Egyre többet költünk oktatásra: az EU-t is megelőztük

Növekednek az oktatási kiadások

A következőkben választ adunk arra a kérdésre, hogy tényleg keveset költ-e a Kormány az oktatásra, valamint megválaszoljuk a tanárok bérhelyzetével kapcsolatos félreértéseket is.

Az oktatásra fordított kormányzati kiadásokat illetően komoly egyet nem értés alakult ki a közbeszédben az elmúlt években. Míg egyesek szerint az oktatás alulfinanszírozott, ezért jelentős mértékben emelni kellene az oktatásra fordított állami összegeket (Botka László szerint például legalább a kétszeresére), addig a kormányzat azt kommunikálja, hogy soha nem költöttünk még ennyit az oktatási rendszerre.

De mi az igazság?

A válasz az, hogy attól függ mit és honnan nézünk. A félreértést elsősorban ugyanis az okozza, hogy több szervezet (Eurostat, OECD, KSH) is közzéteszi az oktatásra fordított kormányzati kiadásokat. Az egyes szervezetek adatai között azonban jelentős eltéréseket tapasztalhatunk (1. táblázat).

1. táblázat – GDP-arányos oktatási kiadások

Forrás: KSH, OECD, Eurostat
* Az adatgyűjtés módszertana megváltozott, így a korábbi adatokkal csak korlátozott mértékben hasonlítható össze.
** Saját becslés.

Mi ennek az oka? 

Az adatok közötti fő különbséget az jelenti, hogy míg az EU statisztikai hivatala, az Eurostat a költségvetés egyes funkcióihoz (pl. egészségügy, oktatás, honvédelem) rendeli hozzá a kormányzati kiadásokat, azaz minden kiadást beleszámít, amely az oktatási területet érinti, addig az OECD saját meghatározása szerint az „oktatási intézményekre költött kiadásokat” elemzi. A KSH 2014-ig az OECD-hez hasonló módszertant alkalmazott az oktatási kiadások számszerűsítésére, 2014-től azonban az Eurostat által használt módszertant kezdte alkalmazni.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

A legfontosabb gyakorlati különbséget az jelenti, hogy az Eurostat beleszámolja a statisztikába a formális oktatás mellett a nem formális oktatásra költött kormányzati kiadásokat is, míg az OECD adatai ezeket a kiadásokat nem tartalmazzák.

A nem formális oktatás az Európai Bizottság meghatározása alapján „az alapoktatási és képzési feladatokat ellátó rendszerek mellett zajlik és általában nem zárul hivatalos bizonyítvánnyal”. A nem formális tanulás egyik lehetséges színtere a munkahely, de emellett megvalósulhat társadalmi szervezetek és csoportok (pl. ifjúsági szervezetek, szakszervezetek, képzőművészeti, zenei kurzusok, sportoktatás) keretében is. További különbséget jelent, hogy az OECD módszertana beleszámítja az oktatási kiadásokba a diákhiteleket, míg az Eurostat ezeket nem veszi számításba az oktatási kiadásoknál, valamint a két módszertan eltérő adatforrásokat használ néhány országban.

Az adatok alapján megfigyelhető trend, hogy a kelet-közép-európai országok esetében az Eurostat adata évről évre (Csehország, Szlovénia és Magyarország esetében közel 1,5 százalékponttal) meghaladja az OECD adatát. Ez alapján ezekben az országokban a kormányzatok jelentős összegeket fordítanak a nem formális képzésekre.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár néhány nappal ezelőtti nyilatkozata alapján 2013-ban a kormányzat 1386 milliárd forintot költött az oktatásra, de jövőre (2018-ban) ez az összeg a 2100 milliárd forintot is meghaladhatja. A kormányzati adatok egyértelműen az Eurostat adataival vágnak egybe. Amennyiben ezeket az adatokat tekintjük mérvadónak az oktatásra fordított kiadások számszerűsítésére (és a fenti elemzés alapján vélhetően ezek tükrözik legjobban a valóságot), akkor kijelenthető, hogy GDP-arányosan 2013-ig csökkentette a kormányzat az oktatásra fordított összegeket, azonban

Lényeges azonban kiemelni, hogy a 2013 óta tartó jelentős forrásbevonás ellenére vélhetően csak 2016-ban érte el arányaiban a finanszírozás mértéke a 2010-es szintet.

Pedagógusbérek: további emelés szükséges

Az oktatásfinanszírozásról szóló viták másik részét a pedagógusbérek kérdése képezi. 2013-ban indított a kormányzat jelentős bérfelzárkóztatást a pedagógusok számára, amelynek eredményeképp 5 év alatt átlagosan 50 százalékkal emelkedtek a pedagógusbérek.

De akkor most összességében sokat vagy keveset keresnek a tanárok?

A választ úgy tudjuk megadni, ha összehasonlítjuk a pedagógusok átlagbérét a hasonló (azaz szintén felsőfokú) végzettségű munkavállalók átlagbérével. Ez az arány mutatja meg, hogy mennyire éri meg ma tanárnak menni a fiatalok számára, ugyanis, ha jelentősen alacsonyabb béreket kínál a tanári szakma, mint egy másik egyetemi szak elvégzése, akkor a jó képességű fiatalok kevésbé fognak oktatási pályára lépni.

Az OECD adatai alapján 2012-ben a pedagógusok a diplomás átlagbér 53 százalékát keresték meg az általános iskolában, míg 59 százalékát a középiskolában. Az OECD-országok átlaga ezzel szemben az általános iskolában 85-88, míg középiskolában 92 százalékon alakult. 2014-re ez az arány az általános iskolai tanárok esetében 71 százalékra, míg a középiskolában tanító pedagógusok esetében 73 százalékra, azaz közel 20 százalékponttal emelkedett. 2015-re kismértékben csökkent az arány: az általános iskolai pedagógusok a diplomás átlagbér 69 százalékát, míg a középiskolai tanárok 73 százalékát keresték, míg az OECD-országok átlaga továbbra is 85-88 (általános iskolai tanárok), valamint 94 százalék (középiskolai tanárok) körül alakult. 2016-ra nem állnak rendelkezésre OECD-adatok, azonban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bruttó átlagbére 5,1 százalékkal emelkedett 2016-ban, amely 1,7 százalékponttal meghaladja a tanárok 3,4 százalékos béremelését. Ezek alapján a pedagógusbérek diplomás átlagbérekhez viszonyított aránya vélhetően kismértékben továbbcsökkent 2016-ban. 

Az OECD-átlag elérését azonban tovább nehezíti a gazdaságban tapasztalható dinamikus bérnövekedés, ugyanis az elmúlt évtizedekben nem látott mértékben emelkednek hazánkban – és a kelet-közép-európai régióban egyaránt – az átlagbérek. Ahhoz tehát, hogy elérjük a fejlett országok bérszintjét jelentős további béremelésekre lenne szükség.