A kiemelt ágazatok támogatásának keretében mintegy 100 milliárd forint értékű pályázat áll a vállalkozások rendelkezésére a fejlődéshez, a beruházásaik finanszírozásához, György László példaként említette az élelmiszeripart, az egészségipart, a zöldgazdaságot, a design- és divatipart.
Az államtitkár kitért a vállalkozások finanszírozáshoz jutásának támogatására is, mint elmondta, ennek eredményeképpen 2432 milliárd forint értékű, új leszerződött hitelállomány keletkezett a magyar gazdaságban, ami ugyancsak hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez és újak létrehozásához.
György László a programok között említette a Diákhitel Plusz konstrukciót, amelynek keretében több mint 32 500 egyetemi hallgatónak biztosítottak 16 milliárd forintot meghaladó kedvezményes hitelt.
A vállalkozásokat érintő, célzott adó- és járulékkedvezmények mellett az államtitkár kiemelte a családok és a nyugdíjasok védelmét, egyebek között a széles körű családtámogatási rendszert, a lakásáfa 5 százalékra csökkenését és a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítését.
(MTI)