Tudta, hogy Kádárék lehallgatták az IMF-et? – Íme egy hihetetlen sztori 1982-ből!

2025. szeptember 13. 19:31

Kádárék a kommunista rendszer végén egyszerre kuncsorogtak nyugati hitelek ellen és figyelték meg a Hiltonba érkező IMF-delegációt. Milyen titkokra derült fény a fedett művelet során?

2025. szeptember 13. 19:31
null
Veszprémy László Bernát

A hotelek kedvelt operációs helyszínei voltak az állambiztonságnak a Kádár-rendszerben, általában minden nagyobb hotelben voltak beépített alkalmazottak és technikailag előkészített szobák. Nem volt ez másképp a várbéli Hilton Hotel esetében sem. A Hiltonnal kapcsolatban ugyan kevés állambiztonsági anyag maradt meg, ám egy 1982 tavaszi-nyári fedett nyomozás, a „Kristály” fn. akció relatíve jól ismert a fennmaradt Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ) alapján. (A NOIJ-okat 1979–90 között készítették a rendőr-főkapitányságok állambiztonsági szervei, illetve a hírszerző, kémelhárító, belsőreakció-elhárító és katonai elhárító csoportfőnökségek a belügyi vezetés tájékoztatásának céljából.)

A célpont a Nemzetközi Valuta Alap (IMF) Budapesten tárgyaló delegációja volt,

mely a Hiltonban szállt meg. Egy április 27-i NOIJ szerint már ekkor tervezni kezdték az akciót: „Május 18-án a Nemzetközi Valuta Alaptól delegáció érkezik Magyarországra. A 7 főből álló delegációt a Hilton Szállóban helyezik el, itt rendezik be a titkárságot is. A küldöttség személyi összetétele az előzőekhez képest változatlan. Az információ forrása és tartalma ellenőrzött. Intézkedés: a delegáció megérkezése után folytatják a »Kristály« fn. akciót, amelyre külön javaslatot terjesztenek fel.”

Június 3-án a következő NOIJ érkezett a kémelhárítástól (BM III/II. Csoportfőnökség):

„Folytatják a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló, a budapesti Hilton szállodában elhelyezett delegációjának megfigyelését, azaz a »Kristály-akciót«.

A legfrissebb információ szerint a küldöttség egy zárt munkamegbeszélésen megállapította, hogy a költségvetési helyzetünk romlott, a költségvetés és a külföldi fizetési mérleg nincs összhangban – azaz a külföldi kölcsönökből fedezzük a folyamatosan keletkező költségvetési hiányt. A hitelfelvétel összege eléri az évi 2 milliárd dollárt. A költségvetési decifit eltitkolása miatt a magyar kormány meghamisítja a költségvetési mérlegét.”  

Tény, hogy Magyarország 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez, de már az év elején csődbe ment volna az ország, ha amerikai bankok nem folyósítanak rendkívüli kölcsönöket.

„A Reagan-adminisztráció nyilván pénzügyi eszközökkel akarta Magyarországot kiszakítani a szovjet érdekszférából. A magyar politikai vezetés szorult helyzetében engedményekre kényszerült a belpolitikában, de ez nem jelentett azonnali érzékelhető változást. Például éppen ezekben a napokban, 1982 júniusában indultak a szamizdat felszámolására akciók” – írja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára oldalának szerző nélküli bejegyzése.

Tizenkét nappal később a kémelhárítás az alábbi jelentést adta le: „A »Kristály« fn. akció során az alábbi újabb információ keletkezett: az IMF küldöttség vezetője, P. FONTENAY telefonon beszélt Washingtonnal, ALLEN WHITMAN-nal. Fontenay elmondta, hogy a »tárgyalások során – a költségvetés területén – csak kis előrehaladást értek el, a fizetési mérleggel kapcsolatban az adatok legtöbbjét megkapták«. 

Fontenay szerint az MNK-nek nagyon »kemény programra« van szüksége, és ezt a magyar tárgyalópartnereknek meg is mondták. Az információ ellenőrzött.”

Végül két nappal későbbről még rendelkezünk egy NOIJ-jal: „A III/II-7. Osztály jelenti: Tárgy: »KRISTÁLY« fn. akció. Az IMF küldöttség vezetőjének iratai közül az osztály rögzíteni tudta a küldöttség magyarországi munkája során összegyűjtött és feldolgozott valamennyi anyagot, szöveges és táblázatos értékelést, többszáz oldalon. Elsődleges értékelés alapján megállapítható, hogy az anyagok egyaránt tartalmazzák a magyar küldöttség által adott adatokat, valamint az IMF küldöttség módosításait, becsléseit, kiegészítéseit. Az anyag egy figyelemre méltó gyorsjelentést is tartalmaz az IMF delegáció véleményéről, valamint a legmagasabb szintű magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. Külön értékelendő egy, a Lengyel Népköztársaságról 1982. április 16-án készített komplett IMF országjelentés, amelyet a küldöttség vezetője vagy hintának, vagy összehasonlítási célokból hozott magával. Intézkedés: Hasznosítás magasabb vezetői döntés szerint.”

Annyi megállapítható, hogy a kémelhárításon a tárgyalások sikere nem múlott:

az IMF delegáció összes titkos anyagát sikerült megszerezniük. „A tárgyalások tétje az volt, hogy mennyi kölcsönt kapunk, mekkora kamatokkal és milyen gazdasági korrekciókat-megszorításokat kell cserében végrehajtanunk. Az 1990-es végeredmény felől nézve: a hitelek jöttek, de a magyar megreformált tervgazdaság továbbra is képtelen volt alkalmazkodni a világpiachoz, mélyült a válság, nőtt az államadósság” – állapítja meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szerző nélküli kommentárja. 

Fotó: Fortepan 192083

***

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balatontihany-25
2025. szeptember 14. 13:00
oberennsinnen49 "Kádár mindent megtett a kilábalásért." Aztán mondja jóember, hogy mit...? Mi az a "minden"? A lerobbant gazdaság, az impexek lopásai...? Egyet tett: pont ő hatalmazta fel Fekete Jánost a drága nyugati kölcsönök felvételére (ráadásul magánbankoktól, amelyeket aztán a "rendszerváltáskor" elengedtetni sem lehetett), s a Kádár-Fekete-féle kölcsönökkel agonizált a vén kacsintgató rendszere még 20 éven át... Kádár a kilábalásért az égvilágon semmit sem tett, sőt az övéi még jól át is verték. totálisan eladósította az országot "kilábalás" gyanánt. Okos meg soha nem volt (viszont kifejezetten műveletlen), legfeljebb rafinált volt és tudott józan paraszti ésszel gondolkodni. Ez minden... Éppen ideje volt, hogy Grószék megpuccsolják, csak hát ők ugyan olyan pocsékok voltak. Böszme komcsik...
Válasz erre
1
0
csapláros
2025. szeptember 14. 10:31 Szerkesztve
Picnic Niki 2025. szeptember 14. 03:32 • ..."Most pl. kínait vettünk fel, egymilliárd eurót, de a kamat titkosítva van. Igaz, OV arra költi amire akarja."... Orbán NEM KÖLTHET arra, amire akarja: a kínaiak is megnézik, hogy hová és KINEK adják a pénzt, KEDVEZŐBB kamatra, mert VANNAK MÁS HITELEZŐK is, ahogyan írtad, pl. az Abu Dzabi. Ráadásul az Unió JÁRÓ pénzeket és hiteleket TART VISSZA, amelyekkel szemben költségvetési, pályázati előfinanszírozások vannak. Céljuk, hogy a bevételi HIÁNYBA BELEBUKJON az ország (pl. kifizetetlen számlák, a vállalkozásoknak nem megtérített munkái, stb.). A kamatoknak NEM A NAGYSÁGA, hogy hány 10 és ezer milliárdot tesznek ki, hanem a MÉRTÉKE az érdekes. A kamatokat pedig az ÚJ BERUHÁZÁSOK termelte BEVÉTELI TÖBBLETBŐL fogják kifizetni, ahogy a hiteleleket, és ahogyan TE IS, ha hitelt veszel föl, akkor ha fizetés emelést kapsz, akkor máris megnő a visszafizetendő kamataid fedezete.
Válasz erre
0
0
nyúlgerinc
2025. szeptember 14. 06:51
Ha az amerikai bankoknak nem érte volna meg, hogy kölcsönöket folyósítsanak Mo-nak akkor nem adták volna... Amúgy meg tényleg van valaki akit még érdekel a Kádár rendszer csínytevése(i)? Vagy nincs témája a T. Szerkesztőségnek?
Válasz erre
0
1
oberennsinnen49
2025. szeptember 14. 06:50 Szerkesztve
Kádár egy sokszorosan kivéreztetet, tönkretett országot vett át 1956-ban, a szegénység, reménytelenség országát. Pár hónappal később, május 1-én milliós tömeg ünnepelte a Munka ünnepét Budapesten. 5 év kellett, hogy - úgy-ahogy - megszabaduljon az ÁVH-dominancia terrorjától, de okos ember lévén érezte, hogy ez az egyetlen esélye az országnak és neki magának. Aztán az USA aranyfedezeti, petrodolláros húzásának következtében az elszabadult olajárak tönlretették a felzárkózást, Magyarország, ásványi kincsek híján - amit Trianonban rabolt el tőlünk a nyugat, átadva az utódállamoknak - a teljes kiszolgáltatottság állapotába került. De még így sem halt éhen az ország, Kádár mindent megtett a kilábalásért. Sajnos, az ÁVH Fekete Jánosok képében visszatért, ezúttal puha - pénzügyi - terrorral és vége lett a játékának, a "rendszerváltás", ami Kádárt követte Magyarország számára 3. világháborús vereséggel ért fel. Orbánék ma hasonló helyzetbe kerültek. Ha megbuknak: 4. vh.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!