Igenis van létjogosultsága a magyar történelmi regénynek! Százhuszonöt éve született Passuth László

A magyar történelem felidézését a Sasnak körme között című, Zrínyi Ilonáról szóló regényével indította meg.

Fekete István tudta, mi a természet, és tudta, mi az ember. Ma alig akad író, aki tudná.
Ötvenöt éve halt meg Fekete István. Nagy jelentőségük nincs az efféle évfordulóknak, legfeljebb annyi, hogy ilyenkor eszébe juthat az embernek legalább egy röpke pillanatra. Nekem azért gyakrabban szokott eszembe jutni, nem csak évfordulók kapcsán.
Sokszor gondolok Fekete Istvánra. Régóta rendszeresen gondolok rá. Nem is elsősorban a műveire, és nem is a személyére, hanem arra a tüneményre, ami valójában volt. Egy írónak amúgy sem a személye az érdekes, hanem a művei; de a legfontosabb mégsem ez, akármilyen furcsának is tűnik. A legfontosabb a művekből áradó levegő, a művek emléke, az a különös gomolygás, amit az olvasóban hátrahagy. Az irodalomnak talán a legmélyebb titka ez a különös gomolygás. Mert nem emlékszem már cselekményre, főhősre, mellékszereplőre, csak a szöveg mélyvilágának atmoszférájára. Olyasmire emlékszem, ami nem megmagyarázható. Az írás finomszerkezetében van valami, aminek végső soron semmi köze az irodalomhoz, és ez a valami az író valódi karaktere.