Mekkora lesz az infláció? Mibe fektessünk? Növekedni fognak a reálbérek? – a szakértő válaszol

2022. május 10. 08:38

A Magyar Állampapír Plusz szavatossága a magas infláció miatt lejárt, így inkább inflációkövető állampapír vásárlását javasolja Regős Gábor, a Századvég Makrogazdasági Üzletágának vezetője. A közgazdász szerint nem egyértelmű, hogy a bérek követik-e az árak emelkedését vagy fordítva, de egy biztos: a jövő évi minimálbér meghatározásban jelentős szerepe lesz az inflációnak. A szakértő szerint azonban korai lenne még ezzel tervezni, mert nagyfokú az áremelkedéssel kapcsolatos bizonytalanság. A Makronóm interjúja.

2022. május 10. 08:38
null
Takács Zsolt

8,5 százalékos volt az infláció márciusban. Mekkora éves inflációra számít?

Éves szinten 9,3 százalékos inflációra számítunk, ám fontos hangsúlyozni ennek kapcsán a nagyfokú bizonytalanságot: nem látjuk még az orosz-ukrán háború lefolyását, annak pénzromlásra gyakorolt hatását. Kockázatot jelent a világpiaci energiaárak alakulása is – ez az elmúlt időszakban jelentősen felfelé húzta az inflációt.

Miben érzi meg a fogyasztó elsősorban az inflációt?

Leginkább az élelmiszerek árának emelkedésében érzi, hiszen ebből vásárol a legtöbbet, a leggyakrabban, és itt az árnövekedés is elég dinamikus, 13 százalékos volt.

Hogyan tudja kivédeni az inflációs hatásokat egy átlagos magyar család?

Nehezen. Természetesen mindig fontos az árak összehasonlítása az egyes boltok között, de ez nem véd meg teljes egészében az inflációtól. Védekezni talán a megtakarítások oldalán lehet inkább: az elmúlt években

az alacsony inflációs környezetben nem volt akkora jelentősége a megtakarítások helyes kezelésének,

10 százalékot megközelítő inflációnál azonban már fontos a tudatosság.

Mibe érdemes fektetnie a magyaroknak 2022-ben?

Nehéz megmondani, természetesen befektetések terén mindig utólag okos az ember. A Magyar Állampapír Plusz szavatossága a magas infláció miatt lejárt, azt most nem érdemes venni, inkább inflációkövető állampapírt. Ha valaki bátrabb, akkor a részvények, befektetési alapok is szóba jöhetnek, itt azonban fontos a diverzifikáció, illetve fel kell készülni veszteségre is, hiszen az egyes árfolyamok a háború és a szankciók kapcsán tartósan volatilisek lehetnek.

Mi hajtja leginkább az inflációt? Meddig tarthat az infláció?

Első helyre talán az energiaárakat sorolnám, de hat rájuk az ellátási láncok szakadozása, a magas kereslet, a béremelkedések, illetve a gyenge forintárfolyam is. Látható, hogy az infláció világszerte elszabadult, Magyarország már nincs is az Unió élmezőnyében. Az infláció letörése hosszú folyamat lesz – különösen ha az energiaárak tartósan magas és egyre növekvő szintje áll be, amit a szankciók is tovább fűtenek.

A bérek is követik az inflációt?

Vagy az infláció a béreket. Az idei jelentős minimálbéremelésről még az elszabaduló infláció és a háború kitörése előtt született döntés. Mindenesetre bármi is a sorrend, elmondható:

a reálbérek idén várhatóan növekedni tudnak.

A jövő évi bérmeghatározásban viszont már nagy szerepe lehet az inflációnak is.

Argentínában több mint ezer termék ára be van fagyasztva mégis növekszik az infláció. Az árstop valós megoldás az infláció fékezésére?

Az árstop tud segíteni az infláció fékezésén, de hosszú távon természetesen nem fenntartható, és nem is lehet túl széles körű. A költségeket valakinek viselnie kell. A magyar árstop sem szól végtelen időre, ám fontos tényező, hogy a magyar árstop jelentős részénél a döntéshozó számít arra, hogy a piac megnyugszik, így az árstop kivezetésénél nem lesz akkora áremelkedés, mint anélkül lett volna.

És a  központi költségvetés stabilnak mondható?

A költségvetés az év eleji transzferek eredményeként jelentős hiánnyal szembesül. Annyira azonban nem rossz a helyzet, hogy a lakosságot érintő megszorításokra legyen szükség, hiszen a fogyasztás bővülése, a gazdasági növekedés és az infláció növelik a költségvetés bevételeit. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy

a mostani költségvetési helyzetben észnél kell lenni,

amennyiben szükséges, beruházásokat kell elhalasztani, hiszen ezek ára a háború eredményeképp hiányzó építőanyagok miatt egyébként is az egekbe szökhet. A költségvetési hiány csökkentése, és így a hiánycél tartása az idei legfontosabb feladatok közé tartozik.

Veszélyes a gazdasági növekedésre az infláció?

Igen, hiszen csökkenti a bérek vásárlóerejét, ami visszaveti a fogyasztást, illetve az energiaárak növekedése nyomán a külső egyensúlyi mutatóink is romlanak.

(Borítókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!