Minél többször szajkózza a baloldali média, hogy elnyomottak a nők, annál kevésbé igaz

A „genderszenzitív” megközelítés, azaz a nemek közti különbségeket minden probléma alapvető okának beállító eltúlzott feszültségkeltés,

A nők helyzete akkor lesz jobb hazánkban, ha nem a férfiakhoz mérjük őket, hanem önállóan vizsgáljuk, olyan fejlesztéseket hajtunk végre, amelyek a lehetőségeiket bővítik.

Ha például a fiatalok helyzetéről beszélünk, akkor nem kötelező őket összehasonlítani a nyugdíjasokkal. A nők esetében a feministák tiltják az önálló vizsgálatot, számukra csak az az elemzés elfogadható, amelyik a férfiak és a nők különbségéből indul ki. Szerintük ott boldogulnak jobban a nők, ahol kisebb a nemek közti különbség. Hazánkban 2010-ben volt a legkisebb a foglalkoztatási ráták különbsége – akkor, amikor a legalacsonyabb volt a foglalkoztatás mindkét nem esetében. A versenyszféra ágazatai közül az építőiparban és a szállítmányozásban a legalacsonyabb a fizetéskülönbség – ott, ahol a nők jóval magasabb végzettségűek, s a férfiak közül sokan végeznek segéd vagy betanított munkát. Ha komolyan vennénk a gender ideológia híveit, akkor ki kellene mondanunk, hogy a nők 2010-ben boldogultak a legjobban hazánkban, s az építőiparban és a szállítmányozásban élnek a legjobban, hiszen ott a nők átlagkeresete nagyobb a férfiakénál.

No de nézzünk konkrét állításokat. Ezeket most a Telex múlt héten megjelent öt részes cikksorozatából idézzük a szöveghűség miatt, de számos egyéb helyen is találkozhatunk velük!

1. Nemek közti foglalkoztatási különbség

„A nemek közötti foglalkoztatási szakadék itthon nemcsak jelentős, de az OECD-országok többségével ellentétben nem is csökkent az elmúlt évtizedben” – írja a Telex.

Betű szerint igaz az állítás, de kimaradt belőle, hogy az OECD 38 országa közül a nők a 2. legnagyobb növekedést hajtották végre 2010-2020 között, a férfiak pedig a legnagyobbat. Az OECD szerint 2020-ig 9 országban volt nagyobb a férfiak javulása, mint a nőké, mellettünk még Lettország, Litvánia, Lengyelország, Írország, Dánia, USA, Norvégia és Kanada esetében. Az első négy ország a leginkább javulók csoportjába tartozik, a többiben a járvány hatására jóval nagyobbat estek vissza nők, mint a férfiak, ezért nőtt a távolság.

Az Eurostat már a 2021-es adatokat is közreadta. Már tavaly 19 tagállamban a nők foglalkoztatási rátája elérte a járvány előtti szintet, ezért hasznosnak tartom azokat is megvizsgálni. 2010-2021 között 9 tagállamban nőtt jobban a férfiak rátája, mint a nőké: Magyarország, Lengyelország, Litvánia, Észtország, Románia, Írország, Lettország, Bulgária, Dánia. Az első 8 tagállam beletartozik a legnagyobb női foglalkoztatás-bővülést megvalósító 12-be.

Hazánkban a 2010 előtti pénzügyi válság idején a férfiak foglalkoztatási rátája jóval többet romlott, mint a nőké. Így lett akkor a nemek közti különbség a legkisebb. A férfiaknak kompenzálni kellett az akkori visszaesést is, és az azon felüli növekedés az igazi javulásuk.

A nők 2020-ban nálunk a 2. negyedévben az uniós átlagnál kisebb mértékben estek vissza, majd a 3. negyedévtől visszapattantak a járványt megelőző szintre, s tavalyi év második felétől komoly növekedést tapasztalhatunk náluk. Az idei év elején a KSH által kimutatott több mint százezer fős foglalkoztatási létszámbővülés háromnegyedét a nők adták. Tehát megállapítható, hogy idén is tovább csökken a két nem között a különbség.

A különbség csökkenése ellenére véleményem szerint nagy hibát vétünk, ha a nők foglalkoztatási dinamikája (javulása vagy romlása) helyett a nemek közti különbségre fókuszálunk! Elfogadhatatlan, a döntéshozókat és az érdeklődő nagyközönséget is tévútra viszi, ha egy országot a nemek közti foglalkoztatási ráta különbsége alapján minősítünk.

2. A nők foglalkoztatása, végzettsége, vezetői pozíció lehetősége, keresete

„A nők munkaerőpiaci helyzetét vizsgálva négy szempontot érdemes megfigyelni: a tanulásban, a foglalkoztatottságban, a karrierlehetőségekben és a keresetekben mutatkozó tendenciákat. Uniós átlagban a nők 33, a férfiak 29 százaléka felsőfokú végzettségű. A férfiak foglalkoztatási rátája ezzel együtt, illetve ennek ellenére magasabb, mint a nőké, 2016-ban 72, illetve 61 százalék volt ez az arány. (...) Emellett az EU-ban a munkanélküliségi ráta is leheletnyivel magasabb a nők (8,7 százalék), mint a férfiak (8,4) esetében. Munkájuk során a férfiak általában magasabb pozíciókat töltenek be, mint a nők: 2016-ban a vezetők egyharmada (33 százalék) volt nő az unióban, a vezető beosztásban dolgozó nők aránya egyik tagállamban sem érte el az 50 százalékot, Magyarországon 39 százalék. A nők átlagosan 16 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak, és a legnagyobb különbségek a vezető beosztásban dolgozók órabérei között vannak: a nők 23 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál” – írja a Telex.

Hazánkban 2016 óta hatalmas foglalkoztatásbővülés történt, és a diplomások aránya is nőtt a népességben. 2021 utolsó negyedévében az unió átlagában a 20-64 éves nők 35%-a, a férfiak 30%-a felsőfokú végzettségű, hazánkban pedig a nők 32%-a és a férfiak 24%-a. Ezt árnyalja az a tény, hogy az unióban a nők 19%-a, a férfiak 21%-a legfeljebb alapfokú végzettségű, míg nálunk a nőknek csupán 14%-a, a férfiaknak pedig 13%-a.

Tehát nálunk mind a nők, mind a férfiak nagyobb részének van legalább érettségije, mint az unióban. A munkaerőpiacon a legalább középfokú végzettségűek jóval nagyobb arányban tudnak foglalkoztatottak maradni még a problémás időszakokban is. S mivel a teljes foglalkoztatási rátában hazánkban nagyobb súllyal szerepelnek a legalább középfokú végzettségűek, ezért is kisebb a két nem közti eltérésünk. Továbbá megállapítható, hogy a férfiak között nagyobb arányban vannak az ún. „mindenkor piacképes” foglalkozások (pl. műszaki és informatikai szakmák), mint a nőknél.

Kijelenthető egyrészt az, hogy az iskolai végzettség hiánya nálunk kevésbé gátolja a nők foglalkoztatását, mint az unió számos országában. 2010-ben épp az ellenkezője volt sajnos. Másrészt az eddigi tapasztalatom szerint, ha tényleg munkaerőpiaci fejlesztések számára használható megállapításokat akarunk tenni, nemcsak feszültséget gerjeszteni kívánunk, akkor a közép és felsőfokú végzettségűeket együtt, s a legfeljebb alapfokúakat kell tőlük külön elemezni. E két csoportnak egymástól eltérők, ellenben a felső- és középfokúaknak nagyon hasonlók a foglalkoztathatósági kompetenciái.

A munkanélküliségi rátára tett megállapításuk is féloldalú. Az unióban a legutolsó, 2021. 4. negyedéves adatok szerint a férfiak munkanélküliségi rátája 6,2%, a nőké pedig 6,9%, míg nálunk a 2022. február-áprilisi időszaki az utolsó érték, a férfiaknak 3,7%, a nőknek pedig 3,3%.

A vezetői pozíciókról tett megjegyzésük is kiegészítésre szorul. Az unióban a vezetők harmada nő, nálunk 2010 óta éveken át a járványig kétötöd körül volt az arányuk, ekkor a legjobbak között voltunk, volt olyan év, hogy a 2. legmagasabb arányt mi értük el. A járvány hatására egy kicsit csökkentünk ugyan, de így is jóval az uniós átlag felett állunk. Az unióban a legmagasabb arányt Lettország érte el 48%-kal – a Telex erről fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nincs sehol 50%-os női arány, elgondolkodtató, hogy miért épp erre hívták fel a figyelmet, s miért nem említették a lett adatot – a legalacsonyabb pedig Luxemburg és Ciprus 21%-kal, de Hollandia is csupán 26%.

Nem tudja elengedni, már több, mint egy évtizede csapott le rá Vivien Reding – ha még emlékszik valaki a 2009-től működő brüsszeli esélyegyenlőségi biztosra. Számtalanszor írtam erről a témáról, de úgy tűnik, még mindig nem elégszer. A korábbi cikkek itt és itt is olvashatók.

E mutatót minden szervezet máshogyan számolja. Az Eurostat a 10 főnél nagyobb szervezetekben dolgozó összes nő és az összes férfi átlagkeresetének különbségét osztja a férfiak átlagkeresetével. Nem igaz, hogy az azonos munkakörben dolgozók eltérését nézik, mert ehhez nincsenek adatok. A különbség soha nem fog eltűnni, hisz pl. a több évtizedes munkatapasztalattal bíró mozdonyvezető férfi fizetése magasabb a pályakezdő szociális területen dolgozó nőétől.

Itt csak a bruttó órabérrel számolnak. A mérésnek nem része az év folyamán bármikor megkapott jutalom, bónusz, 13. havi fizetés vagy egyéb más nem rendszeres elem (például az egészségügyi dolgozók 2020. júniusi egyszeri 500 ezer forintos juttatása, vagy az idei 6 havi fegyverpénz, illetve a gyermekesek szja visszatérítése), sőt a mezőgazdasági és a közigazgatási dolgozókat nem is vonják be a vizsgált körbe.

Az Eurostatnál a legfrissebb érték 2020-as, ahol az unió átlaga 13% volt, a magyar érték pedig 17,2%.

Az OECD már az 5 főnél nagyobb szervezeteket is bevonja a vizsgálatba, s nem az átlagokat, hanem a mediánokat hasonlítja össze, így náluk 2020-ban a mi értékünk 9,9% volt, az unió 27 országának mutatója 10,8%, az OECD együtt pedig 11,6%.

E mutatók egyike sem tükrözi sem a nők, sem a családok anyagi helyzetét, s teljességgel alkalmatlan bármilyen fejlesztési terv vagy projekt célkitűzésénél használni. Mondom ezt annak ismeretében, hogy még az ENSZ fenntarthatósági céljai között is szerepelnek sajnos.

Ahogy az előbb is írtam, soha nem lesznek nullák ezek a mutatók, annak ellenére, hogy a közszférában kötelező a bértábla szerinti bérezés, s nincs külön női és férfi bértábla, a versenyszférában pedig az azonos kompetenciákkal bíró nő és férfi közül csak azért, mert férfi valaki, biztosan nem ajánl magasabb bért a munkáltató, nem csökkentheti ezért a tulajdonos profitja egy részét.

3. Gyermekes nők a munkaerőpiacon

„A két nem foglalkoztatási rátájának különbsége a gyerekek számának növekedésével együtt emelkedik” – „a szülés után meglehetősen romlik a nők munkaerőpiaci helyzete: a kieső időszakban a karrierjük lendülete gyakran megtörik, behozhatatlan hátrányba kerülnek”  – írta a Telex.

Ha pontosak akarunk lenni, akkor ismét azt javaslom, hogy mindenekelőtt a gyermekes nők foglalkoztatási rátájának emelkedését, illetve a ráta mértékét vizsgáljuk. Véleményem szerint zsákutca, ha a gyermekszám szerint szegmentálunk.

mert a gyermekek számával csökken a foglalkoztatás esélye.

Ezzel szemben mind az unió átlagában, mind nálunk igaz, hogy a gyermektelen nők foglalkoztatási rátájánál nagyobb az egy gyermekeseké, ha gyermek 12 éves vagy idősebb, illetve a két gyermekeseké, ha a legfiatalabb gyermek is már legalább 6 éves. Ezért mindenkinek azt

Kisgyermekes az a nő, akinek van 6 évesnél fiatalabb (azaz itt még nem iskolás) gyermeke is. Ők a fokozottabb figyelmet igénylő csoport. Ez így már kezelhető, hisz csupán átmeneti a többletfigyelem igény, mert a gyermekek megnőnek, míg a gyermekszám nem átmeneti, az nem fog változni később sem.

A 25-54 éves kisgyermekes nők (akiknek a legfiatalabb gyermeke még nem töltötte be a 6 éves kort) 73%-a dolgozott, a 8. helyen állunk az unióban. (Tavaly óta már minden tagállamban foglalkoztatottnak kell tekinteni a szülési szabadságon levő nőket, azaz az olyan édesanyákat, akik a gyermek születése előtt dolgoztak.)

Mint látható, nemcsak a kisgyermekes, de a 6-11 éves és a 12 évnél idősebb gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája is jóval az unió átlaga feletti. Igaz ez az 1, a 2 gyermekesekre és a nagycsaládosokra is. Sőt mind az alapfokú, mind a középfokú és a felsőfokú végzettségű anyákra is.

2014-től, a GYED extra bevezetésétől az anyáknak lehetősége van a gyermek fél éves korától munkát is vállalni a GYED mellett, így minden család a saját igénye szerint dönthet. Az eltelt 8 évben közel négyszázezren éltek a lehetőséggel, s a GYED mellett bármennyit, vagy a GYES mellett heti 30 órát meghaladó mértékben dolgoztak is.

A kisgyermekes anyák iskolai végzettsége folyamatosan nő. 2021-ben 40%-uknak volt felsőfokú végzettsége, 2010-ben ez az arány még csupán 25% volt. Számos olyan szakma van, ahol a diploma megszerzése után még különféle szakvizsgákat kell tenni ahhoz, hogy az adott szakmát magas fokon művelhesse valaki. Ezek a szakvizsgák általában bizonyos gyakorlati időt is megkövetelnek. 2014 előtt szinte lehetetlen volt a kisgyermekes anyáknak a GYED/GYES alatt igazolni a gyakorlatot. Érdemes tudomásul vennünk, hogy a GYED extra nem csak a karrierista nők hóbortját kielégítő intézkedés, hanem jelentősen hozzájárult a fekete és szürke foglalkoztatás csökkenéséhez, illetve a magasabb iskolai végzettségű, foglalkoztatott anyák gyermekvállalásához is. Épp ezért vitatom a behozhatatlan hátrányt, amiről a Telex írt.

4. Nők szegénységi többletkockázata

„A szegénységben élők kétharmada nő. (…) Az emancipáció elsődleges kulcsa a tisztes megélhetés lenne, amire a magyar nők jelentős részének nincs lehetősége, és nem kis részben ez hoz létre igazán hátrányos helyzeteket. Ahhoz, hogy az egyre jobban leépülő állami szociális háló hiányát valaki kompenzálni tudja, egyre gyakrabban a saját vagy a családtagjainak a zsebébe kell nyúlnia” – írta a Telex.

Szerencsére a valóság közelében sincs ezen állításoknak. Az Eurostat szerint 2019-ben az unióban a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők nem kétharmada, hanem 53%-a, nálunk 52%-a volt nő. 2017-től hazánkban e nők aránya jóval kisebb, mint az unió átlaga, 2019-ben a 7. legalacsonyabb a tagállamok között, mindössze a teljes női lakosság 17,8%-a, míg az unióban 22,3%. 2010-ben nálunk még 32% volt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élő nők aránya, míg az unióban 25,6%. 2010 óta a 2. legnagyobb javulást vittük végbe, így 2019-ben a férfiak és a nők mutatója majdnem egyforma lett, mindössze 0,1 százalékpont az eltérés. Nálunk a 2. legkisebb a nők hátránya.

E mutató sokkal jobban használható az anyagi helyzet megítélésére, mint a fizetéskülönbség. A háztartásokban élő összes nőre kiterjed, nemcsak a foglalkoztatottakra, s ahogy több helyen (itt és itt is, többek közt) írtunk róla, számos ismérvet figyelembe véve készül. A mutatót nemcsak a bérek növekedése javítja, hanem a jelentős adókedvezmény vagy a háztartás bármilyen nem rendszeres bevétele is. Például a korábban már említett 2020 júniusában az egészségügyi dolgozók számára nyújtott éves egyszeri 500 ezer Ft-os bérkiegészítés e mutatót javította (ebben az ágazatban dolgozik arányaiban a legtöbb nő), míg az Eurostat a bérkülönbségek számításakor nem vette figyelembe.

Az OECD adatai szerint a világ 42 országa közül hazánkban volt 2020-ban, a járvány első évében a nők esetében a 3. legkisebb a legfelső és a legalsó decilisek átlagkeresetének aránya, s 2010-2020 között a legnagyobb csökkenés nálunk következett be. Ez is hozzájárult a nők megélhetésének jelentős javulásához. (Bővebben itt.)

E hosszúra nyúlt írásban most szinte csak munkaerőpiaci állításokat vizsgáltunk. A családpolitikai területekre tett kijelentéseik sajnos ugyanennyire távol vannak a valóságtól, de azt egy másik írásban mutatom majd meg.

(Szerző: Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő)