Ez az arány több mint kétszerese a többi kiválasztott országban élőkhöz képest, a szomszédos Németországban hét százalék, Franciaországban pedig hat százalék. A felmérés szerint 2022-ben a hollandiai válaszadóknak csak 40 százaléka rendelkezik szélessávú hozzáféréssel, további 14 százalékuk pedig okostelefonon vagy táblagépen keresztül működő mobilkapcsolattal internetezik.
Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban alacsonyabb, három százalékos, illetve két százalékos volt a szomszédok WiFi-jét használó felnőttek aránya. Az Egyesült Államokban a szélessávú internetkapcsolattal rendelkezők aránya is viszonylag alacsony volt, 43 százalék, míg az Egyesült Királyságban magasabb, 76 százalék.
A Statista nem kívánt következtetéseket levonni az adatokból, azt azért megjegyzi, hogy érdekes módon más országokkal ellentétben
Hollandiában, míg a számítógépbe való betörés igen, addig a titkosított wifire való betörés nem számít bűncselekménynek.