Jobban megéri dolgozni
2010 előtt kevésbé érte meg Magyarországon munkából élni, mint 2010 után. A kormányzat a rendkívüli államadósság-emelkedésből sem volt képes ellátni feladatait, ezért a munkaköltség közel háromnegyedét vonta el a munkavállalóktól.
Mindeközben, míg a szociális ellátórendszer relatíve nagyvonalú volt, a munkát terhelő adók tovább nőttek. Mivel kisszámú dolgozó viselte az inaktívak eltartásának egyre nagyobb terhét, még kevesebbeknek érte meg munkát vállalni.
Ördögi kör alakult ki, amelyben egyre kevesebben tartottak el egyre többeket.
(Eközben nagyvállalatok jelentős adókedvezményeket élveztek.)
A magyar kormány 2009-ben egy tízezer forintos fizetésemelésből 2800 forintot hagyott a munkavállalónál, a marginális adóék 72 százalék volt. A többi visegrádi ország eközben csak legrosszabb esetben vonta el a béremelés felét. Nem csoda, hogy régiós versenytársaink könnyebben átvészelték a 2008-as válságot, míg Magyarország sokszorosan egyensúlytalan gazdasággá vált. A marginális adóék 2018-ra azonban 43 százalékra csökkent (a családi adókedvezményeket figyelembe véve).
A marginális adóék azt mutatja meg, hogy ha egységnyivel emelkedik egy munkavállaló teljes bérköltsége, akkor abból a munkaadónak és a munkavállalónak összesen hány forintot kell a közterhek megfizetésére fordítania. Ez látszik százalékban megadva a fenti ábrán az OECD adatai alapján.
2010 után alapvető fordulat következett: a gazdaság versenyképességének helyreállítása érdekében megkezdődött a munkavállalói terhek csökkentése. A következetes gazdaságpolitikai lépéseknek köszönhetően a magyar átlagbérekre rakodó adóteher már 2013-ra a többi visegrádi ország szintjére csökkent.
A 2010 előtti nyolc év neoliberális gazdaságpolitikája a munkavállalókra és a hazai vállalatokra támaszkodott a közteherhek cipelésében, miközben a többnyire külföldi hátterű nagyvállalatokat és a leggazdagabb csoportokat mentesíteni igyekezett a közös kasszához való hozzájárulástól.
2010 után a gazdaságpolitika a külföldi nagyvállalatokat is bevonta a közteherviselésbe.
Így a munkavállalók terhei csökkenhettek, és a magyar családok egyre jelentősebb támogatáshoz juthattak. Mindez a növekvő fogyasztásban, a gyorsuló gazdasági növekedésben és a csökkenő államadósságban is megmutatkozik.
A munkavállalói terhek csökkentésére a szektorális különadók, tehát az oligopol- vagy monopoljellegű piacokon működő multik megadóztatása, az államadósság kamatterheinek csökkenése és a gazdaság fehéredése biztosított lehetőséget.
A politikai instabilitás veszélybe sodorná az adócsökkentést
Ez a gazdasági teljesítmény tette lehetővé, hogy Magyarország gazdasági szuverenitásának növelésével politikailag is szuverénebbé váljon. Az ország ezáltal volt képes megvédeni magát az Európát sújtó válságoktól, annak ellenére, hogy a balkáni útvonal miatt például a tömeges migrációs válságnak is Magyarország volt kezdetben az egyik legjobban kitett ország.
Ezen eredmények legfontosabb feltétele az elmúlt nyolc év politikai stabilitása volt, ami Európában és Közép-Európában is versenyelőnynek számít.
Bár a politikai stabilitás a gazdasági siker alapja, több hazai párt nyilatkozata is azt jelzi, hogy hatalomra kerülésük esetén politikai válsághelyzet alakulna ki: Karácsony Gergely például egy
nyilatkozata szerint alaptörvény és törvényesség nélkül működtetné az országot, és megkezdené a jogállam azonnali lebontását.
Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után – erősítette meg a fentieket Gyurcsány Ferenc egy rádióinterjúban, hozzátéve, hogy ez nem lenne probléma, mivel más országok is képesek voltak már stabil kormány nélküli működésre.
A politikai instabilitás tehát óriási gazdasági kockázatokat hordoz: egy brit pénzügyi lap már
arra intette a külföldi befektetőket, hogy beruházásaikkal inkább várják ki, hogy folytatódhat-e a sikeres, unortodox orbáni gazdaságpolitika. Márpedig a munkaalapú társadalom nem csak munkaerő, hanem befektetők nélkül sem működik.
Adatok forrása: OECD adatok, 2017-2018-ra Századvég-számítás.