A BeiDou tudása már meghaladja a GPS képességeit
A BeiDou tervezése még 1980-ban kezdődött meg, alig hét évvel az amerikai GPS elindítása után, és 2000-ben indult el a projekt megvalósítása. A több mint két évtizedes BDS-3 konstellációs hálózat mára 55 műholdból áll, amelyeket három különböző pályamagasságra telepítettek. Xiang Ligang független távközlési elemző kiemelte a Global Times cikkében, hogy a BeiDou rendszer kétirányú kommunikációt biztosít, azaz nem csak a földi eszközök tudnak adatokat fogadni, mint a GPS esetében, hanem a műholdak is fogják azokat a jeleket, amiket az eszközök feléjük sugároznak.
Ligang szerint
ez a funkció, valamint az a tény, hogy a BeiDou lényegesen nagyobb felbontásra képes, mint a többi hasonló navigációs rendszer, garancia a sikerre és így a kínai innováció népszerűsége és piaci részesedése hamar elérheti a GPS szintjét.
Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ennek a sikernek a geopolitikai feszültségek állhatják útját, mivel számítani lehet arra, hogy egyes tengerentúli országok megpróbálják kizárni a BeiDout a piacról, éppen úgy, ahogyan azt a kínai Huawei céggel tették.