Új idők jönnek: Magyarország kulcsállam lesz
Hazánk a gazdasági semlegesség stratégiáját követve kapcsolódási pont lehet az európai és az ázsiai piacok között.
A Ron Paul Intézet oldalán egy érdekes írás jelent meg Oscar Silva-Valladares tollából. Úgy tűnik, ő sem dőlt be Orbán Viktor tusványosi beszédéből túlragozott, fajokról szóló mondatainak. Számára is inkább azok a gondolatok voltak fontosak, amelyek az orosz-ukrán konfliktus lezárásáról, illetve az európai stratégiaváltásról szóltak.
Bevezetőjében Silva-Valladares megállapítja, hogy az ukrajnai károkon túl a háborúnak Európa többi részén is jelentős áldozatai vannak, mivel
ami veszélyezteti a régió gyártási előnyét, és felgyorsítja az inflációs hullámot, amely a magasabb energiaköltségeken keresztül súlyosan érintheti a lakosság jólétét a következő télen.
Abban látja a fő hibát, hogy Európa évek óta próbálja diverzifikálni energiaforrásait, de az ukrajnai háború kezdete óta nem rendelkezik átfogó vészhelyzeti tervvel, miképp ellensúlyozza az orosz olaj- és gázhoz való hozzáférés hirtelen megszakítását. Az európai politikusok durván felülbecsülték más energiaforrások (például az LNG) helyettesítési lehetőségeit, és most azzal szembesülnek, hogy olyan alternatívákat kell elfogadniuk, amelyek nem is olyan régen még politikailag is elfogadhatatlannak számítottak, mint például a széntermelés újbóli megnyitása Németországban.
Silva-Valladares szerint is nyilvánvaló, hogy az európai vezetés képtelen volt előre látni az Oroszország ellen indított gazdasági háború valódi gazdasági következményeit, Európában és azon túl is. Szerinte az Oroszországgal szembeni bátor és magabiztos európai fellépésnek egyik magyarázata az a szilárd meggyőződés volt, hogy az oroszellenes szankciók és az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás kombinációja Oroszország politikai, társadalmi és katonai helyzetének jelentős gyengülését fogja okozni, ami végül Oroszország vereségéhez vezet. Ez magyarázza például azokat a merész kijelentéseket, hogy a háborút csak a terepen lehet megoldani, ahogyan azt az EU külügyi képviselője még márciusban magabiztosan kijelentette.
Szerinte lehet azzal is érvelni, hogy a háború kimenetelére vonatkozó téves értékelés a hibás amerikai-brit hírszerzésben gyökerezik, amely Oroszország vereségét gazdasági hadviseléssel, és ezért a szankciók Európára gyakorolt korlátozott hatását jósolta. Mivel ez nem így történt, az európai vezetés most arra kényszerült, hogy más megoldások után kutasson.
Úgy véli, eközben a hibás nézőpontnak már meg vannak a politikai következményei: Nagy-Britannia és Olaszország miniszterelnökei a leglátványosabb vesztesei akik áldozatai lettek a belpolitikai eseményeknek, amit a saját orosz szankcióik váltottak ki. Ennél is fontosabb, hogy
Silva-Valladares arra is kitér, hogy másfelől egyre hangosabbak az eltérő és unortodox európai politikai nézetek, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök legutóbbi beszéde.
A magyar kormányfő bátran megemlítette, hogy az orosz szankciók és Ukrajna felfegyverzése kudarcot vallott, Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút, minél több fegyver kerül Ukrajnába, annál több területet veszít, és hogy a Nyugatnak fel kellene hagynia Ukrajna felfegyverzésével, és inkább a diplomáciára kellene összpontosítania.
és nem rendelkezik elegendő autonómiával ahhoz, hogy a saját érdekeiről tudjon gondoskodni – vonja meg a mérleget a szerző, majd hozzáteszi: az európai kétértelműség nem új keletű, gyökerei a második világháború utáni struktúrában és a Szovjetunió összeomlását követő időszakban gyökereznek. Ukrajnával kapcsolatban mindez abban nyilvánult meg, hogy képtelen volt érvényt szerezni a minszki megállapodásoknak, amelyek egyértelműen orosz-ukrán békeútvonalat kínáltak, de Franciaország és Németország a könyörtelen amerikai és ukrán nyomás miatt annak nem tudott érvényt szerezni nekik.
Silva-Valladares számára úgy tűnik, hogy csak a fontos európai országokban bekövetkező jelentős politikai változások – nevezetesen Franciaországban, Németországban és Olaszországban – teszik majd lehetővé, hogy érdemben letérjenek az Oroszországgal való konfrontáció és végső soron a gazdasági önpusztítás jelenlegi útjáról.
Ellenkező esetben a háború megoldására irányuló bármilyen politikai kezdeményezés Oroszország és az Egyesült Államok kezében marad. Ha ez a helyzet következik be, akkor bármilyen tartós megállapodás nem az európai érdekeket fogja szem előtt tartani.
– zárja sorait a szerző.