Már kérhető a milliós kifizetés, amire minden negyedik magyar ember jogosult lehet
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás ingatlancélú kifizetését év végéig kérheti a pénztártag.
A budaörsi székhelyű építőipari segédanyaggyártó cég a belföldi igények zavartalan kielégítése érdekében fékezte exportkivitelét – közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
Az intézkedés hatására stagnál a vállalat kivitele, az exportforgalom június végén 232 millió forint volt, amely mindössze 1,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A vállalat június végi belföldi forgalma 13,4 milliárd forint volt, 20 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményeit – írták.
„Az év második felében csak akkor szolgáljuk ki az exportot, ha már a hazai keresletet kielégítettük.
Hasonló a helyzet, mint 2017-ben, amikor a megnövekedett belföldi igények miatt az export befagyasztására kényszerültünk. Jelenleg erre nincs szükség, azonban folyamatosan figyeljük a magyar piacot és csak akkor exportálunk, ha a hazai piaci igényeket már kiszolgáltuk” – tájékoztatott Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője a közleményben.
A vállalat idén 15 emberrel bővíti munkavállalói létszámát, hogy zökkenőmentesen ki tudja szolgálni a megnövekedett keresletet. A vállalat, budaörsi központjában, valamint sóskúti gyártóüzemében, jelenleg 219 munkavállalót foglalkoztat.
A Mapei Kft. alapanyag ellátása stabil, termékhiány nincs, azonban néhány termékcsoportban, az epoxy gyanta bevonatok, ipari padlók, epoxy fugázók, ragasztók, valamint szintetikus vízszigetelő lemezek területén előfordulhatnak jelentős csúszások.
Költségszerkezet átalakítással és költségcsökkentéssel eredményesen mérsékelte az alapanyagárak emelkedésének árhatását, melynek köszönhetően május óta nem kényszerült áremelésre – írták.
Markovich Béla szerint őszre várható a jelenlegi alapanyaghiány, ellátási nehézségek és megnövekedett kereslet miatti helyzet normalizálódása.
A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon, a vállalat 1991-ben jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A társaságnak 2020-ban 22,7 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele, ami 16,7 százalékos növekedés éves összevetésben.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mapei Kft. 2019-ben 1,35 milliárd forintos nyereséggel zárt, 2018-ban pedig 818,87 millió forint volt az adózott eredménye.
(MTI, fotó: Oláh Tibor)