Így tette tönkre Afrikát a főáramú közgazdaságtan vírusa

Afrika szubszaharai téréségben először Ghána kapott koronavírus elleni vakcinákat, összesen 600 ezer adagot, ami a szükséges mennyiség töredékét teszi csak ki. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban már több tízmillió embert oltottak be.

A koronavírus hamar megdöntötte azokat az állításokat, melyek szerint Afrikában a fiatal és kevésbé sűrűn élő fiatal népesség, valamint az éghajlat miatt a vírus kevésbé veszélyes. A kontinensen hivatalosan már több mint százezren vesztették életüket a koronavírus miatt, de a valós szám jóval magasabb lehet, mivel kevés tesztet végeztek és kevésbé követik nyomon a haláleseteket.

amely korlátozza ezen létfontosságú eszközök behozatalát. Ez a folyamat hiányt okozott a védőeszközökben, de még az orvosi oxigénből sem jut elegendő a kontinensre. Kiderült, hogy a stratégiai ágazatok hazai kézben tartásának elengedése végzetes hiba volt.

Annak oka pedig, hogy Afrika még mindig hiányt szenved egyes termékekből, a közgazdaságtan és az ahhoz kapcsolódó politikák gyengeségében rejlik – írja az Africa is a Country, utalva arra, hogy a neoliberális gondolkodás is vírusként terjedt el a világban.

A lap azt írja, hogy a függetlenséget követően a felsőoktatás a nemzeti fejlesztési projektek kulcsfontosságú része volt, amelynek célja, hogy az afrikaiak fontos szerepet vállalhassanak orvosként, tanárként, ügyvédként és közgazdászként. Az egyetemek tantervükbe emelték Afrika globális gazdaságba történő integrációját és a fejlődéshez szükséges nemzeti politikákat. A kormányzati stratégiákkal kapcsolatos viták sokféle elméleti hagyományra támaszkodtak – intézményi vagy strukturális elméletekre –, de egyetértés született azzal kapcsolatban, hogy

A neoliberalizmus térnyerése

A kontinens nemzetközi adományozói és támogatói viszont az 1980-as évek elejétől az állami tervezés és az import-helyettesítő iparosítás támogatása helyett a strukturális kiigazítás bevezetése felé mozdultak el. A legtöbb helyi közgazdász nem értett egyet a neoliberális politikai elméleten alapuló neoklasszikus modellel. Nemzetközi szervezetek olykor helyiként tüntették fel saját elemzéseiket és jelentéseiket, majd elismerően szóltak a kitalált afrikai szerzők éleslátásáról. A Világbank és a többi adományozó pedig rájött, hogy a neoliberalizmust ellenzők gondolkodását át lehet irányítani azzal, hogy a helyi közgazdaságtani szakmát beillesztik a nyugati világba.

Az afrikai egyetemek válsága, beleértve az egyetemi bérek rendkívüli csökkenését – amelyet részben a Világbank 1980-as évekbeli strukturális kiigazítási projektje generált – megteremtette az elmozdulás lehetőségét. A neoliberális támogatók pénzt adtak az oktatók átképzéséhez és olyan szervezeteken keresztül támogatták a neoklasszikus közgazdaságtan hallgatóinak új generációját, mint az Afrikai Gazdasági Kutató Konzorcium (AERC), amely 1988-ban alakult a Világbank és más nyugati szervezetek támogatásával.

Az AERC elsődleges célja a helyi felsőoktatás megújítása a nyugati közgazdaságtan szempontjait előtérbe helyezve. A szervezeten keresztül több tízmillió dolláros támogatás folyt át, így az egyetemeknek megérte a csatlakozás. Ennek eredménye, hogy a mai afrikai gazdasági évfolyamok semmiben sem különböznek a nyugati társaiktól. Az AERC saját számításai szerint több ezer diplomás hallgató talált munkát afrikai országok minisztériumaiban és központi bankokban, agytrösztökben és egyéb tudományos intézményekben.

A kiigazítás középpontjában a dereguláció, a privatizáció, a makro-stabilizáció, valamint az egészségügy és az oktatás díjának növelése ált, amelyeknek állandó hatékonyságnövelést kellene eredményeznie. Sajnos a végleges eredmények nagyon eltérőek voltak. Az állami kiadások csökkentése és a szociális szolgáltatások privatizációja sokkal rosszabb egészségi állapotba sodorta az afrikai országokat, ami kihat a járványok elleni küzdelemre is.

A neoliberalizmus lazította a tőkemozgások korlátozását, privatizálta az állami vállalatokat és a liberalizált kereskedelem aláássa a helyi gyártókapacitást, amelynek következtében a kontinens nagy mértékben támaszkodott az egyes feldolgozóipari termékek, köztük gyógyszerek és más egészségügyi termékek behozatalára és az afrikai országok egyre jobban függnek a feldolgozatlan nyersanyagoktól exportjától. 

Az 1980-as években az afrikai feldolgozóipar még a GDP 18 százalékát tette ki, míg 2000-ben ez az arány 7-9 százalékra esett vissza.

A mainstream közgazdaságtan eszközei korlátozottan képesek meghatározni a fejlődés strukturális és intézményi igényeit, ami még nagyobb kihívás elé állítja a globális ellátási lánc alsó végén elhelyezkedő afrikai országokat. A legújabb tanulmányok szerint Afrikai exportja nőtt 2000 után, de a belföldi hozzáadott érték jelentős növekedése nélkül.

Az ortodox közgazdászok mégis úgy tekintenek a liberalizált Afrikára, mint egy kontinensre, amely jól használja ki és követi komperatív előnyeit. Az effajta hozzáállás normálisnak véli a valójában kóros állapotot, a koronavírus-járvány kezelését körüllengő gazdaságpolitikai tehetetlenséggel együtt.

Az afrikai politikai döntéshozóknak számos elméleti paradigmát fel kell használniuk a stratégiák megtervezéséhez annak érdekében, hogy diverzifikálják és strukturálisan átalakítsák az országok gazdaságát. Ezen irányok egyike sem értelmezhető a neoklasszikus paradigmában, amely továbbra is uralja az afrikai közgazdaságtani gondolkodást – írja Howard Stein, az Africa is a Country szerzője.