„A Nagy Pénzügyi Válság leküzdése idején jelentősen kiszélesítették a korábbi gazdaságpolitikai arzenált, miközben több új, innovatív és bátor elemmel bővült az eszköztár.
Monetáris, azaz jegybanki oldalról ez a likviditás biztosítását jelentette a kiszáradó pénzügyi piaci környezetben; a kamatszint nullára vágását, és végül az eszközvásárlási programok elindítását, vagyis leegyszerűsítve a pénznyomtatást.
Fiskális, vagyis a kormányzati politika oldaláról megjelentek az állami beruházási programok, állami hitelgarancia nyújtása, a roncsautó-program, az állami bérkiegészítés (vagyis a kurzarbeit) és a szociális támogatások emelésének az igénye.
A válságkezelés során a különböző programelemek sok vajúdás mellett, nehezen születtek (például az USA-ban fél év kellett a kamatok földbe döngöléséhez, ez euró-övezetben hosszú évek; az amerikai eszközvásárlási program több év alatt, számos megoldási formát alkalmazva jutott el végső állapotába). A költségvetési lazítás, az államháztartási hiány megemelkedéséből pedig automatikusan következett az adósságráták hirtelen elszállása. A pénzügyi piacok ezt akkor gyorsan és keményen büntették, így fordult a költségvetési politika: a fegyelem, a megszorítások időszaka következett az IMF és az Európai Bizottság asszisztálása mellett. A piacok és az állam viszonyrendszerében az előbbi volt a domináns.