Fából készült műholdakat fejleszt Japán az űrszemét csökkentésére

2021. február 24. 10:20

Egy japán befektetői vállalat és a Kyotói Egyetem közösen fejlesztették ki a világ első fából készült műholdját, melyet a tervek szerint 2023-ban bocsátanak fel az űrbe.

2021. február 24. 10:20
null
A kísérletezések során különböző fafajták viselkedését is tesztelik extrém körülmények között, hogy a lehető legjobb és legellenállóbb alapanyagokat válasszák ki a műholdhoz. 

Az innováció mögött a fő indok az volt, hogy egyre több űrszemét keletkezik, mely kezd jelentős problémává válni, így a fából készült műholdak, még sérülések vagy égés során sem bocsátanának ki káros anyagokat úgy, mint társaik. Takao Doi, a Kyotói Egyetem professzora, aki egyben űrhajós is, így nyilatkozott a BBC-nek:

„Nagy aggályokkal tölt el az, hogy a megrongálódott, vagy szétégett műholdak apró alumínium-oxid részecskéi visszahullanak a Föld légkörébe és akár éveken át lebeghetnek a levegőben. Ez egy idő után a Földünkre is jelentős negatív hatással lesz, éppen ezért találtuk ki a projektet, mely egyelőre még teszt fázisban van, de reményeink szerint nemsokára a próbarepülések is megkezdődhetnek.”

Az űrszemét jelentősége

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az űrszemét növekvő mennyisége egyre nagyobb negatív hatással lehet a Földre. A kommunikációs és navigációs technológia, valamint az időjárás előrejelzés egyre fejlettebb, így folyamatosan több és több műholdra van szükség, amivel egyenes arányosságban az űrszemét is nő. A Világgazdasági Fórum (WEF) szerint közel 6000 műhold kering a Föld körül, azonban ennek körülbelül 60 százaléka űrszemét.

Az Euroconsult kutatócég becslése szerint pedig ebben az évtizedben évente 990 műholdat állítottak pályára, és ezt a tendenciát tartva 2028-ra 15.000 műhold keringene a Föld körül.

Tehát ennek a növekvő mennyiségű űrszemétnek valóban jelentőséget kell tulajdonítani, ugyanis egy ilyen darabka akár 35.000 km/h-s sebességgel is haladhat, ami bármibe beleütközve komoly károkat okozhat.

A cikk szerzője Blősz Dalma
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2021. március 18. 23:06
Oké, egy faláda - de benne egy csomó fémmel...
Tehetős Totó
2021. március 02. 05:51
De legalább öko...:D:D:D
Akitlosz
2021. március 01. 00:14
Ettől semmivel sem lesz kevesebb az űrszemét. Sőt még több lesz. Csupán a szemét anyaga lesz más. A címadó ember már megint ...
Nemaztmondták Feri!
2021. február 24. 19:53
Oszt majd szálka megy az űrhajósok ujjába!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!