A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai nemrégiben a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzésüket egyaránt jelentősen emelték, és bár 2018-ban szintén a lendület valamelyes mérséklődésére számítanak, derűlátóbban ítélik meg a jövő évi kilátásokat, mint a Capital Economics elemzői.
A Morgan Stanley új prognózisa szerint a magyar GDP-érték az idén 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal bővül a cég által eddig valószínűsített 2,9, illetve 2,8 százalék helyett. A felülvizsgálatot a Morgan Stanley elsősorban az ösztönző monetáris és költségvetési háttérrel, a javuló euróövezeti kilátásokkal, az EU-források gyorsuló lehívásával és a jelentős, eddig elfojtott fogyasztási potenciállal magyarázta.
A robusztus növekedési környezetben több londoni elemzőház is jegybanki kamatemelést jósolt 2018-ra vagy 2019-re Magyarországon.