Itt a beismerés: Von der Leyen Ukrajna miatt áldozta fel Európa gazdasági érdekeit Trumpnál

Az Európai Tanács elnöke úgy hazudtolta meg az Európai Bizottság elnökét, mint Tarr Zoltán Magyar Pétert.

Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben, emellett a hozamcsökkenés is jelentős, de az iparág elég rugalmas ahhoz, hogy átvészelje ezt az időszakot – mondta Sergiu Sarasan, a nemzetközi légi Szállítási Szövetség (IATA) regionális üzletági igazgatója szerdán Budapesten.
A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt.
Sergui Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt
ami próbára teszi az áruszállítási üzletágat.
Kitért arra is, hogy az áruszállítási iparágnak is foglalkoznia kell a környezetvédelmi hatásokkal és a hatékonyságnövelés mellett alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, fiatalabb repülőgépflottát kell fenntartaniuk. A bajor CSU politikusa másképp közelítette meg a környezetvédelem kérdését, mivel ő egyszerűen megadóztatná az olcsó repülőjegyeket.
Folyamatosan növekszik Ferihegy forgalma
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a konferenciát köszöntő beszédében kiemelte, hogy a ferihegyi repülőtéren 2015 és 2018 között 60 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, a növekedés üteme az utasforgalomét is meghaladja. Azt mondta,
mert ugyanolyan fontossággal bír a gazdaságban.
Magyarország a fejlődés motorja
Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság fejlődési üteme az egyik legnagyobb az Európai Unióban, a kelet-közép-európai régió a fejlődés motorja lett, a kormány célja pedig, hogy Magyarország kihasználva földrajzi elhelyezkedését központi szerepet kapjon a logisztikában. Hozzátette: ehhez kapcsolódnak a kormány infrastrukturális beruházásai is, köztük az M4-es autópálya fejlesztése is.
(MTI)