Már az amerikai politikusoknak is elegük van: az infláció ürügyén nyerészkednek az óriáscégek

Az amerikai szenátus költségvetési bizottságának elnöke, Bernie Sanders április első hetében jelentette be, hogy meghallgatást tart annak feltárására, hogy a többszörös globális válság közepette a vállalatok nyerészkedése hogyan hajtja az inflációt. A jelenséget itthon az elsők között elemezte a Makronóm.

„Az amerikaiaknak elegük van a vállalati kapzsiságból. Elegük van abból, hogy a rekordokat döntögető profitot termelő vállalatok lenyúlják őket. Elegük van abból, hogy felháborítóan magas benzinárakat, lakbért és élelmiszerárakat kell fizetniük, miközben a nagyvállalatok úgy kaszálnak, mint a rablók” – nyilatkozta Sanders kiadott közleményében.

„Nem hagyhatjuk, hogy a nagy, nyereséges vállalatok továbbra is kihasználják az ukrajnai háborút, a világjárványt és az infláció kísértetét arra, hogy a gazdaság minden ágazatában az amerikaiak lenyúlásával felháborító profitot termeljenek. Itt az ideje, hogy megvitassuk, hogyan táplálja a vállalati kapzsiság és nyerészkedés az inflációt” – folytatta a politikus.

Sanders nyilatkozata rávilágított arra, hogyan viselkednek a kulcsfontosságú ágazatokban működő vállalatok.

– ez magában foglalja a benzin árának 38 százalékos, a fűtőolaj árának 44 százalékos, a használt autók árának 41 százalékos, a bérelt autók árának 24 százalékos és a bútorok árának 17 százalékos emelkedését. Továbbá a Tyson Foods nemrégiben 32 százalékkal emelte a marhahús, 20 százalékkal a csirke és 13 százalékkal a sertéshús árát. Az árak emelkedésével a vállalati profit 2021-ben rekordmagasságot, közel 3 billió dollárt ért el, ami 25 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt.

A kereskedelmi minisztérium Gazdasági Elemzési Hivatalának (BEA) adatai szerint a készletértékeléssel és értékcsökkenéssel kiigazított hazai vállalati nyereség tavaly elérte a 2,8 billió dollárt, ami 2020-ban még csak 2,2 billió dollár volt. A jelenség nem kizárólag az Egyesült Államokban van jelen: a német Mercedes-Benz csoport is sikeresen forgatta át az inflációs időszakot és a válságot extraprofitba, de Magyarországon is áremelésre készülnek a vállalatok.

„A vezérigazgatók nem tudják kihagyni, hogy a vállalati eredménybeszámolókon azzal hencegjenek, hogy a fogyasztókra kivetett árakat még magasabbra emelik, hogy profitjukat maximalizálják” –mondta Lindsay Owens, a Groundwork Collaborative ügyvezető igazgatója az elemzésről szóló nyilatkozatában. „Ezek a megavállalatok kaszálnak és folyamatosan gazdagodnak, aminek a fogyasztók fizetik meg az árát” – tette hozzá Owens.

Owens egyike annak a három szakértőnek, akik a szenátus költségvetési bizottságának április eleji meghallgatásán megszólaltak. Hozzá csatlakozott Robert Reich, a Berkley-i Kaliforniai Egyetem közpolitika professzora, aki a Clinton-adminisztráció idején amerikai munkaügyi miniszter volt, valamint Michael Faulkender, a Marylandi Egyetem pénzügyprofesszora, aki Donald Trump korábbi elnök alatt a pénzügyminisztérium gazdaságpolitikáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott.

Reich és a Groundwork Collaborative, egy progresszív nonprofit szervezet vezetői egyaránt dicsérték a Kongresszus közelmúltbeli javaslatait a vállalati nyerészkedés megfékezésére, amely az amerikai választók 82 százaléka szerint táplálja az inflációt – derült ki egy múlt hónapban végzett közvélemény-kutatásban.

„A családok, a munkavállalók és a fogyasztók elvárják a kormánytól, hogy fellépjen a vállalati visszaélésekkel szemben. Sanders szenátor törvényjavaslata pontosan ezt teszi” – dicsérte a vállalati nyerészkedés visszavágásáról szóló törvényjavaslatot Rakeen Mabud, a Groundwork Collaborative vezető közgazdásza.

Ha törvénybe iktatnák, a javaslat 95 százalékos adót vetne ki a cégek azon nyereségére, amely meghaladja a 2015-19 közötti átlagos, inflációval kiigazított nyereségszintet – írja a Common Dreams. Ez csak az 500 millió dolláros vagy annál nagyobb éves bevétellel rendelkező cégeket érintené, és a jövedelem 75 százalékára korlátozódna évente.

„Sürgősen szükség van a váratlanul felmerülő vállalati nyereség adójára, hogy megfékezzük a világjárvány során elharapózott vállalati nyerészkedést” – mondta Mabud. „Az ukrajnai háború most újabb lehetőséget biztosít a multinacionális energiaipari óriások és az olajipari vezetők számára, hogy növeljék a haszonkulcsukat, miközben a családokat arra kényszerítik, hogy többet fizessenek a benzinkútnál és a csekkeken” – tette hozzá az amerikai közgazdász.

Sanders irodájának becslése szerint a jogszabály, amelyet korábbi háborús intézkedések ihlettek, csak

utalva a Chevronra, az ExxonMobilra és a ConocoPhillipsre.

„Eljött az ideje, hogy a Kongresszus a dolgozó családokért dolgozzon, és megkövetelje, hogy a nagy, nyereséges vállalatok egy kicsit kevesebb pénzt keressenek, és fizessék meg az adóból a rájuk eső részt" – fejezte be gondolatmenetét a törvényjavaslatot benyújtó amerikai szenátor.

Amerika válságokban többször alkalmazott már különadót

A Prospect.org portál friss cikkében is arról lehet olvasni, hogy Amerika korábban is többször nyúlt válságokban a különadókhoz. Ezek célja az volt, hogy átmenetileg megakadályozza, hogy a válságot a nagyvállalatok nyerészkedésre használják fel a társadalom kárára.

Az első és a második világháború, valamint a koreai háború idején az Egyesült Államok széleskörűen vezetett be extra nyereségadót. A második világháború alatt az adókulcs elérte a 95 százalékot, ami biztosította, hogy a vállalatok ne tudjanak profitálni a háborúból. Ezenkívül az Egyesült Államok még az 1980-as évek közepén is bevezette ezt a különleges nyereségadót az olaj- és gázipari vállalatokra, lényegében a maihoz nagyon is hasonlító időszakban, amikor elszálltak az energiaárak a világgazdaságban.

E korábbi erőfeszítések mögött az az elképzelés állt, hogy a vállalatok nem szerezhetnek olyan extra nyereséget, amely külső körülmények, például háborúk vagy bizonyos nyersanyagok árának rendkívüli emelkedése miatt keletkezik. Azaz nem lehet nyereségük olyan rendkívüli, külső válságtényezőkből, amihez semmi közük és amely profit nem a saját erőfeszítéseikből származik, hanem egy társadalmi válsághelyzet eredményeként csapódik le náluk.

A COVID-19 világjárvány, amely rekordszintre emelte az Amazonhoz hasonló vállalatok nyereségét, és az ukrajnai háború, amely ugyanezt tette az olaj- és gázipari vállalatokkal, teljes mértékben indokolttá teszi az extra nyereségadó újbóli bevezetését a Prospect szerzője szerint. Sanders javaslata lényegében megegyezik az adó második világháborús változatával, beleértve a háború előtti átlagra való támaszkodást, a 95 százalékos kulcsot és a teljes effektív adókulcs korlátozását.

A közgazdászok egyébként különbséget szoktak tenni a normál hozamok között, amelyek a versenyben keletkeznek és ezért viszonylag korlátozottak, illetve a járadékok vagy többlethozamok között, amelyek nem a piaci verseny, hanem valami más tényező eredményei.

A normál hozamok legitim célpontjai az adózásnak, de az adókulcs nem lehet túl magas, mert

ráadásul a piaci versenyben szerezték a profitjukat, azaz a társadalom díjazza és igényli a jó teljesítményüket.

A többlethozamok vagy extraprofitok viszont olyan hozamok, amelyek nincsenek kitéve a versenynek, nem abból származnak. Ezek azok a hozamok, amelyeket egy olyan vállalat, amely kvázi monopolhelyzetben van, mint az Amazon vagy a Google, vagy kvázi oligopolhelyzetben, mint az ExxonMobil vagy a Chevron, egy egyedülálló erőforráshoz való hozzáféréséből és a piac uralásából nyer.

Mivel a többlethozam nem piaci versenyhez kapcsolódik, annak még nagyon magas adókulcsokkal történő megadóztatása sem fogja visszatartani a beruházásokat, mivel az adózás után fennmaradó nyereség még mindig egy extra nyereség marad. A Sanders-javaslat a lap szerint helyesen tesz különbséget a 21 százalékos normál adókulccsal adózó rendes nyereség és a 95 százalékkal adózó rendkívüli nyereség között.

Végül a szabályozási szempontok: a társasági adó nem elsősorban a bevételről (a teljes szövetségi adóbevétel kevesebb mint 10 százalékát teszi ki) vagy az újraelosztásról szól (nem világos, hogy versenykörülmények között ki viseli a normál társasági adó terhét, mivel annak egy része áthárítható a munkavállalókra vagy a fogyasztókra, míg a többletnyereségre kivetett adó teljes egészében a részvényeseket terheli).

A társasági adó tehát elsősorban a nagyvállalatok szabályozását szolgálja, adókedvezmények (például a zöld energiahitelek) és visszatartó tényezők (például az oroszországi beruházásokért javasolt adóbírságok) révén.

Tegyük hozzá: Magyarországon látható a legalacsonyabb uniós társasági adó, ami alig terheli a nyereséget. A fenti érvelés alapján, ha emellett megjelenne a válság vámszedőinek extraprofit-adója, az nem okozná a beruházások visszaesését, hiszen egy olyan céget és egy forintnyi olyan profitot sem terhel, amelyet a piaci versenyben egy cég az erőfeszítéseivel megszerzett. Sőt: társadalmilag hasznosnak tekinthető, még a kivételt képező, extra adóval sújtott cégek számára is, hogy az eszköz hozzájárul a gyorsabb társadalmi-gazdasági talpraálláshoz, és növeli a stabilitást a bizonytalan időkben.

(Borítókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser; MTI/EPA/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul)