Köszöntő: elindult a Makronóm, a Neumann János Egyetem és a Mandiner gazdasági blogja

Kedves Olvasó!

„A közgazdászok az új asztrológusok” – írja e nem túl hízelgő sorokat Andrew Syrios a klasszikus liberalizmus bástyája, a Mises Intézet honlapján. Nincs egyedül e gondolattal, minden oldalról elhangzanak hasonló vélemények. Emlékeztet, hogy a közgazdászok úgy tekintenek magukra, mint a legtudományosabb társadalomtudományra, azok királynőjére. 

Hogy miért? 

Mert több matematikát használnak, és a gazdaságról illetve az emberekről szóló bonyolult világot egyenletekkel igyekeznek leírni szavak helyett. Így próbálnak hasonlatossá válni példaképükhöz, a fizikához.

A kritikusoknak van mire alapozni mindezt. 1929-ben Irving Fisher, a közgazdasági statisztika egyik atyja megfogalmazta, hogy a tőzsdei árak előreláthatólag magas szinten állandósulnak. Néhány hét múlva bekövetkezett a világ addigi legsúlyosabb gazdasági összeomlása. 2003-ban pedig a Nobel-díjas Robert Lucas állította, hogy a modern makroökonómia annyira fejlett, hogy a válságok megelőzésének problémája megoldottá vált. Öt év múlva történt a csak az 1929-eshez hasonlítható újabb összeomlás.

Az átlagember a saját hibájából tanul, az okos máséból, a közgazdász pedig még a sajátjából sem?

Mindez nem segíti a közgazdászok hitelességét, ahogy az sem, hogy kevés ügyben értenek egyet. A vicc szerint ha minden közgazdászt lefektetnénk egymás után, akkor sem érnék el a végkövetkeztetést. Javaslataikra pedig néha jobb nem is hallgatni. Hány közgazdász kell egy villanykörte becsavarásához? Egy sem, majd a piac megoldja – jut eszünkbe egy másik kedvenc mondásunk, amely arra utal, hogy a legtöbb közgazdász még ha észrevétlenül is, de ideológiák híve. A jó közgazdász az, aki tudja ezt magáról, így az okozott gazdaságpolitikai károk elkerülhetők. Vagy lehet, hogy azt tartjuk ideológiának, amivel nem értünk egyet? 

2008 után lassú paradigmaváltás kezdődött a közgazdaságtanban. A neoklasszikus, sokszor csak neoliberálisnak nevezett fő irány megkérdőjeleződött. Közgazdasági intézetek, egyetemi programok, blogok és folyóiratok jöttek létre az új közgazdasági gondolkodás létrehozására. Arra, hogy dogmák helyett ismét sokszínű, pezsgő, plurális tudományunk legyen, amely visszatérve eredeti szerepéhez, az emberhez méltó életet szolgálja a puszta üzleti érdek helyett.

Tudta, hogy a piac mindenhatóságába vetett hit odáig terjed, hogy egyes közgazdászok a szobrokat és az emlékműveket is privatizálnák? Mások szerint pedig nem kellene adóznia annak, akinek kettőnél több gyermeke van. Sőt, a radikálisabbak szerint minden adózás lopásnak minősül. Egyesek szerint a magyar költségvetés sosem volt ilyen stabil, mások szerint viszont fenntarthatatlan. Végül olyanokkal is találkozhatunk, akik nem vesződnek bonyolult érveléssel és minden kérdésre ugyanazt a választ ismételgetik: „strukturális reformra van szükség”, jelentsen ez bármit is.

E jelenség egyébként már a 19. századi brit közgazdát is idegesítette: egy papagájnak ahhoz, hogy közgazdász legyen, csak azt a két szót kell megtanítanunk, hogy kereslet és kínálat – mondta állítólag J.R. McCulloch.

Kedves Olvasónk, tartson velünk! Tartsa virtuális mutatóujját a gazdaság pulzusán és olvasson Makronómot, amely megtöri a közgazdászok monoton mantráit és valós gazdasági problémákra keres valós válaszokat. 

Mert a közgazdaságtannak strukturális reformra van szüksége.

György László, PhD – rovatvezető, a Neumann János Egyetem docense
Oláh Dániel – felelős szerkesztő, a Neumann János Egyetem tudományos munkatársa

A szerzők közgazdászok