek erősebb importja néhány százalékponttal csökkentheti a gázfogyasztást.
•      A szennyezés és a munkaidő normáinak átmeneti csökkentése is segítené az ellátást.

Az energiabiztonság minden eddiginél nagyobb kihívást jelent, és átmenetileg újra kell értékelni a társadalmi és környezeti javakkal kapcsolatos kompromisszumokat. (Ezen már rágódunk egy ideje.) 

2. Másodszor, mivel a korlátozott szállítások a tagállamok között versenyhelyzetet teremtenek, egy megállapodás a nemzetközi piacokon történő közös gázbeszerzésről csökkenti majd annak kockázatát, hogy az egység megbomoljon. Ezen kívül a közös beszerzés a gáz pénzügyi és politikai költségeinek enyhítését ígéri, és lehetővé teheti az egyesített gázmennyiségek felhasználását a legsúlyosabban érintett fogyasztók energiaellátására. (Örökké az Egyesült Európai Államokkal – és soha másképp!)

3. Harmadszor, ahol csak lehetséges, minden országnak őszinte és átfogó erőfeszítéseket kell tennie a kereslet csökkentésére. A politikai döntéshozóknak el kell magyarázniuk a polgároknak, hogy „meg kell kötni a kompromisszumokat a háztartások energiafogyasztása, valamint a munkahelyek és a béke megőrzése között”. 

Ezenkívül az országoknak biztosítaniuk kell, hogy minden fogyasztó megfelelő ösztönzést kapjon a fogyasztás csökkentésére. Az európai vezetőknek meg kell állapodniuk abban, hogy leállítják az energiafogyasztás közvetlen támogatását, és ehelyett az energiacsökkentést támogatják. Terítéken kell tartani olyan szabályozási eszközöket, mint a sebességkorlátozások vagy az épületek minimális hőmérsékleti szabályainak módosítása. 

A politikailag még kiaknázatlan energiakínálati és keresletcsökkentési potenciál Európában jelentősen enyhíteni fogja az energiapiaci nyomást. (Ez is már szinte lerágott csont. A spórolás jó, a rezsicsökkentés rossz!)

4. A nagy alku negyedik –  szerintük – döntő eleme a politikai elkötelezettség biztosítása egy jól működő európai energiapiac fenntartása mellett. (Talán a jól működőre kellene koncentrálni, nem a politikai elkötelezettségre!)

5. Ötödször, az európai pénzeket össze kell vonni a nehéz hazai döntések kompenzálására. A groningeni háztartásokat kompenzálni kell a megnövekedett földrengés-kockázatért, és nem a holland kormánytól kell ezt elvárni. Az algériai gázszerződések felmondásáért és a gáz Olaszországba való átirányítása engedélyezéséért meg kell téríteni Spanyolországnak a drágább LNG-vásárlásnál keletkezett jelentős árkülönbséget. (Kísértet járja be Európát! Marx visszatért!)

Leírják azt is, hogy a jelenlegi válságért leginkább felelős országoknak nagyobb mértékben kellene hozzájárulniuk a rendezés költségeihez.

6. Hatodszor, a társadalom legszegényebb tagjai, akik energiaszegénységnek vannak kitéve, kiszolgáltatottabbak, mint valaha, és továbbra is támogatásra szorulnak. A nemzeti kormányoknak átalányösszegű transzfereket vagy egyéb olyan szociális támogatást kell nyújtaniuk, ami nem gyengíti az energiafogyasztás csökkentését célzó árképzéseket. Ehhez az EU-ban tapasztalható hatalmas költségvetési egyensúlyhiány miatt a fent említett európai alap is hozzájárulhat. (Innen már csak egy ugrás a fenntartás nélküli jövedelem rendszere!)

7. Végül, a rövid távú kényszerek nem vonhatják vissza a fosszilis tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésének hosszú távú céljait. Az EU ambiciózus terve, amelyeket a RePowerEU továbbfejlesztett, csak akkor lesz megvalósítható, ha Európa megbirkózik a közelgő telekkel. A villamosításra, a hőszivattyúk kiépítésére, a szerkezeti energiahatékonyságra, a hálózatok digitalizálására, a megújuló energiaforrások kiépítésére, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású ipari ellátási láncok kiépítésére, a tömegközlekedési megoldásokra és a tiszta mobilitásra irányuló programokat meg kell valósítani. (Tehát nem a brüsszeli javaslatokkal van baj, csak több Európát és több zöldítést kellene használni!)

Ezúton köszönjük a Bruegel nevű agytrösztnek a javaslataikat a nagy európai energiaalku megteremtésére, amely majd biztosítja, a leginkább függő gazdaságoknak, mint például Németország, hogy kibírják a telet az orosz gáz nélkül. Persze kétségeink vannak, tapasztalva az agytröszt tavaszi javaslatait, amennyiben összevetjük a jelenlegi helyzettel.

Európa jelentős földgázhiánnyal néz szembe, a magas készletek nem mentik meg a kontinenst.

Sokan mondják, hogy az európai energiapiac leállt és javításra szorul. A piac azonban nem állt le, csak megmutatta, amit a politikusok nem akarnak látni:  

A második rész olvasásához kérjük, kattintson a FOLYTATÁS-ra.