szeptemberben elkezdődhet a paksi bővítés második, úgynevezett létesítési szakasza, amely már a konkrét építési fázis kezdetét jelenti.
Mint mondta: a tervek szerint 2030-ban már működni kezd a két új blokk Pakson, ez pedig óriási lépés lesz Magyarország számára az önellátás területén. „A nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország” – fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az Európai Unió egyetlen szankciós csomagja sem vonatkozik az atomenergia békés, polgári célú felhasználására, a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés sem ütközik semmilyen szabályba. „A kormány elkötelezett a beruházás folytatása mellett. Magyarországnak érdeke, hogy az atomerőmű 2030-ban megkezdje működését”.