Kiderült, mire számíthatnak a gazdák az új kormánytól

Arra is fény derült, mit tervez a kormány az Ukrajnából érkező élelmiszerekkel és hogyan alakítaná át az agrártámogatásokat.

Az agrárberuházások a hatékonyságot növelik, ezzel pedig hozzájárulnak a jelenlegi háborús gazdasági helyzet áthidalásához is.

A Megújuló vidék, megújuló agrárium elnevezésű, a mezőgazdaság és élelmiszeripar átfogó technológiai megújítását szolgáló kormányzati program az egyre nehezebb gazdasági környezetben is lökésszerű hatást tudott gyakorolni a fejlesztésekre.
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az idei első félévben a gazdálkodók összesen 293 milliárd forintot költöttek beruházásokra. Az élelmiszeripari fejlesztések a 2021-es élénk beruházási aktivitást követően 2022 első félévében is bővültek. Az ágazat beruházásainak volumene – az első negyedévi 4,3 százalék után – a második negyedévben 6,6 százalékkal bővült.

A vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó, magyar költségvetésből származó megemelt nemzeti társfinanszírozásának köszönhetően elindított nagyszabású beruházási program 2021 eleji kezdete óta a mezőgazdaság fejlesztései 836, míg az élelmiszeripar beruházásai 598 milliárd forintot értek el.
Fotó: MTI/Balázs Attila