Melinda szülei, akárcsak apám, cérnagyári munkások voltak Udvarhelyen a nyolcvanas években. Aztán jött a rendszerváltozás, és nyitottak egy kis virágboltot a Bethlen utcában. Cepi egykor pénzváltó volt a piac mellett, ügyesen forgatta a zsetont, aztán amikor összeházasodtak, befektette. Sok munkával felépítették az éttermüket, vendégházaikat Ivóban, létrehozták a kis sportközpontjukat, elsősorban turistáknak, de az aktív életmód nem volt tőlük sem idegen. Melinda a kilencvenes évek új divatja, a hódeszkázás szerelmese lett. A teleket a Hargita tetején töltötte. Egészen az oktatói szintig fejlesztette tudását.
Két gyerekük született, mindkettőt megfertőzte a deszkázással. A lányukat, Henriettát annyira, hogy kilencévesen ráállt a snowboardra, és azóta nem is nagyon szállt le róla.
Edzés, verseny, edzés, verseny. Sorra gyűjtötte be a helyezéseket világversenyeken, mígnem idén januárban kvalifikálta magát az olimpiára, és így Románia történetének első hódeszkásaként a csíkszeredai Mandel Katával együtt ott lesznek Olaszországban. Ki gondolta volna, amikor időnként beültünk az Öreg Szivacsba miccsezni, hogy az a lányka, aki segít a szüleinek az éttermi munkában, egyszer olimpikon lesz, és épp snowboardban? Hiszen a sportág egy évvel a születése után lett olimpiai szám.