Senkit sem izgat már a járvány: a válság előtti szinten a cégvezetők optimizmusa

2021. október 21. 10:04

Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói, akiknek 60 százaléka a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben – mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a cég nemzetközi felmérését ismertető sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2021. október 21. 10:04
null

A vezérigazgató kiemelte: ez az arány jelentős ugrás az előző évi 32 százalékhoz képest. A legnagyobb globális cégek vezérigazgatói közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő három évben – tette hozzá.

A vállalatvezetők legfőbb fókusza a fenntartható jövő lett, háttérbe szorultak a működési kockázatok. A vezetők 30 százaléka tervezi cége bevételeinek több mint 10 százalékát fenntarthatósági intézkedésekbe és programokba befektetni – ismertette Rózsai Rezső.

A növekedési kockázatok között a vezetők nagyjából egyforma súllyal három területet emeltek ki az első helyen: a klímaváltozást, a kiberbiztonsági kockázatot és az ellátási láncok problémáit. Ez utóbbi a járvány kitörése óta a világcégek 56 százalékát érintette. A kiberbiztonság ugyanakkor nem tartotta a tempót az elmúlt másfél évben a digitalizációval, ezt a lemaradást pótolni kell a vezérigazgató szerint.

A cégvezetők 27 százaléka aggódik amiatt, hogy amennyiben nem felelnek meg a klímacéloknak, az negatív hatással lesz versenyképességükre és eredményességükre. Hozzátette: 58 százalékuk tapasztal fokozódó érdeklődést a fenntarthatósággal kapcsolatos adatok iránt a befektetői csoportok, munkavállalók és ügyfelek részéről.

Gódor Mihály, a KPMG transzferárazásért felelős partnere arról számolt be, hogy négyből három vezérigazgató szerint a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt a globális adórendszerben többoldalú együttműködés szükséges.

A vezetők 77 százaléka szerint a globális minimumadó megnehezíti a cégek növekedési elképzeléseinek megvalósulását, javában zajlik az adó bevezetésével kapcsolatos előkészítés a cégeknél.

Magyarországon háromezer céget érinthet az új adó (300 milliárd forint feletti árbevétellel), ugyanakkor a globális minimumadóval kapcsolatos bizonytalanságok és várakozások a részletszabályok kidolgozásáig megmaradnak. A cégvezetők szerint az adózással kapcsolatos transzparencia nő, és egyre fontosabb. Háromnegyedük szerint adózási gyakorlataik visszahatnak cégük megítélésére, 69 százalékuk erősödő nyomást érez arra, hogy részletesebb információt közöljön az adóteljesítményéről.

A KPMG CEO Outlook című 2021 felmérésében a világ 11 országának 1300 vállalatvezetője vett részt, akik 11 szektort képviselnek. A KPMG könyvvizsgálati, adóügyi és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók globális szervezete, 146 országban működik, 227 ezren dolgoznak tagtársaságainál, a magyarországi tagvállalatnál több mint 1400-an.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2021. október 22. 12:43
Micsoda meglepetés. Mintha nem az lett volna az egyik célja eredetileg ennek az egész covid cirkusznak, hogy a nemzetközi óriáscégek erősödjenek tovább, a kis- és középvállalatok, egyéni vállalkozók rovására. Build Back Better, je-je-je.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!