Az ITM közleményében hozzátette: „A járvány elleni küzdelemben a vakcina a leghatásosabb fegyverünk, éppen ezért nagy eredmény, hogy keddre már több mint 3 millióan megkapták az oltás első adagját. Azonban továbbra is rendkívül fontos, hogy minél több ember regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, és amikor sorra kerül, menjen el és oltassa be magát” – mondta Schanda Tamás. „Az élet és az egészség védelme mellett a kormánynak a gazdaságot is támogatnia kell, hiszen azt látjuk, hogy a magyar emberek munkából akarnak megélni” – tette hozzá.
A legfrissebb adatokat ismertetve elmondta: „eddig több mint 26 ezer vállalkozás igényelte mintegy 163 ezer munkavállalójának az ágazati bértámogatást. Mostanáig összesen 68 milliárd forinttal segítettük a hazai cégeket a talpon maradásban, a munkahely megőrzésében. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban intézik a kormányhivatalok, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a cégek számláira.”