alkossanak a magyarországi fürdőágazatra speciális szabályokat.
Kezdeményezték továbbá, hogy a kifejezetten a turizmus támogatására tervezett, 600 milliárd forint kerettel bejelentett fejlesztési és felújítási hitelprogramot ne csak a szállodák és éttermek számára tegyék elérhetővé, hanem a fürdőüzemeltetők számára is nyissák meg.
Közölték: a járulékcsökkentésről szóló kormányrendelet nem terjed ki költségvetési szervekre, ezért több fürdő, köztük olyan nemzetközi jelentőségű fürdőüzemeltető is, mint például a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő,
költségvetési intézményként nem tudja igénybe venni ezt a turisztikai szereplőknek is szánt válságkezelési eszközt.
A szövetség erről módosító javaslatot nyújtott be.