Az amerikaiaknak lövésük sincs, mi történik az Ukrajnának adott fegyvereikkel

Az orosz-ukrán háború kapcsán az Egyesült Államok történelmének legnagyobb fegyverszállítási akcióját  hajtja végre. Február 24-e óta a Biden-kormányzat eddig több mint 3,5 milliárd dollárt áldozott Ukrajna felfegyverzésére (az összeget a napokban fogják néhány tucattal növelni), a Pentagon által közzétett listákon egészen elképesztő számok szerepelnek. A páncéltörő rakétákból már 20 000, a drónokból 800, a páncélozott járművekből 200, a lőszer tekintetében pedig 50 milliárd darab felett jár a fegyverszállítási mutató, nem beszélve a tizenhat Mi-17-es helikopterről és azokról a csúcstechnológiás eszközökről, amiről a közvélemény sem tud semmit. 

A számokat látva egyre több kongresszusi képviselőben fogalmazódik meg a kérdés: a saját fegyverkészlet ilyen mértékű elajándékozásával nem sérül-e az ország önvédelmi képessége? Egy szenátusi meghallgatáson Lloyd Austin védelmi miniszter leszögezte: a gyártás és az utánpótlás folyamatos, így nem fenyegeti az országot ilyen jellegű veszély. Gregory Hayes, a Raytheon Technologies fegyvergyártó vállalat vezérigazgatója már nem volt ennyire optimista, amikor finoman megjegyezte, hogy a jövőben az alkatrészhiány miatt adódhatnak problémák.

Az Ukrajnába szállított fegyverek mennyiségének növekedésével újabb probléma kezdi beárnyékolni a fénylő lelkesedést. Felmerül ugyanis a kérdés, pontosan hogyan tudja ellenőrizni az USA azt, hogy mi is történik a több milliárd dollár értékű felszerelésével, mennyi semmisült meg belőle, és legfőképpen: a háború után mi fog történni azokkal. A válasz tömören: sehogyan. Pedig Amerikának keserves tapasztalatai vannak más országok felfegyverzésével kapcsolatban. 

Fehér foltok

Ami azt illeti, amerikai részről a fegyverszállítások nem ma kezdődtek Ukrajna irányába. Az amerikaiak 2014 óta képzik ki az ukrán erőket, felszerelést is adtak nekik, hogy aztán 2017 végén Donald Trump mintegy 90 millió dollár értékben engedélyezze a lőszerek és a páncéltörő-rakéták exportját, ezzel hivatalossá is téve a fegyverszállítást. A február 24-e óta nyújtott haditechnikai segítség azonban olyan volumenű, amelyre még nem volt példa az Egyesült Államok történelmében. 

A fegyverek nyomon követésére azonban gyakorlatilag semmilyen módszere nincs a Pentagonnak. Miután az amerikai hadsereg illetékesei nincsenek Ukrajnában, a fegyverek között pedig óriási számban vannak a könnyen szállítható és akár egyénileg hordozható haditechnikai eszközök, az USA tulajdonképpen az ukrán beszámolókra tud hagyatkozni, ami viszont finoman szólva sem tartalmaz elegendő információt. Egyes források szerint ez azt jelenti, hogy ukrán részről csak az újabb fegyverek iránti kérelmek futnak be, de pontos elszámolás vagy tájékoztatás azokkal kapcsolatban már nem érkezik többé. Ami különösen meglepő: a nyugati, Ukrajnát segítő államok – és tulajdonképpen a közvélemény is – elég részletes információkkal rendelkeznek az orosz csapatok felszereltségéről, lőszer- és fegyverkészleteiről, ugyanez azonban az ukrán harcoló alakulatok kapcsán már messze nem mondható el. 

Bár minden, ami a megtámadott országba kerül, sorozatszámmal van ellátva, a fegyverek mozgásának és használatának követésére (különösen a Javelin és Stinger rakéták vagy a harci drónok esetében) már nincs módja az amerikai kormányzatnak. A Pentagon egy tisztviselője úgy fogalmazott: a műholdas megfigyelés ellenére sincs fogalmuk arról, hol és mit csinálnak az amerikai fegyverekkel Ukrajnában, ahogyan arról sem, pontosan kik használják azokat. 

A védelmi minisztérium csepegtetett információi szerint a szállítmányokat az amerikaiak egyáltalán nem szortírozzák és különítik el egyes ukrán alakulatoknak. A szerepük gyakorlatilag ott ér véget, amikor a még NATO, azaz USA-katonákkal biztosított teherautókat – többnyire Lengyelország határán – átveszik az ukrán erők, akik aztán elszállítják azokat a meghatározott helyekre, de hogy hová és pontosan milyen céllal, az már az ő titkuk marad. A Biden-kormányzatban egyébként az az általánosan elfogadott álláspont, hogy az ukránok megbízhatóak. Mindezt arra az erősen naivnak tűnő érvre alapozzák, hogy együttműködésük már nyolc éve tart az ukrán hadsereggel, ami erős bizalmi köteléket jelent. 

Kísért a múlt

Az Egyesült Államok kormánya úgy érzi, pró és kontra mérlegelte a kérdést, és helyesen döntött.  Jelen pillanatban Ukrajna ellenálló képessége, valamint esetleges győzelme minden kockázatot megér, még azt is, hogy az amerikai fegyverek a lehető legrosszabb kezekbe kerülnek, olyanokba, amelyekbe az USA-nak esze ágában nem lenne adni. 

Ennek a veszélye pedig nagyon is valós, Amerika már többször megtapasztalhatta, amikor fegyvereket szállított más országoknak segítség gyanánt. Afganisztánban a mudzsáhidokat a CIA már a szovjet háború idején is ellátta fegyverekkel, aztán a háború végén, amikor szerették volna visszakapni a fel nem használt Stinger-rakétákat, azok sehol nem voltak, ellenben hirtelen több száz darab jelent meg belőlük a fekete piacon jó pénzért. 

Nem véletlen, hogy Afganisztán 2001-es megszállásakor az amerikai hadvezetés azon aggódott, hogy a tálibok a saját Stingereikkel fogják lőni őket. A tavalyi, kaotikus afganisztáni kivonulás aztán kísértetiesen hasonló helyzetet eredményezett: az afgán kormányerők erősítésére küldött fegyverszállítmányok jókora része került a visszatérő tálibok kezére, akik köszönték szépen az ajándékot. 

A végfelhasználás ellenőrizhetetlensége Ukrajna esetében is aggodalomra ad okot, és ezzel még a Biden-adminisztráció is teljesen tisztában van, kölcsönös bizalom ide vagy oda. A hosszú távú kockázat, amit a fegyverek feketepiaci kereskedelme okozhat, a háború vége után pár évvel máris jelentkezhet, de jelen pillanatban a Pentagon nem számol ezzel, inkább folyamatosan kiszolgálja az egyre sürgetőbb ukrán rendeléseket.

Jó lesz-e a világnak egy állig felfegyverzett Ukrajna?

A legfontosabb kérdés nem is az, hogy most mi a helyzet a nyugati világ Ukrajnába küldött fegyvereivel, inkább az, mi fog történni velük, ha véget ér a háború. Feltételezve és remélve, hogy a konfliktus nem eszkalálódik globális méretűvé, van esély rá, hogy Ukrajna győztesen kerül ki a háborúból. Ebben az esetben a fegyverek kapcsán több kérdés is felvetődik. Egészen pontosan ugyanis senkinek nincs fogalma, hogy az USA és a több tucat más ország által küldött (és még bőven küldendő) fegyverszállítmányok egészen pontosan hány eszközből állnak (olyan ország is van, amely egyáltalán nem veri nagydobra a segítséget), azok mekkora része semmisült meg, hol vannak jelenleg és hol lesznek a háború után. 

Csak azt lehet tudni, hogy jelen pillanatban Ukrajna az egyik legdurvábban felfegyverzett ország Európában, ráadásul ellenőrizhetetlen arzenállal rendelkezik. Ez pedig a háború után némi idegességre adhat okot a régióban, különösen annak tükrében, hogy vezető ukrán politikusok finoman szólva is a diplomáciai érzék teljes hiányáról tesznek tanúbizonyságot nyilatkozataik során. Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára (aki már március elején megelőző csapással fenyegette Fehéroroszországot) a napokban ismét előkapta azt az uszító konspirációs teóriát, miszerint Putyin már a háború előtt beavatta Orbán Viktort a terveibe, Kárpátalját kínálva fel Magyarországnak azért, ha az semmilyen módon nem avatkozik be a háborúba. 

Már maga a gondolat is annyira abszurd, hogy szót sem érdemelne, ám Danilov nem elégedett meg ennyivel, hanem így folytatta: „Meglátjuk, milyen következményei lesznek ennek Magyarországra nézve a háború után”. Ezt a fenyegetőzést – amely még az orosznál is oroszabb stílusú – azért nem engedhetjük el a fülünk mellett, mert egy vezető ukrán tisztviselő ejtette ki a száján. Bajos lenne persze elképzelni, hogy Ukrajna fegyverekkel riogasson a háború után egy NATO-tagországot, de a burkolt fenyegetés is aggasztóan hat egy olyan állam részéről, ami éppen a világ szabadságharcosának szerepébe kényszerült, és ha győztesen kerül ki a konfliktusból, akkor ott áll majd fegyverekbe öltözve, gyakorlatilag katonai nagyhatalommá válva.

Hogy mi lesz a fegyverek sorsa, arra a háború bizonytalan kimenetele miatt jelenleg senki nem tud válaszolni. Amennyiben Oroszország visszahúzódik határai mögé, az ukrán védelmi politika bizonyára mindent megtesz annak érdekében, hogy többé ne történhessen meg február 24-e. Ami biztos: a megmaradt nyugati fegyvereket nem fogják visszaadni, hanem felhasználják a megerősített védelmi stratégiához. Vagy valami máshoz. Olyan felvetéseket is hallani, amelyek azt sugallják, hogy a felesleges fegyverzet eladásából lehetne fedezni Ukrajna újjáépítésének bizonyos szegmenseit, ezzel az őrült ötlettel azonban gyakorlatilag az USA rémálma válna valóra, és a feketepiacot elöntenék a nyugati világ fegyverei. Nem látni még, mit hoz a jövő, de egy állig felfegyverzett, nyugati haditechnikai eszközökkel ad hoc jelleggel telepakolt, ellenőrizhetetlen arzenállal rendelkező Ukrajna, ami megerősödve, tele dühvel és önbizalommal kerül ki egy Oroszország elleni háborúból, a későbbiekben aggódásra adhat okot.