Nagyon nehéz érdemi vitát találni manapság, ami a szabadpiacot, a globalizációt boncolgatja. Személyes benyomásaim azok, hogy ismét felerősödtek azon hangok, melyek protekcionizmusért, korlátozásokért, sőt, a rendszer elsöpréséért kiáltanak.
A recept szerintük teljesen egyszerű, el kell törölni a kapitalizmust, hisz az felemészti az emberiséget.
Ha már leküzdöttük, akkor pedig eljön a földi paradicsom, ahol senkinek sem kell lemondania a vágyairól. Az elkövetkező sorokban ezeknek a gondolatoknak a valóságtartalmát szeretném mérlegre tenni: meg tudjuk haladni saját magunkat?
Már sokan, sokszor, sokféle képen elmondták: a világ, ami körülvesz minket, nem természetéből fakadóan ilyen. A vágyaink mind beteljesülhetnek, ha a keretet, amiben élünk, kicseréljük. Ez a gondolat azonban nem mindig volt ilyen evidens. Személyes álláspontom az, hogy ez a felvilágosodás terméke.
Nagyon úgy tűnik, hogy Petőfinek nem lett igaza, a szellem napvilága nem ragyog minden ház ablakán.
A felvilágosodás előtt az emberek tisztában voltak vele, a vágy, hogy minden vágy beteljesüljön, az egy nem beteljesülhető vágy. Az embernek vannak kötelezettségei, problémái a munkában, a magánéletben. A szabadság egyben teher is. A felelősséget a tetteinkért vállalni kell lelki, sőt, adott esetben anyagi szinten is. A felvilágosodás ezt eltörölte, az egyén többé nem felelős a tetteiért, a társadalom felelős azért. A vágyairól pedig senkinek sem kell lemondania. Jó példa erre az egyenlőség kérdése. Miért is ne részesülhetne mindenki ugyan olyan mértékben a javakból? Miféle erkölcsi megfontolás állhat a mögött, hogy egyes emberek vágyait a többi felé rendeljük?
Akik támogatják az efféle progresszív társadalomfilozófiát, egy dologról elfeledkeznek. Kimondatlanul, de ők is elfogadják a hierarchiát.
Hisz attól, hogy számukra az egyenlőség a legnagyobb érték, ők is értékhierarchiában gondolkoznak, melyben az egyenlőségnek alárendelődik a többi érték. Az élet időről időre új problémákat görget elénk, nekünk pedig időről időre döntéseket kell hoznunk.