Egyiptomnak kilenc hónap múlva kifogy a búzakészlete: 102 millió embert kellene élelmezni

2022. március 09. 10:29

Eközben Tunézia, amely a búzának közel 50 százalékát Ukrajnából importálja, azt állítja, hogy már csak a következő négy hónapra elegendő a raktárkészlete.

2022. március 09. 10:29
null

A búza Egyiptom számára létfontosságú, a 102 millió egyiptomi lakos nagymértékben függ a kenyértől, mint alapvető élelmiszertől, írja a Middle East Eye.

Egyiptomnak csaknem kilenc hónapja van addig, hogy búzatartalékai kimerüljenek, mivel az ország attól tart, hogy Moszkva ukrajnai háborúját követően megszakad az Oroszországból érkező búzaellátás, közölte február végén a kormányszóvivő.

Egyiptom a búza közel 85 százalékát Oroszországból és Ukrajnából importálja. A két szomszédos ország azonban háborúban áll egymással.

A történelem során Egyiptomban többször is felkelések törtek ki a kenyér és a búza árának emelése ellen tiltakozva.

Nader Saad, a kabinet szóvivője riadót fújt, mivel jelenleg kilenc hónapra elegendő búza van a silókban, beleértve öt hónap stratégiai tartalékot és négy hónap hazai termést.

Saad egy helyi tévécsatornának adott nyilatkozatban hozzátette, hogy Egyiptom nem lesz képes ugyanolyan áron búzát vásárolni, mint amilyen áron Oroszországtól kapja.

– magyarázta.

Egyiptom áprilisban várhatóan a hazai búzatermelésből feltölti tartalékát. Ez azonban nem lenne elegendő az egyiptomiak kenyérszükségletének fedezésére.

Egyiptom az egyik legnagyobb búzaimportőr világszerte. 2020 júliusa és 2021 júniusa között 13,3 millió tonna búzát importált, ebből 8,96 millió tonnát Oroszországból.

Naguib Sawiris egy egyiptomi milliárdos és iparmágnás is arról posztolt a Twitteren, hogy a hatóságoknak el kell kezdeniük a búza készletezését.

Az ország a benzinárak emelkedésétől is tart, de a turizmus is szenvedhet.

Csütörtökön Tunézia, amely a búza közel 50 százalékát Ukrajnából importálja, közölte, hogy a következő négy hónapra elegendő raktárkészlete van.

Avigdor Lieberman izraeli gazdasági miniszter szintén azt mondta, hogy országának visszafogottan kell viszonyulnia a kelet-európai konfliktushoz, tekintettel arra, hogy Izrael búzájának 50 százalékát Oroszországból, 30 százalékát pedig Ukrajnából importálja.

(Címlap: Egyiptomi rendőrök járőröznek a kairói Tahrír téren 2016. január 25-én, a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök uralmát megdöntő felkelés kezdetének ötödik évfordulóján. MTI/EPA/Haled el-Fiki)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frankie Bunn
2022. április 27. 14:47
Jöjjenek Németországba ! / Egynek kalácsot !
Zsaturnuzs
2022. április 27. 14:47
Száz évvel ezelőtt Egyiptomnak 13 milliós volt a lakossága, és azóta szakadatlanul évi 2,2%-kal nőtt. (hol valamivel gyorsabban, hol kissé lassabban). Ilyen ütem mellett száz év múlva 800 millióan lesznek. NEM A BÚZATERMÉSSEL VAN GOND.
szodabár
2022. március 13. 13:22
Izrael nagy játékos, nincs oroszok elleni szankciójuk. Nem fogják magukat tökön lőni, úgy mint Európa. Izrael alaposan megvizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciók jelentőségét. Létrehoztunk egy minisztériumközi csoportot, amely tanulmányozza a szankciók hatásait és következményeit az izraeli gazdaságra és politikára" - mondta a külügyminiszter az Oroszországgal szemben a világ nyugati országainak jelentős részében már bevezetett megszorító intézkedésekről.
nempolitizálok
2022. március 13. 13:18
Svédország, ott ingyen van minden a muszlimoknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!