Oroszországgal kapcsolatban Biden azt mondta: „Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak”. A szankciók ügyében kifejtette: az Egyesült Államok arányosan reagált az orosz lépésekre. „Putyin most már megérti, hogy válaszolni fogunk „ – tette hozzá.
Biden egyúttal sürgette a kongresszust, hogy tegyen lépéseket a rendvédelmi szervezetek reformja érdekében, kiemelve, hogy helyre kell állítani a bizalmat a bűnüldöző szervek és az emberek között. A republikánusok ellenvetéseire utalva úgy fogalmazott: „együtt kell működnünk, hogy konszenzusra jussunk, de végezzük el a feladatot jövő hónapig, George Floyd halálának első évfordulójáig”.
A bevándorlást nélkülözhetetlennek nevezte az Egyesült Államok szempontjából, és felszólította a törvényhozókat, tegyenek lépéseket a „számtalan ember ügyében”, akik állampolgárságra vágynak. „Harminc éve beszélnek a politikusok a bevándorlási reformról, de semmit nem tettek. Ezt ideje kijavítani” – szögezte le.