A gazdaságpolitikai recept tulajdonképpen azonos minden országban
(likviditás-növelés a bankrendszerben, kamatcsökkentés, pénznyomtatás, állami hitelgaranciák, állami beruházási programok, a szociális ellátások növelése, állami bérkiegészítés). Az egyes intézkedések tűzereje azonban az adottságok tükrében eltérő.
Számos olyan eleme van a válságkezelési eszköztárnak, amely korábban gazdaságpolitikai tabu volt.
Ilyen az alacsony államháztartási hiány követelményének a feladása az EU-ban. Ilyen a fokozott szolidaritás és felelősségvállalás korábban elképzelhetetlen szintjére emelkedése az euró-övezetben. Ilyen a 180 fokos német fiskális politikai fordulat. Ilyen az alapjövedelem eszméjének egyre elfogadottabbá válása Európa-szerte. Ilyen a nulla közeli (vagy tényleg zéró) alapkamat még inkább tartóssá válása, valamint az, hogy az eszközvásárlási programok a monetáris politika sztenderd elemévé válnak. Ilyen jegybanki függetlenség étoszának elhomályosulása és a tabudöntögető modern monetáris elmélet (MMT – Modern Monetary Theory) divatossá válása. És ilyen az állam gazdasági szerepének 40-50 évvel ezelőttit idéző megnövekedése, a stratégia szektorokban (Nyugat-Európában).
Ahogy a divatiparban is vissza-visszatérnek a korábbi stílusok, most a gazdaságpolitikában visszatér az 1980-as évek neoliberális forradalma előtti divat. Ízlés dolga, kinek tetszik ez.