Szavazatokkal díjazták a magyarok, hogy a kormány fel merte vállalni a teljes foglalkoztatás programját

Közgazdaságtan az ellenzéki politika szolgálatában

A kutatás módszertani megalapozottságát nehéz megítélni, mivel arról csupán szóban számolnak be a kutatók. A liberális portálok ettől függetlenül oksági viszonyként tálalják az eredményt: szerintük a közmunka egyértelműen szavazatokat hoz a Fidesznek. 

Lehetséges, hogy ez így is van, a problémát ugyanakkor a kutatási eredmény interpretálásánál az jelenti, amikor az összefüggés mögött vélt oksági mechanizmusokat igyekeznek egyes hírportálok felvonultatni.

Így abból az egyszerű és viszonylag jól alátámasztható állításból, hogy átlagosan több szavazatot kapott a kormánypárt ott, ahol átlagosan nagyobb a közmunkások aránya, olyan ideológiai töltetű, politikai vádak születnek, miszerint „nem azért szavaznak többen a Fideszre, ahol magasabb a közmunkások aránya, mert annyira jó a közmunkaprogram, hanem mert attól félnek az emberek, hogy még ezt a megélhetésüket is elveszíthetik.”

A Telex cikkében számos érv olvasható, amivel a kormányzat közmunkának nevezett munkapiaci innovációját az ellenzéki elemzők hitelteleníteni igyekeznek: olvashatunk feudális viszonyokról és rettegésről, programról ami bár nem hatékony és drága is, a politika a vidéki ember függőségben tartására mégis minden áron igyekszik fenntartani.

A kutatást lelkesen felemelő portálok arra nem térnek ki, hogy a segély illetve annak elvesztése nem jelentett-e félelemkeltő, függőségi viszonyrendszert 2010 előtt, amikor a magukat szocialistának nevező kormányok megvalósították neoliberális programjukat.

Feudális elnyomás és rettegés helyett felemelés és magabíró társadalom

Tudományos eredmények és meggyőző érvek ugyanakkor a közmunkával kapcsolatos fenti vádakat rég megcáfolták (ezen állítások egy része még csak nem is vizsgálható tudományos eszköztárral, hiszen politikai hangulatkeltésnek tekinthető). Csak néhány példát említünk: a Makronóm beszámolt arról, hogy a neves egyenlőtlenségkutató, Branko Milanovic vizsgálatai alapján a magyar jövedelempolitika kivételesen progresszív. Bemutattuk, hogy a magyar gazdasági növekedés összességében inkluzívvá vált és ebben nemzetközileg hazánk élen jár a feltörekvő országok között (az inkluzív növekedést a WEF illetve a Világbank Shared Prosperity Reportja is igazolta).

Foglalkoztunk azzal is, hogy a szegénységi és szociális viszonyokat leíró mutatók terén Magyarország történelmi fordulatot hajtott végre az elmúlt évtizedben. Arról is közöltünk összesítést, hogy 2002 óta szinte kizárólag csak jobboldali kormányok alatt nőtt a minimálbér reálértéke Magyarországon, ami pedig a legalacsonyabb jövedelmű csoportok felzárkóztatásának kulcsa és a szegénység egyik legfőbb ellenszere. Megmutattuk, hogy a nettó reálbérek meglepő módon 2002 és 2010 között alig nőttek jobban, mint 10 százalék, miközben 2010 óta több bérmutató esetében duplázódásról lehet beszélni.

Példa nélküli siker, ami nem jöhetett volna létre közmunka nélkül

Beszámoltunk arról is, hogy egy új kutatásban a progresszív brit sztárközgazdász, Robert Skidelsky és a Makronóm főszerkesztője, Oláh Dániel közgazdász új keretbe foglalta a magyar gazdaságpolitika eredményeit és szakpolitikai megközelítését, kiemelve, hogy a közmunka is szerves része annak a paradigmaváltásnak, amely keretében a magyar gazdaságpolitika újraértelmezte a jó, emberhez méltó életről alkotott vélekedéseket. Emellett pedig ahhoz is elengedhetetlen volt a program, hogy megvalósuljon a munkapiac feszessége és a hosszú távú inaktivitás, mint strukturális történelmi örökség csökkentése és fokozatos felszámolása.

Azt is bemutattuk, hogy Magyarország azon kevés országok közé tartozott, amelyek látszólag vesztes helyzetből fel merték vállalni a teljes foglalkoztatás megvalósításának programját, ami olyan makrogazdasági környezetet teremtett, amely önmagában válságállóvá tette a magyar gazdaságot, így hazánkban el lehetett kerülni a Nyugat-Európában több esetben kudarcot vallott alapjövedelem-szerű, inaktivitást támogató programokat.

A Telex által szemlézett kutatás a Makronóm értelmezése szerint legfeljebb azt bizonyítja, hogy

illetve a munkaalapú társadalmat, mint gazdaságpolitikai programot és társadalmi megközelítést. Ezt nevezi Skidelsky és Oláh kulturális közgazdaságtannak. A szerzők egyébként több területen is a nemzetközi döntéshozók figyelmébe ajánlják a magyar gazdaságpolitikai laboratóriumban sikerrel kikísérletezett megoldásokat és ezek közé tartozik a magát baloldalinak (?) valló média és szakértők (?) által rendszeresen kritikával illetett közmunkaprogram is, amelyről a szerzők megjegyzik, hogy ma már nem jelent meghatározó tényezőt a magyar munkapiacon. Kiemelik azt is, hogy a közmunkaprogramban részt vevők létszáma drasztikusan zuhant az elmúlt években, miközben a munkanélküliség és az inaktivitás sem ugrott meg, ami azt jelenti, hogy a program károsnak semmiképp sem mondható, sokkal inkább hozzájárult egy új, magasabb nyomású (más kifejezéssel fordulatszámú) gazdaság kialakításához Magyarországon. A közgazdászok emlékeztetnek, hogy míg számos fejlett országban évek óta csak a közgazdasági közbeszéd tárgya a munkahelygarancia megoldása, addig Magyarországon sikeresen létrehozott valóság és válságkezelő eszköz.

(Címlap: MTI Fotó: Rosta Tibor)