Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot tömörítő, montreali kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza azt mondta, márciusban 15,2 százalékkal csökkent a légi áruszállítás volumene, a 2008-as válságban viszont ennél nagyobb, 25 százalékos visszaesést mértek. A mostani helyzetben még a bizalmi indexek is magasabban vannak, és
a cégek jövedelmezősége is kedvezőbb a 12 évvel ezelőtti válsághoz képest.
Ennek oka az elemző szerint az, hogy a mostani járvány okozta gazdasági helyzetben az áruszállítás biztosítja az egészségügyi segédeszközök és gyógyszerek meglétét, így most az összes légitársaság közül az áruszállító cégek vannak a legjobb helyzetben. Ez azonban változni fog, ha feloldják a korlátozásokat, ekkor ugyanis a szektor visszatér a járvány előtti helyzethez, amelyben túlkapacitással, és veszteséges működéssel küzdöttek a társaságok – közölte Brian Pierce.