A kormány rengeteg támogatást adott a multiknak, ezért a különadókkal is el kell menni a falig

Örkény emlékezetes egypercesében a gépkocsivezető este a másnapi újságban olvassa saját halálhírét. Nem hiszi el, de tényleg meghal autóbalesetben. Néhai Avar János könyvet írt az USA első női elnökéről, ám Trump nyert, de a „Hillary” így is megjelent „Az elveszett elnökség” alcímmel. Abszurd és groteszk.

Amikor gyerekkoromban elalvás előtt a Szabad Európa rádió mesterségesen zavart adását hallottam (a Nyugat szabad volt, mi nagyon nem), arra azért nem gondolhattam, hogy közel hetven év múlva április hetedikén, mindössze négy nappal a választások után (mára a Nyugat a saját foglya, mi még nem, ez is abszurd és groteszk) a szabadeuropa.hu így tálal: „Gazdasági válság: nehéz lesz tizenkét év kormányzás után másra mutogatni [...] A választások előtti osztogatás, a rezsicsökkentés, az üzemanyagok és néhány alapvető élelmiszer árának befagyasztása mellett szinte üres államkasszával vág neki a kormány a gazdasági bajok orvoslásának. Elszabaduló energiaárak, tomboló infláció, lassuló növekedés, elakadó uniós pénzek, brutális költségvetési hiány: nehéz lesz megszorítások nélkül kezelni a helyzetet.” 

Értem, ők is másra számítottak. Értem, fogalmuk sincs arról, hogy mi a gazdasági válság. Kérdezik is Bod Péter Ákost, akinek a Portfólión április negyedikén megjelent írása így kezdődik:  „Ami eddig történt, nem folytatható”. Pályatársam hivatkozott cikkében kifejti, hogy folyamatosan romló gazdasági környezetben stabilizálni kell. Hangsúlyozza, a cikk írásakor még nem tudta, mi lesz a választás eredménye. (Vö: Avar János) 

A riogatások szivárványszínei azóta is kimeríthetetlenek, a balliberális média ontja a szokásos közgazdász önkéntesek fenyegetésáradatát. A csődöt vizionálóknak határozott választ ad Oláh Dániel kitűnő cikkében a Mandiner hasábjain. Tényként azonban szögezzük le: az elmúlt években mind a nemzeti vagyon, mind pedig a magánmegtakarítások nőttek.

Messze nem arról van szó, hogy a kormány új futama előtt a helyzet problémamentes lenne, de a kialakult körülmények között csupán a magas infláció kisebb része köthető belső okokhoz. Itt álljunk is meg egy pillanatra. Olvassuk, halljuk: a gigainfláció semmissé teszi a béremeléseket és a 13. havi nyugdíjakat. Ez nem igaz, de tegyük fel, hogy az. Ám

A mai starthelyzet a kormány számára a korábbiakkal összevetve gyökeresen más. Háború, COVID, energiaárak, az EU feltűnő és nem lankadó agresszivitása. Ez utóbbinak van egy érdekes, de ránk nézve igen szomorú és peches mellékszála. Mint tudjuk, véletlenek nincsenek. A két legtámadóbb EU biztos irányunkban Vĕra Jourová és Didier Reynders. Súlyos ügyek gyanúsítottjaiból lettek jogállamisági és korrupciós EB tagok. Véletlenek márpedig nincsenek. 

Egyelőre nem a gazdasági helyzet súlyos, hanem a gazdaságpolitika formálása bonyolult, az említett külső tényezők közötti lavírozás lesz nehéz. Nem csak nekünk. Ennek jeleit Romániától kezdve Belgiumon át Németországig látjuk, és ez csupán a kezdet. A háború befejezésének dátuma majdhogynem mellékes a hosszan elnyúló következményekhez képest. Eddig a reagálási sebesség volt a fontos (árstopok), innen a különböző, egymással sokszor ellentétes szempontok összehangolásának sikeressége lesz a döntő.

Gazdaságpolitikánk fő elvét, a munkacentrikusságot feladni nem szabad. A világ gazdasági szereplői közül a legkisebb alkuerővel az individuumok rendelkeznek. Őket követik a hazai vállalkozások, majd a nemzeti költségvetés, aztán az EU költségvetés, s így jutunk el a reál- és pénzügyi gazdaság globál szereplőihez. 

Folytatni kell a tárgyalásokat a globál szereplőkkel, a pénzügyi világ képviselőivel és igen: az óriássá lett (tett) hazaiakkal a terhek valamivel arányosabb elosztása érdekében. A különadókkal leírható lehetőségek rése egyre szűkül, de ahogy mondják: el kell menni a falig. A kormánynak nem kell kuncsorognia, beruházási támogatások garmadával tette könnyebbé a multik befektetéseit.

Annyi piacot, amennyit lehetséges, annyi államot, amennyi szükséges. Ez volt hajdan a nyugatnémet szociáldemokrata gazdaságfilozófia ‒ időtálló ‒ elve. Most nagyjából egy olyan uniós költségvetésnyi (hét év) ciklus jön, ahol annyi állam kell, amennyi lehetséges, és annyi piac, amennyi lehetséges. Az állam pedig elsősorban saját működési költségeivel legyen takarékos.

Nehéz időszak jön, talán mindenki érzi, én is. A reményt többek között az ellendrukkerek fanatikus elszántsága is adhatja. Megszólalt nagy „kedvencem”, Paul Lendvai. (Trauerarbeit in Ungarn derstandard.at) Ötven éve nem érzett olyan borús hangulatot itthon, mint most, a FIDESZ-győzelem után. Az én gyászmunkám tárgya az ő legalább fél évszázada kimúlt objektivitása.