Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Lézerek segítségével ultragyors fizikai folyamatokat vizsgáló, csaknem négy éves kutatási program zárult le a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemen – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az alap- és alkalmazott kutatásokat egyaránt érintő projekt 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósulhatott meg.
A lézerek az elmúlt évtizedekben a mindennapi eszközök meghatározó részévé váltak, emellett elengedhetetlenek elemei a legmodernebb tér és időbeli vizsgálatára irányuló tudományos berendezéseknek is.

A három legnagyobb vidéki egyetem jelentős kutatási potenciállal és nemzetközileg elismert eredményekkel rendelkezik az ultragyors lézerek kutatás-fejlesztése és alkalmazása terén, azonban szükség volt a kutatások továbbfejlesztésére, a szükséges erőforrások koncentrálására.
Három alprogramban – a fény és anyag kölcsönhatások, az anyagtudomány és az orvosbiológia területén – pedig a lézeres alkalmazások lehetőségeit vizsgálták.
A projektben résztvevő egyetemek a hazai és nemzetközi együttműködésekben való részvétel mellett kiemelt hangsúlyt fektettek a kutatói utánpótlás megteremtésére, a hazai felsőfokú és a PhD-képzés színvonalának emelésén keresztül a szakterület „vonzásának”, súlyának növelésére is.
(MTI)