A Nemzetközi Valutaalap: Szent Grál vagy mérgezett kehely?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) frissített világgazdasági kilátásai borús gazdasági jövőt mutatnak. A jelentés szerint a fejlődő gazdaságokban az infláció várhatóan eléri a 9,5 százalékot, ami hosszabb ideig magas is marad majd. A fejlődő világnak a COVID-19 világjárvány miatt már így is nyomasztó adósságterhei egyre súlyosabbá válnak, azzal, ahogy a gazdag világ igyekszik megszelídíteni az inflációt a kamatlábak emelésével. Mindeközben jelen van az energiaválság, élelmiszerválság és klímaválság.

Már az IMF képviselői is belátták, hogy a világ hamarosan a globális recesszió szélén tántoroghat, amelynek leküzdésére, számos területen lesz szükség többoldalú együttműködésre, az éghajlati átállástól és a világjárványokra való felkészüléstől kezdve az élelmiszerbiztonságon át az adósságválságig.

Srí Lankától El Salvadoron át Ghánáig a fejlődő világ országai még csak most lábadoznak a COVID-19 világjárványból, és a globális déli országok adósságproblémáira még rátett egy lapáttal az ukrán háború, ami a globális élelmiszer- és energiaárakat az egekbe emelte. Ezt a helyzetet még fokozta az amerikai jegybank heves kamatemelése. Ez elsősorban az Egyesült Államok inflációjának megfékezésére irányul, de azokra az országokra, amelyeknek dollárban kell visszafizetniük adósságukat, lényegében úgy hatnak, mint egy különösen kellemetlen, változó kamatozású jelzáloghitel.  

A globális pénzügyi rendszer perifériájára szorult országok sebezhetőek, mert függenek attól, hogy hozzájutnak-e más országok valutájához, amivel ki tudnák fizetni a számláikat. Ez egy strukturális egyenlőtlenség, ami mélyen beágyazódott a nemzetközi pénzügyi rendszerbe. Elméletileg az IMF a bajba jutott gazdaságok mentőorvosa lehetne, de a valóságban ez a szolgáltatás nem ingyenes.

Hogyan működik az IMF-hitelezés?

Az IMF-et a Világbankkal együtt a második világháború utolsó napjaiban hozták létre, válaszul az 1930-as évek nemzetközi gazdasági és pénzügyi összeomlására, ami hozzájárult a konfliktus kialakulásához. A Világbank feladata, hogy az országoknak közép- és hosszú távú fejlesztési segélyeket nyújtson az infrastruktúra, az energiaellátás, a higiénia és a tiszta vízhez való hozzáférés javítására.

Másrészt az IMF a nemzetközi pénzügyi rendszer felügyelő kutyájaként működik. Az IMF rövid távú hitelkeretet biztosít az országoknak a piaci kamatok alatti kamatlábakon, hogy azok teljesíteni tudják aktuális adósságkötelezettségeiket és ki tudják fizetni hitelezőiket. Ezt gyakran mentőcsomagként, segítségként emlegetik, de akárcsak az ebéd, az IMF-hitel sincs ingyen.

A fizetőképesség fenntartása és annak biztosítása érdekében, hogy az országok teljesítsék törlesztő-részleteiket, az IMF feltételeket szab az országoknak, hogy fogadjanak el bizonyos politikákat költségvetési mérlegük javítása és a tőkepiacokhoz való hozzáférésük helyreállítása érdekében. A segítséget kapó kormányokat arra ösztönzik, sőt néha arra kötelezik, hogy olyan fájdalmas döntéseket hozzanak, mint például a jóléti juttatások vagy az üzemanyag- és élelmiszertámogatások csökkentése az államháztartás rendbetétele érdekében. Olyan lépésekre, amelyeket megszorító intézkedéseknek neveznek.

Ez a fajta megszorítás különösen kemény most, amikor mindenütt egy többrétegű gazdasági válság ütötte fel a fejét.

hogy tegyen „konkrét politikai intézkedéseket”, beleértve az „üzemanyag- és energiatámogatások megszüntetését”, hogy nyitva maradjanak az IMF pénzcsapjai. Június végére a pénzszűkében lévő ország tovább csökkentette az üzemanyag-támogatásokat, hogy enyhítse költségvetési hiányát. Ez a fogyasztói árak 17 százalékos megugrásához vezetett, ami országszerte tüntetéseket váltott ki. Az intézkedéseket a növekvő üzemanyaghiány és az országot sújtó energiaválság hátterében hajtották végre.

a taxisok az üzemanyaghiány és az ingadozó árak miatt tiltakoztak. Az IMF ajánlása ugyanaz maradt: csökkentsék az üzemanyag-támogatásokat.

most arra kényszerül, hogy fokozatosan csökkentse az élelmiszertámogatásokat, mivel egyre nagyobb a nyomás az IMF-fel kötendő megállapodásra.

A valódi kérdés az, hogy tud-e alkalmazkodni az IMF a déli országok gazdasági szükségleteihez? Úgy tűnik, nem egészen.

Váltott az IMF?

Az IMF is váltott, immár azt állítja, hogy többé nincs szükség megszorításokra, de a szakértők szerint a tényleges hitelezéshez továbbra is mélyen regresszív feltételeket követelnek, amelyek a legszegényebbeket érintik, most a katasztrofális élelmiszer- és üzemanyagárak spiráljának idején.

A COVID-19-re adott segélyintézkedés részeként az IMF 90 országnak nyújtott pénzügyi támogatást a katasztrófa elhárítási -mentesítési alap, illetve különböző hitelkonstrukciók, köztük a gyorshitel- és a kiterjesztett hitelkonstrukciók segítségével. Mindezt azzal a céllal, hogy a világjárvány által leginkább sújtott, alacsony jövedelmű országok adósság könnyítéséhez nyújtsanak támogatásokat és kedvezményes pénzügyi segítséget. Néhány afrikai országban, például Sierra Leonéban, Szenegálban, Madagaszkáron, Mauritániában és a Seychelle-szigeteken az IMF elkezdte meghatározni a szociális kiadások „alsó határát”, hogy biztosítsa a kedvezményezett országok költségvetési támogatását a jóléti támogatásokra, az egészségügyre és az oktatásra vonatkozóan..

Az IMF szóvivője a Foreign Policy-nak úgy nyilatkozott, hogy a világjárvány kezdete óta sürgősségi finanszírozást nyújtottak, amelynek középpontjában az azonnali költségvetési támogatás állt. A sürgősségi finanszírozásra vonatkozóan nincs utólagos feltételrendszer. Az üzenetük egyértelmű volt – költsék el, amire szükségük van, hogy megmentsék az életeket és biztosítsák a megélhetést. A sürgősségi finanszírozás mellett szinte minden, az IMF által támogatott, 2020 márciusa óta jóváhagyott vagy kibővített program tartalmaz a szociális kiadások védelmét célzó feltételrendszert.

Az Oxfam által végzett elemzés viszont azt mutatta ki, hogy az IMF COVID-19 hitelek 84 százaléka a globális egészségügyi válsággal már amúgy is küszködő szegény országokat további megszorító intézkedések elfogadására ösztönözte és egyes esetekben meg is követelte.

Az elemzés szerint a 2020 márciusa óta – a világjárvány kihirdetése óta – 81 országgal tárgyalt 91 IMF-hitelből 76 megszorítást szorgalmaz, ami az állami egészségügyi rendszerek és nyugdíjrendszerek mélyreható megnyirbálásához, a bérek befagyasztásához és csökkentéséhez vezethet.

az IMF mégis azt tanácsolta a kormánynak, hogy lépjen vissza az egészségügyi kiadások növelésétől, és állítsa le a munkaképteleneknek szánt készpénzátutalásokat. Az IMF és Ecuador a közelmúltban megállapodott egy 6,5 milliárd dolláros kölcsönről, amely magában foglalja az üzemanyag-támogatások csökkentését, amelyekre a szegények számítanak.

valószínűleg bevezeti vagy növeli a hozzáadottérték-adó (áfa) beszedését, amely olyan mindennapi termékekre vonatkozik, mint az élelmiszerek, ruházati cikkek és háztartási kellékek, és aránytalanul nagymértékben sújtja a szegény embereket. Nigériában 27 százalékra nőtt a munkanélküliség, ami legalább egy évtizede a legmagasabb érték.

valószínűleg befagyasztja vagy csökkenti a közszféra béreit és munkahelyeit, ami az egészségügyi ellátás minőségének romlását, valamint az ápolók, orvosok és közösségi munkások csökkenését jelentheti azokban az országokban, ahol amúgy is hiányzik az egészségügyi személyzet. Tunéziában mindössze 13 orvos jutott 10 000 emberre, amikor megjelent a COVID-19. Costa Ricában tiltakozások robbantak ki a kormány ellen, amely 1,75 milliárd dolláros kölcsönt kért az IMF-től, cserébe a megszorító intézkedésekért, köztük a közszféra béreinek befagyasztásáért.

A EndAusterity globális kampány részeként 87 ország több mint 500 szervezete és tudósa szólította fel az IMF-et és a nemzeti kormányokat, hogy hagyjanak fel a megszorításokkal, és helyette támogassák a nemek közötti igazságosságot és a környezeti biztonságot előmozdító, valamint a jövedelmi egyenlőtlenségeket csökkentő politikákat. A trükkös rész az, hogy egy bizonyos ponton ki kell fizetni a számlát - és a legegyenesebb út ehhez az, hogy olyan politikákat írnak elő, amelyek növelik az országok vonzerejét a külföldi befektetők számára, például a hazai kamatlábak emelésével és a költségvetési politikák szigorításával, amelyek közül egyik sem népszerű politikailag.

Szakértők arra is ösztönzik az IMF-et, hogy lazítsa meg a pénztárcáját, és a különleges lehívási jogokat (SDR) nagyobb mértékben használja fel a rászoruló országok megsegítésére. Az SDR egy nemzetközi tartalékeszköz, amelyet az IMF hozott létre a tagországok hivatalos tartalékainak kiegészítésére. Az IMF 2021-ben, a COVID-19 világjárvány idején vetette be az SDR fegyverét, amellyel olyan törékeny gazdaságokba juttatott némi szükséges likviditást, amelyeknek saját tartalékai kifogyóban voltak. Bár az IMF szerint az SDR-kiutalás nem csodaszer a fejlődő országok előtt álló nehézségekre, a kétségbeesetten rászoruló országok számára létfontosságúnak bizonyulhat.

Más forrásokra is nyitottan

A jó hír az, hogy a bajba jutott országok számára nem az IMF jelenti a megváltás egyetlen útját. Egyre több kormány kezdett kétoldalú megállapodásokat kötni más országokkal és magánhitelezőkkel, hogy kifizesse államadósságát. Csak Srí Lanka 1,5 milliárd dollárt kér legnagyobb pénzügyi támogatóitól: Indiától, Japántól és Kínától.

India a 18 milliós külföldön élő diaszpórájában bízik. 2012 után sikerrel alkalmaztak egyfajta tőkeáttételes dollárbevonást a külföldön élő indiaiaktól.

Kína, a világ egyik legnagyobb hitelező országa, a globális dél ütőkártyája lehet. Már mások is látják, hogy Kína hajlandó átstrukturálni és átszervezni az adósságot viszonylag puhább és könnyebb feltételekkel, mint az IMF vagy más hitelezők. Viszont többen figyelmeztetnek, hogy hiányzik az átláthatóság, amit súlyosbít az a tény, hogy az országok sokféle hitelezőtől vesznek fel kölcsönt.

A helyzetet tovább rontja, hogy a Fed közelmúltbeli, kétszeres kamatemelése csak súlyosbította az adósságválságot a globális déli országokban. Az amerikai kamatlábak emelkedése tőkét von ki a fejlődő és feltörekvő országokból, és még magasabbra emeli a dollár relatív értékét, ami megnehezíti az országok számára, hogy törlesszék államadósságukat, ami gyakran kemény valutában, különösen dollárban van denominálva.

Az IMF szerint az alacsony jövedelmű országok 60 százalékát fenyegeti az adósságválság magas kockázata, vagy már most is adósságválságban vannak. A sebtapaszok, különösen azok, amelyek rengeteg érzékeny bőrt húznak le, valószínűleg nem jelentenek tartós választ erre a problémára.

Sok évtizeden keresztül a legtöbb IMF-hitel túl kicsi volt, túl későn érkezett és kevés volt az adósság átstrukturálására. Az országok néhány évvel később újra és újra ugyanabba az adósságválságba kerültek. Ezért szorgalmazzák sokan a megfelelő adósság-átstrukturálást, hogy ne várjunk addig, míg további országok kerülnek olyan szörnyű helyzetbe, mint Srí Lanka.

Borítókép: MTI/ EPA-KEYSTONE/ Lauren Gillieron