A neoliberális globalizmus egyik utolsó bástyája omlott le, amikor szeptemberben kiderült, a neves nemzetközi szervezet politikai alapon manipulált eredményeket közöl az egyes országok versenyképességének alakulásáról.
A jól ismert Doing Business rangsor elvileg azt mutatja meg, hogy mennyire támogatja egy ország üzleti környezete a boldogulni igyekvő vállalatokat. Az elemzők többek között megvizsgálják, hogy mennyire nehéz vállalkozást indítani, pénzügyi forrásokhoz jutni, mennyire egyszerű az adófizetés vagy éppen a szerződések kikényszerítése és általában a jogbiztonság egy adott gazdaságban. E szempontok alapján aztán évről évre elkészítik rangsorukat, amelynek az a célja, hogy segítse a világ kormányait az üzleti környezet javításában.
Kiderült, hogy nemcsak régóta hangoztatott megbízhatósági és tudományos problémák vannak a Doing Business rangsorral, hanem konkrétan csalás is van a háttérben: a The Wall Street Journal szerint Kína, Azerbajdzsán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia adatait látszólag szándékosan módosították. A tizenhat oldalas világbanki vizsgálat szerint – amelyet a bank etikai bizottságának kérésére a WilmerHale ügyvédi iroda végzett el – Krisztalina Georgieva, a Világbank korábbi vezetője (ma a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója) közvetlenül járt közben azért, hogy Kína előrébb kerüljön a rangsorban. Mindezt épp akkor, amikor a bank az egyik legnagyobb részvényesétől, Kínától tőkét kívánt bevonni, s közben magas rangú kínai tisztviselők jelezték is az aggályaikat Jim Yong Kim Világbank-elnöknek, hogy a rangsor nem tükrözi pontosan az ország gazdasági reformjait. A Világbanknál dolgozó közgazdász-élcsapat emellett Szaúd-Arábiának is „gyűjtött” néhány pontot, hogy az ország a legnagyobbat javító gazdaságok listájának élére kerüljön.
Megítélésünk szerint a Doing Business elsősorban a jól ismert neoliberális gazdaságpolitikát kényszerítette ki azzal, hogy versenyeztetni kezdte a világ országait. A gazdaságról alkotott egyoldalú képe csak a nemzetközi befektetők szempontjait vette figyelembe: nem véletlenül nem ért pluszpontot, ha egy országban nőnek a bérek, csökken a szegénység, gyarapodik a népesség, javul a környezeti fenntarthatóság, vagy erősödik a pénzügyi és ipari szuverenitás, azaz a válságállóság. Márpedig a koronavírus-válságból való kilábalás és a következő évtizedek világgazdasága épp ezeket a szempontokat értékeli fel, amelyeket egyébként az utóbbi időben a világbanki vezetők is hangoztatnak.
miközben előszeretettel ismételgeti az ezzel konfliktusban álló bevonó, fenntartható növekedés fontosságát.
A rangsor ráadásul még az üzleti környezetet sem képes árnyaltan vizsgálni: csak a kormányzati szabályozásra fókuszál, a makrogazdaságról, a politikai stabilitásról, a munkaerőpiacról, a bűnözésről egy szó sem esik. Üzenete annyi, hogy mérsékelni kell a vállalati szabályozást és adókat kell csökkenteni, mert az mind csupán költséget jelent. Az már nem merül fel, hogy szabályozási és adópolitikai eszközökkel akár képzett munkaerőt vagy kiváló infrastruktúrát lehet felépíteni a vállalatoknak.
A tudományba vetett bizalmat is rombolja, hogy komoly tudományos kutatások is felhasználták elemzéseikben a rangsor meghamisított adatait. Ez ráadásul nemcsak rossz gazdaságpolitikai döntésekre, de a rangsor kijátszására is ösztönözte az országokat, így a Doing Business felmérés nem volt több egy politikai terméknél, amely a legtöbb érdekelt felet félrevezeti. Szakértők szerint itt az ideje, hogy a jobb kormányzás és átláthatóság mellett érvelő szervezet saját magával kezdje a megújulást.
Ez segítene a világ országainak abban, hogy újra felfedezzék saját társadalmi-gazdasági modelljük egyediségét és lényegi elemeit, illetve arra megpróbáljanak egyedi gazdaságpolitikai mixet építeni, eldobva a hamis gazdasági próféták kiáltványait.
Magyarország annyiban szerencsés helyzetben van, hogy gazdaságpolitikája saját, patrióta és pragmatikus utat követ, így nem okoz stratégiai zavart a Doing Business bukása. A következő években a nemzetgazdaságok – ha paradoxonnak is hangzik – befelé nyitnak és kiderül majd, hogy nincs hegemón növekedési, felzárkózási recept, csak a helyi adottságokra építő kulturális közgazdaságtan, legfeljebb egy-egy általános növekedési ökölszabállyal kiegészítve.
Talán most alakul ki ebben a tekintetben is a tényleges verseny, amit az önellátást felértékelő, a környezeti, társadalmi, pénzügyi és reálgazdasági válságállóságot erősítő, hazai termelési, ipari kapacitásokat gyors ütemben fejlesztő, innovációs rendszereket felépítő országok nyerhetnek meg. Ezek azok a szempontok, amelyekről a Doing Business felmérések mélyen hallgatnak.
Kritikusok szerint a neoliberális globalizmus mindenhol piacokat lát és ezalól nem lehet kivétel a versenyképességi rangsor sem, az is megvásárolható kilóra. A rendszer tehát korrupt – ezért érdemes óvatosnak lenni, amikor képviselői erkölcsi csomagolásba burkolják gazdaságpolitikai javaslataikat, mert nem a moralitás, nem is a tudomány, hanem az érdek szól belőlük, az pedig a magyar gazdaság érdekeivel nem minden esetben egyezik.
Magyarországot elítélte már a nemzetközi közösség illetve annak helyi képviselői:
– a megszorítások elvetéséért és a nemzetközi spekulánsokra kivetett különadók bevezetéséért,
– a deregulációs-szabadpiaci korszellemmel és a külföldi multicégekkel szembemenő, ám mára bizonyított rezsicsökkentésért,
– a tömeges migráció elutasításáért,
– vagy épp az ország újraiparosításáért.
Az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy mindegyik területen érdemes volt a patrióta és pragmatikus megoldásokat követni, ezért veszi rendkívül jól az ország a koronaválság után most éppen az európai energiaválság jelentette akadályt is.
Mert ma a nemzetközi szervezetektől már azt halljuk, hogy a megszorításokkal Európa még mélyebbre lökte magát a válságban, a rezsicsökkentés bevezetését egyre több ország fontolgatja az európai energiaválságban, az európai országok közül sokan gyors ütemben építik fel határkerítéseiket, miközben már a Nemzetközi Valutaalap szerzőinek tanulmánya is az állami, határozott iparpolitika mellett érvel.
A Makronóm részletesen elemzi a világbanki világbotrányt a Mandiner hetilap csütörtöki számában, amelyből kiderül, miért távozott a banktól és hogyan vélekedik a mostani botrányról az egykori világbanki vezető közgazdász, a Nobel-díjas Paul Romer.
Most már tudjuk: a szivárványkoalíció - benne a Tisza Párttal – ha tehetné, Budapesten is eltörölné a rezsicsökkentést, és migránsokat telepítene be a fővárosi önkormányzat bérlakásaiba.
Az Egyesült Királyságban ehhez még embercsempésznek sem kell lenni.
Nem értik, miért nem dolgoztathatják őket, ha már ott vannak.
Az elnökválasztási valóságshow legújabb kabalaállata egy amerikai szürke mártírmókus, aki fellibbentette a fátylat a demokraták képmutatásáról. Veczán Zoltán írása.
A CNN idei válogatásába olyan „nagyágyúk” is bekerültek, mint a chicagói Christkindlmarket, vagy a bécsi Christkindlmarkt.
Kiderült, hogy idehaza régiós szinten is nagyon kevés a cégmegszűnés.
Szerinte fogadja el az eredményt, és menjen golfozni, ha Harris nyer.
A donyecki bányász, Alekszej Sztahanov Sztálin halála után már nem volt fontos. .
