Csak nők nincsenek a nők jogairól is szóló tálib konferencián, ahol ledrogosozták az afgán fiatalokat

2021. augusztus 24. 13:15

A tálibok első számú vezetői tanácskozást indítottak múlt hét hétfőn, miután visszafoglalták Afganisztán fővárosát, hogy lefektessék a nemzet és az iskolák vallási alapszabályait.

2021. augusztus 24. 13:15
null
Rádi Balázs

A tálibok vezetői közül néhányan – köztük Abdul Ghani Baradar mulla, (aki közel három éve szabadult húszéves pakisztáni raboskodásából) – visszatért Kabulba és konferenciát tartottak különböző politikusokkal, köztük Ahmed Karzai volt elnökkel. A fegyveresek arra buzdítják az afgánokat, hogy térjenek vissza a munkájukhoz és folytassák a mindennapi életüket.

A tálibok ígéretet tettek arra, hogy a későbbiekben a nők is dolgozhatnak, a lányok pedig iskolába járhatnak.

A régi kormányhoz hű polgároknak általános amnesztiát kínáltak fel – tudósított a The New York Times a konferencián elhangzottakról. 

„Azért hívtuk ma ide önöket, hogy beszéljünk a rendszerben betöltött szerepükről” – nyitotta a konferenciát Mawlawi Mohammad Shafiq Khatib, a találkozó egyik fő szervezője. A vallási vezetők szerint „az embereknek azt az utat kell választaniuk, amely összeegyeztethető a saríával és az iszlám elveivel. Hálásak vagyunk Istennek, hogy most iszlám rendszerünk van” – idézte az amerikai lap.

Habár a tálib vezetők többször hangoztatták már, hogy fontosak számukra a nők jogai, ennek ellenére

a konferencián egy nő sem volt felfedezhető 

– mutatott rá az amerikai lap.

A tálib vezetők a kabuli konferencián hangsúlyozták, hogy átírják a tantervet az iskolákban úgy, hogy az ő saját tanításaikkal összhangban legyen. Felszólították a konferencia résztvevőit, hogy vállaljanak szerepet az új kormány megalakításában és mihamarabb számoljanak le az afgán fiatalok túlzott kábítószer-fogyasztásával – részletezte a The New York Times.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2021. október 01. 22:11
A magyar tanrendet is átalakitotta az fidesz nevű állampart a saját vilagképük szerint és a szülésről szóló demográfiai kongresszust is sikerült nők nélkül megtartani a Fidesznek 1-2 éve. A fideszes és a tálib vezetők mentalitása nem áll olyan messze egymástól ha ezt nézzük :))
mucsay
2021. augusztus 25. 20:11
hát ami azt illeti, nehéz eldönteni a feminizmus felé vezető úton melyik lépés volt az eggyel több. ann coulter szerint a szavazati jog már sok volt. nem vagyok benne biztos hogy téved.
namégmitnem
2021. augusztus 25. 20:10
Nem, - a kislányok nem külső segítség nélkül fognak megtanulni írni és olvasni. Az afgán nők ereje és bátorsága nyugati ember által felfoghatatlan. Az első tálib rémkorszak elején - magánházakban - azonnal titkos lányiskolák alakultak. Nem kettő és nem huszonhat: az ország minden táján, ahol gyerekek éltek. A tanítő(nők) életüket vitték a vásárra, de a 6-7 éves apróságok is, akik minden nap halálos veszély tudatában lopakodtak a föld alatti iskolákba, mégis mentek és mentek. Most ugyanígy lesz. Kérdésem a következő: ember-e az olyan, aki egy nép - jobbik!!! - felétől sötét, primitív erőszakkal elrabolja az emberhez méltó életet? Volna erre válasz és megoldás, - színtisztán racionális, ezért kőkemény. Csak egy a baj: minden arra mutat, hogy a mi világunkban racionalitásnak nincs helye.:(
pepita
2021. augusztus 25. 20:09
Azért nem annyira rossz a nők helyzete , ha még a szempillájukat is kifesthetik . A fotó tanulsága szerint .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!