A világ összes magyarjáért megdobbant a szívünk – Kemény Dénes a Mandinernek

2025. augusztus 28. 00:34

Karakteres és nagyon szerethető személyiség, akivel messze nem csak a vízilabdáról vagy a három olimpiai bajnoki címről lehet beszélgetni. Mi sem csak ezekről beszélgettünk Kemény Dénessel egy sugárzó nyári délelőttön: a vezérbikák természete, egy különleges erdélyi zsoltártábla és egy régen szerzett síbronzérem is szóba került.

2025. augusztus 28. 00:34
null

Kemény Dénes 

Budapesten született 1954-ben. Állatorvos, válogatott vízilabdázó, edző, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem oktatója. 1974-től 1986-ig tizenhét alkalommal szerepelt a felnőttválogatottban, később Olaszországban játszott és dolgozott. Országos hírnevét hazatérte után szövetségi kapitányként szerezte, 2000 és 2008 között három olimpiai bajnokságot nyert. 1997 és 2012 között vezette a válogatottat, 2012-től 2018-ig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, 2013-tól előbb a Nemzetközi Úszószövetség edzői bizottságának tagja, majd 2022 júliusától elnöke volt. Többször választották az év edzőjének, számtalan díja van, köztük a Prima Primissima, idén májusban pedig átvehetette a NOB életműdíját.

Hogyan telt a nyár a Balatonon? 
Mindig jól telik. Fenyvesen van nyaralónk, és itt is, akárcsak otthon, Leányfalun, tartom a szokásos ritmusát az életemnek. Kora reggel például kimegyek a határba a kutyákkal. Összeszokott csapat vagyunk, de azért figyelni kell, mert ha bekapcsol az ösztön, van, hogy hirtelen lelépnek egy fácán vagy nyúl után. Ilyenkor várok türelmesen; a fácán elrepül, a nyúl elszalad, a kutya meg előbb-utóbb úgyis visszajön. 

Milyen kutyái vannak? 
Két vadászkutya. Egy angol springer spániel és egy drótszőrű magyar vizsla, gyönyörű mindkettő. Nem is bírom ki, hogy időnként ne rakjak ki róluk fotókat a Facebookra. 

Mindenhova viszi őket magával? 
Nagyrészt. Ha a feleségemmel egyszerre kell elutaznunk, akkor mindig ugyanabba a szuper panzióba visszük őket, Lázár Viliék mellé, Domonyba. Amúgy meg igen, nyáron végig velünk vannak Fenyvesen. Viszem őket fürdeni is a Balatonba, van egy partközeli, sekély vizű, nagyjából nyolcvanméteres sáv, azt különösen szeretik, rohangálnak fel-alá, bohóckodnak, szedik a kagylókat, játszanak a többi kutyával. Ilyenkor azért éber vagyok, mert egy pillanat alatt kitörhet a veszekedés. Pláne a kanok méregetik előszeretettel egymást. Az én két kutyám is az, a természet rendje szerint alapvetően a szukák társaságát keresik. 

Vadászként hogy látja, a természet rendje az erdőben is öröknek látszik? 
Egyelőre igen. Ezt nem lehet csak úgy megváltoztatni. Ahogyan az emberi társadalom alaptörvényeit sem; 

a természet ennek a tükre, és fordítva. 

Ezt hogy érti? 
Úgy, hogy modern kor ide vagy oda, nem sokat változtunk. Sajnos vagy szerencsére, megítélés kérdése. Persze az idők során civilizáltabbak és kulturáltabbak lettünk, de ez csak egy máz, amely hamar leolvad rólunk. Az erdőben ugyanazokat a folyamatokat látom, mint amik az ember működését is irányítják, hiába próbálunk velük annyira szembemenni. Mondok egy szemléletes példát. A szarvastehén mindig a környezetében lévő legnagyobb, legerősebb bikát választja ki. Az ok egyszerű: olyan utódot szeretne magának, amelyik nagyobb valószínűséggel áll meg a saját lábán. 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jean_Lannes
2025. augusztus 27. 20:19
Isten éltesse! Erőt, egészséget!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!