Kilőttek a bérek, kilőttek a jobbra adott szavazatok: megint működött a gazdaságpolitikai sikerképlet

Működött a bérképlet?

A 2018-as parlamenti választásokhoz képest a kormányzó jobboldal 2,607 millióról 2,735 millióra növelte szavazatainak számát, tehát a magyar embereket annyira meggyőzte a magyar kormányzat politikai és gazdaságpolitikai programja, hogy sokan új szavazókká váltak, mutat rá a Portfolio.

Zsiday Viktor portfóliómenedzsert idézi a lap, aki szerint „a lakossági reálbér változása – nem meglepő módon – elég jól előrejelzi, hogy milyen eredményt fog elérni a kormánypárt”. A legutóbbi néhány év magyarországi reálbér-változása alapján az elemző azt valószínűsítette, hogy a Fidesz-KDNP-nek az előző választáshoz képest 10 százalékkal több szavazatot kellene kapnia.

A Fidesz márpedig tényleg növelte táborát, ami igencsak meglepte az elemzőket, még ha a bővülés „csupán” 5 százalékos volt is.

„Ez alapján mondhatjuk, hogy Zsiday Viktor modelljének működőképessége ismét bebizonyosodott.

A kormányzó erő számára tehát rendkívül fontos a magyar gazdaság növekedése, a háztartások jövedelmi helyzetének alakulása és vásárlóerejük javulása” – írja a Portfolio. Érdekesség, hogy a Makronóm épp a koronajárvány begyűrűzése előtti napokban készített interjút Zsidayval, aki kritikái mellett már akkor elismerően nyilatkozott a konzervatív gazdaságpolitikáról, csakúgy, mint Oszkó Péter, tehát a gazdasági-politikai sikernek a kritikusok által is látható előjelei voltak.

Természetesen kérdéses, hogy a politikai események, mint például a háború és az azzal kapcsolatos belpolitikai adok-kapok, miként befolyásolta az eredményeket. A jó politikai kampány nagyon is szükséges, de korántsem elégséges egy kormányzó párt sikeréhez. 

Óriásit csökkent a szegénység, hatalmasat nőttek a bérek, leköröztük Portugáliát

– állapította meg a Makronóm korábbi elemzése arra hivatkozva, hogy a 2014-es választásokon akár 5-6 mandátumot is hozhatott a Fidesznek a közmunka, tehát akár ezen is múlhatott a párt újabb kétharmados győzelme. Erről a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) kutatója, Reizer Balázs és munkatársai elemzésére hivatkozva számolt be a Telex.

A balliberális média persze a jólétnövekedés e dimenzióját is sajátosan értelmezte, függőségi elnyomást és félelmet vizionálva a magyar vidéki viszonyokra.

Feudális elnyomás és rettegés helyett azonban a gazdaságpolitika az adatok alapján sokkal inkább emelte a társadalmi életszínvonalat.

Csak néhány példát említünk: a Makronóm beszámolt arról, hogy a neves egyenlőtlenségkutató, Branko Milanovic vizsgálatai alapján a magyar jövedelempolitika kivételesen progresszív. Bemutattuk, hogy

a feltörekvő országok között (az inkluzív növekedést a WEF illetve a Világbank Shared Prosperity Reportja is igazolta), olvasható cikkünkben.

Foglalkoztunk azzal is, hogy a szegénységi és szociális viszonyokat leíró mutatók terén Magyarország történelmi fordulatot hajtott végre az elmúlt évtizedben. Arról is közöltünk összesítést, hogy 2002 óta szinte kizárólag csak jobboldali kormányok alatt nőtt a minimálbér reálértéke Magyarországon, ami pedig a legalacsonyabb jövedelmű csoportok felzárkóztatásának kulcsa és a szegénység egyik legfőbb ellenszere. Megmutattuk, hogy

És arról is beszámoltunk, hogy bár az ellenzéki közgazdászok (Bod Péter Ákos vagy éppen Király Júlia) folyamatosan igyekeznek alternatív gazdasági valóságot köríteni a politikailag tartalmatlan, alkalmatlanságáról többször bizonyságot adó ellenzék mögé, valójában Magyarország épp a 2021-es járványválság évében körözte le gazdasági fejlettségben Portugáliát, de Szlovákia és Románia is mögöttünk áll, előbbit szintén az elmúlt évek gyors magyar felzárkózásával sikerült megelőzni.

Arra is rámutattunk, hogy a közgazdasági áltudomány akadémiai művelői hogyan igyekeztek elhitetni a véleménybuborékban élő rendkívül szűk szélsőliberális törzsközönségükkel, hogy szociális és versenyképességi szempontból is leszakadó országban élünk.

Akik megalapozottan kesereghetnek, azok viszont valójában a szlovákok: közvéleményük meglehetősen letaglózott amiatt, hogy már csak a görögöket és a bolgárokat előzik Európában. Ráadásul Magyarország Szlovákiát és Lengyelországot, Budapest Bécset, Berlint és Madridot is lekörözi életszínvonalban, írta a Makronóm, nem mellesleg azt is előrejelezve, hogy hazánk meg fogja előzni fejlettségben a portugálokat. 

A Financial Times hasábjain pedig Ruchir Sharma, a Morgan Stanley Investment Management vezető globális stratégája fogalmazta meg, hogy a világgazdaságban nagyon ritka a gazdasági felzárkózás, azaz a szintlépés az elitklubba, de a következő nagy sikertörténet épp régiónkból érkezhet, és valószínűleg a Lengyelország előtt haladó Magyarország ismétli majd meg a kelet-ázsiai kistigrisek inkább kivételnek, mint szabálynak számító kvantumugrását.

A magyar kulturális közgazdaságtan azért sikeres, mert nem ideológiavezérelt

Beszámoltunk arról is, hogy egy 2021-es kutatásban a Challenge folyóiratban a progresszív brit sztárközgazdász, Robert Skidelsky és a Makronóm alapító-rovatvezetője, Oláh Dániel közgazdász új keretbe foglalta a magyar gazdaságpolitika eredményeit és szakpolitikai megközelítését, kiemelve, hogy a közmunka is szerves része annak a paradigmaváltásnak, amely keretében a magyar gazdaságpolitika újraértelmezte a jó, emberhez méltó életről alkotott vélekedéseket. Emellett pedig ahhoz is elengedhetetlen volt a program, hogy megvalósuljon a munkapiac feszessége és a hosszú távú inaktivitás, mint strukturális történelmi örökség csökkentése és fokozatos felszámolása. 

Azt is bemutattuk, hogy Magyarország azon kevés országok közé tartozott, amelyek látszólag vesztes helyzetből fel merték vállalni a teljes foglalkoztatás megvalósításának programját, ami olyan makrogazdasági környezetet teremtett, amely önmagában válságállóvá tette a magyar gazdaságot, így hazánkban el lehetett kerülni a Nyugat-Európában több esetben kudarcot vallott alapjövedelem-szerű, inaktivitást támogató programokat.

A Telex által szemlézett kutatás a Makronóm értelmezése szerint legfeljebb azt bizonyítja, hogy a magyar emberek ténylegesen, a szavazataikkal díjazták a magyar gazdaságpolitika munkapiaci fordulatát illetve a munkaalapú társadalmat, mint gazdaságpolitikai programot és társadalmi megközelítést. Ezt nevezi Skidelsky és Oláh kulturális közgazdaságtannak.

és ezek közé tartozik a magát baloldalinak (?) valló média és szakértők (?) által rendszeresen kritikával illetett közmunkaprogram is, amelyről a szerzők megjegyzik, hogy ma már nem jelent meghatározó tényezőt a magyar munkapiacon. Kiemelik azt is, hogy a közmunkaprogramban részt vevők létszáma drasztikusan zuhant az elmúlt években, miközben a munkanélküliség és az inaktivitás sem ugrott meg, ami azt jelenti, hogy a program károsnak semmiképp sem mondható, sokkal inkább hozzájárult egy új, magasabb nyomású (más kifejezéssel fordulatszámú) gazdaság kialakításához Magyarországon.

A közgazdászok emlékeztetnek, hogy míg számos fejlett országban évek óta csak a közgazdasági közbeszéd tárgya a munkahelygarancia megoldása, addig Magyarországon sikeresen létrehozott valóság és válságkezelő eszköz, ami persze csak egy kezdeti része volt a teljes foglalkoztatást célzó gazdaságpolitikai mixnek, amely pragmatikusan, ideológiák helyett a társadalom értékeiből vezeti le a követendő gazdaságpolitikai irányokat is.

A szerzők kiemelik a 2010 utáni magyar válságkezelés sikereit és modellteremtő jellemzőit is.

Kulturális közgazdaságtan helyett külföldi és ideológiai egyenmegoldások

Ezzel szemben a hazai balliberális oldal elsőként a nemzetközi elitek ideológiai útmutatásaihoz nyúl, amikor a hazai gazdaságról próbál programot alkotni, amiből értelemszerűen súlyos válságok és egy függő gazdaság alakulhat csak ki.

Ebben az értelemben felmerül az ellenzéki közgazdászok súlyos felelőssége is az ellenzék világraszóló bukásában, hiszen ezek a közgazdászok voltak azok, akik egyéni tét nélkül, a kényelmes katedrák mögül, különböző egyéni érdekektől vezérelve álltak be a következetlen, alkalmatlan és szakmaiatlan ellenzék mögé, akadémiai hátterükkel legitimálva azt.

Ők voltak azok, akik a magyar felzárkózás tényeit tagadni igyekeztek, szegénységgel riogattak, mindenhol korrupciót találtak és egy kellemes alternatív valóságban ringatták el a legszűkebb fővárosi elitcsoportokat. Az alternatív valóságra pedig már nem lehet valós válaszokat adni, hiszen minden problémafelvetés is téves.

Nyitókép: MTI/Vajda János