Új magyar települést hódított meg az 5G

2020. augusztus 26. 16:32

Több tucat új állomás bekapcsolásával már 23 településen érhető el a Magyar Telekom ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatása, közölte a társaság szerdán.

2020. augusztus 26. 16:32
null

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Telekom április 9-én indította el a kereskedelmi 5G szolgáltatását.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, büszkék arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton – vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások 40 százaléka számára – elérhető gigabites sávszélességű vezetékes hálózatuk, emellett 5G mobilszolgáltatásuknál szintén rendelkezésre áll a gigabites sebesség.

Ismertetik, a Telekom hálózatán az 5G szolgáltatás Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 16 településén – Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen – részlegesen érhető el. A szolgáltatás 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas csomaggal használható a lefedett területeken.

A Telekom tervei szerint az év végére tovább növeli az 5G területi lefedettséget, hogy minél több ügyfele számára elérhetővé váljon a mobiltechnológia legújabb generációja.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2020. szeptember 03. 14:38
"Új magyar települést hódított meg az 5G" - Milyen neted van? - 5 G-s. - És feleséged? - Ő csak 1 G-s.
Kanóc
2020. szeptember 01. 13:37
Úgy vagyok ezzel, mint a Monsantoval. Fasznak kell ez....
Hurka
2020. augusztus 27. 09:39
Az állatok ösztönösen érzik mi a jó az egészségüknek. Láttál már 5G-tornyon vadgalambot vagy fecskét üldögélni, netán fészkelni.
Taincu
2020. augusztus 27. 09:35
Hát ezért most nem tapsolok annyira :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!