A háború és a szankciók együttes hatásának köszönhetően Európa soha nem látott energiasokkal kénytelen szembenézni.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
Az energiasokk feszültségeket okoz mind az országok között, mind pedig a társadalmakon belül. A szegényebb országokat, illetve a társadalom szegényebb rétegeit értelemszerűen jobban érinti az energiaárak emelkedése, hiszen költségvetésük nagyobb hányadát költik energiára.
Mivel a fosszilis tüzelőanyagok ára egy ideig szinte biztosan ilyen magas szinten fog stabilizálódni, az IMF szerint a kormányoknak nincs más lehetőségük, mint engedni a kiskereskedelmi árak emelkedését, ami végső soron előmozdítaná az energiatakarékosságot és a szegényebb háztartások védelmét. Ezzel gyakorlatilag a jóléti modelleknek fordítanának hátat. Az energiaárak exponenciális emelkedése jelentősen megnöveli az európai polgárok megélhetési költségeit, amit már több helyen lehet érezni. Ha 2021 év elejéhez viszonyítunk, akkor a kép elég drasztikus: az olaj világpiaci ára a kétszeresére, a szén ára négyszeresére, az európai földgáz ára hétszeresére nőtt. Az IMF ezt figyelembe véve javasolja az európai kormányok számára a fosszilis tüzelőanyagok magasabb importszámláihoz való alkalmazkodást, mivel borítékolható az, hogy a világpiaci árak egy ideig a háború előtti szint felett maradnak.
A kormányoknak szembesülniük kell azzal, hogy a folyamatok hatására elvesztik a reál GDP egy részét, amit lényegében az árfolyamsokk táplál. Ezért javasolja az IMF, hogy az üzemanyagköltségek teljes növekedését a végfelhasználókra kell hárítani. Ezzel szemben Magyarországon az ársapka fenntarthatóan tűnik, és egyúttal a magyar fogyasztókat is védi a sokkhatástól. Az IMF javaslata mögött meghúzódik, hogy ársapkák nélkül jobban lehetne ösztönözni az energiamegtakarítást, illetve a fosszilis tüzelőanyagokról való folyamatos leállást.
Az IMF álláspontja így lényegében az elmozdulást szorgalmazza a széles körű támogatási politikákról – mint például az árszabályozás – a célzott könnyítések felé – ilyen lenne például az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára történő transzfer. Az IMF nyilvánosságra hozott becslései szerint az átlagos európai háztartások megélhetési költségei durván 7 százalékkal emelkedhetnek a tavaly év eleji szinthez viszonyítva. Ez a növekmény az energia áremelkedés közvetlen hatásának köszönhető, illetve áthárításának egyéb árukra, szolgáltatásokra. Az országok között hatalmas szakadékok vannak ebben a tekintetben, amit lényegében az egyes országokban lévő különböző szabályozásoknak, politikai válaszoknak, piaci struktúráknak és szerződéskötési gyakorlatoknak köszönhetünk. A megélhetési költségeket viszont tovább ronthatja, ha leáll az oroszországi gázszállítás.
Európában a legsúlyosabb helyzet Észtországban és az Egyesült Királyságban van, mivel ezekben az államokban a háztartások legszegényebb 20 százalékának megélhetési költségei duplájára fognak emelkedni, szemben a leggazdagabbakkal. Ezért javasolja az IMF az alacsony jövedelmű háztartásokra irányuló segélyezési rendszer bevezetését, annak ellenére is, hogy a segélyezési rendszer még inkább megosztaná a társadalmat.
Ezzel szemben az európai kormányok – szerintem helyesen – inkább árleszorító intézkedéseket hoztak a költségek emelkedésére válaszul, amiben egyaránt benne vannak az árszabályozások, a támogatások, valamint az adócsökkentések. Ennek valóban van egy negatív oldala, amit az IMF kiemel, hiszen a kiskereskedelmi árak áthárításának mellőzésével késlelteti az energiasokkhoz való alkalmazkodást, mivel csökkenti mind a háztartások, mind pedig a vállalkozások ösztönzését a hatékonyságra, illetve az energiatakarékosságra. Annak ellenére, hogy ezek jogos aggodalmak, a döntéshozók nem tehetik meg azt, hogy egyszerre ráengedik a fogyasztókra a többszörösére ugró árakat. Ez jelenti a szemléletbeli különbséget jelenleg az IMF-fel. Az IMF ugyanakkor továbbmegy, és azzal vádolja ezeket az intézkedéseket, hogy a korlátozott fiskális mozgásteret tovább fogja csökkenteni, mivel az árak továbbra is magasak maradnak. Annak ellenére, hogy költségek sok esetben meghaladják a gazdasági kibocsátás 1,5 százalékát, a legtöbb európai állam költségvetése – köztük a magyar – továbbra is stabil.
Az IMF végeredményben azt javasolja az európai kormányoknak, hogy a széleskörű intézkedések helyett a célzott segélypolitika felé mozduljanak el. Konkrétabban megfogalmazták, hogy a háztartások alsó 20 százalékának megélhetési költségei növekedésének ellensúlyozása az egyes kormányoknak átlagosan a GDP 0,4 százalékát emésztené fel, ha a 2022-es év egészét vesszük, de ez a szám alsó 40 százalék esetében 0,9 százalék. Igaz, hogy az ilyesfajta kompenzációkban részesülők köre országonként eltérő lenne a társadalmi preferenciák, illetve a fiskális tér végett.
Az IMF a vállalkozásokat támogató intézkedések újragondolására is ösztönöz, mivel szerintük az ilyen irányú támogatás csak akkor helyes, ha az egyébként életképes cégeket csődbe vinné az áremelkedés.
Célzott támogatási rendszert ugyanakkor nehéz létrehozni az egyes cégeknek anélkül, hogy ne idéznének elő bizonyos mértékű torzulásokat az energiatakarékossági ösztönzők tompításával egyetemben.
Az energiasokk hatása az egyes európai országok helyzeténél fogva eltérő: van, akiket jobban, van akiket kevésbé érint. Egy átlagos finn család költségei például 4 százalékkal emelkedhetnek, szemben a fentebb már említett britek, illetve észtek 20 százalékával. Ha az egész kontinenset nézzük, akkor nagyjából elmondható, hogy az európaiak átlagosan a jövedelmük 1/10 részét költik energiára. Igaz, hogy a gazdagabb családok általában nagyobb házat, illetve gépjárművet tudnak magukénak, de az ezekből fakadó energiaköltség-növekedés nem akkora mértékű, mint a jövedelmek közti differencia. Tehát összességében az országok közt és a társadalmakon belül ugyanaz a tendencia érvényesül. Többnyire Európa keleti része van kitéve a szélsőséges áringadozásoknak, a gazdagabb északi rész kevésbé. Az energiasokk kapcsán kulcskérdés a földgáztól való függés mértéke. Az árak drasztikusan emelkedtek, ahogy fentebb már jeleztem, de a megújuló energiák ára változatlan maradt. A kulcskérdés továbbra is a függőség mértéke, ami az egyes országok adottságainak függvénye is. Ha a svéd példát vesszük, akkor azt látjuk, hogy energiájuk kevesebb, mit 3 százalékát teszi ki a földgáz, a maradékot inkább vízenergia, szélenergia, valamint atomenergia adja. A svéd háztartásokat kommunális rendszerekkel fűtik faaprítékkal vagy adott esetben az elektromos hálózatokhoz csatlakoztatott hőszivattyúkkal. Ebből fakad mindaz, hogy a svéd háztartások kiadásainak átlagos növekedése a költségvetés nagyjából 5 százalékát teszi csak ki. Ezt jóval alacsonyabb, mint például a britek esetében, ahol ez a szám 10 százalék.
Sok esetben alkalmazzák a nagykereskedelmi árakból a kiskereskedelmi árakba való áthárítást, de ez is eltérően működik az egyes országokban. Vannak olyan európai országok, ahol a közszolgáltatók hosszú távú szerződésekre alapozva vásárolnak földgázt, így fedezve a nagykereskedelmi áremelkedésekkel szembeni kitettséget. Az eltérő piaci struktúrák végett pedig az árak eltérő gyakorisággal érintik a fogyasztókat: a spanyolok esetében például a fogyasztói tarifákat havonta, a lengyeleknél évente kétszer frissítik.
Más országokban befagyasztották a költségeket, mint például Franciaországban. A francia esetben az állami tulajdonú közszolgáltató uralja a piacot, és a francia kormány egy intézkedésével 4 százalékban maximálta az áremelkedést. A franciák esetében a villamosenergia döntő része ugyan atomenergiából származik, de a hosszas karbantartások miatt importra szorulnak a szomszédos országoktból. Ennek a költségeit a kormány a közszolgáltató tulajdonából fedezi.
Összességében tehát a küszöbön álló energiasokk elhozza a polarizációt mind a társadalmon belül, mind pedig az egyes európai országok között. Az már egy másik kérdés, hogy ezt a kialakulni kezdő megosztottságot hogyan lehetne mérsékelni, majd felszámolni. Minden esetre az IMF által javasolt célzott segélyezési rendszer nem jelent racionális megoldást a problémára.
Borítókép: MTI/ EPA/ Ritzau/ Mads Claus Rasmussen
Kádárék a kommunista rendszer végén egyszerre kuncsorogtak nyugati hitelek ellen és figyelték meg a Hiltonba érkező IMF-delegációt. Milyen titkokra derült fény a fedett művelet során?
„Ez azt jelentené, hogy már egy átlag jövedelemmel rendelkező is évente 200 ezer forinttal kevesebbet keresne” – szögezte le a közgazdász.
A Milton Friedman Egyetem adjunktusa rámutatott, hogy a mostani helyzetért kisebbségi kormányzás a felelős.
Franciaország hitelfelvételi költségei meredeken emelkednek, miközben az ország egy éven belül másodszor is kormányválsággal szembesül.
A Tisza Párt elnöke egy interjúban beismerte, az uniós pénzek befagyasztásának nincs köze a jogállamisági aggályokhoz.
A kereskedelmi háború és az ellátási láncok átrendeződése sem állítja meg Pekinget: Kína új piacokat hódít meg, miközben az EU vásárlási láza ellentmond saját retorikájának.
A fiatal nőnek elege lett a társadalmi kitaszítottságból.
Az uborkagörbület után új mumus kísért az Európai Unió szívében.
