Elismert modellből lett haditudósító, aki a második világháborús csataterekről és a koncentrációs táborok borzalmairól fotózott a Vogue magazinnak.
1945. április 30-án Lee Miller fotóriporter megfürdött Hitler kádjában. A brit Vogue tudósítójaként bejutott a Führer müncheni rezidenciájába, azon a reggelen az elsők között volt, akik beléptek oda a Dachau felszabadítását követő órákban. Hitler rezidenciáján, mielőtt levette volna a csizmáját és beült volna a kádba, beállította a fényképezőgépét, hogy munkatársa, a Life magazin fotósa, David Scherman lefényképezze őt fürdés közben. A felvétel később a háború végének vizuális metaforája lett, Miller munkásságát pedig az egész világ megismerhette – igaz, a nevét sokáig csak a művészvilág néhány szakértője tartotta számon.
Lee Miller Vogue-címlaplányból lett a második világháborús csataterek krónikása, ám a fényes modellkarriert terhelt gyermekkor előzte meg. 1907-ben született New Yorkban, és bár a gyönyörű gyermek látszólag idilli neveltetésben részesült, hétévesen egy családi ismerős molesztálta, s nemi úton terjedő betegséggel fertőzte meg. A szülők nem tettek feljelentést az elkövető ellen. Miller édesapjával való bizarr viszonyára is vannak utalások, például Marion Hume divatszerkesztő a Capturing Lee Miller című, 2020-as dokumentumfilmben kifejtette: az amatőr fotós Theodore Miller olyan képeket készített róla, amelyek „a mi szemünkben kétes értékűek”.
Miután a lányt több iskolából kirúgták, 18 évesen két kísérővel külföldre küldték befejezni a tanulmányait. „Bár úgy néztem ki, mint egy angyal, valójában egy ördög voltam. Rövid időn belül sikerült visszahívatnom a kísérőimet Amerikába, és ahelyett, hogy iskolába mentem volna, elkezdtem az életet. Egy montmartre-i színházban dolgoztam, és találkoztam Párizs összes művészével” – számolt be később Miller, akit apja végül visszavitt a tengerentúlra.
A lány véletlenül került a Vogue látókörébe. Állítólag párizsi ruhát viselt, amikor egy autó elé lépett, és egy jól öltözött idegen, Condé Nast (a Condé Nast Publications alapítója) visszarántotta a járdára, ő pedig a karjaiba rogyott. Nast azt javasolta neki, hogy dolgozzon a lapnál – az 1927. március 15-ei szám címlapján már ő szerepelt. „Sokat modellkedtem a Vogue-nak, de én magam is fotós akartam lenni” – mesélte Miller.
1928-ban visszatért Párizsba, és felkereste Man Ray képzőművészt, hogy vegye fel tanítványának, közben pedig folytatta a modellkedést. Millert 1934-ben feleségül vette a nála tizenhét évvel idősebb egyiptomi arisztokrata, Aziz Eloui Bey. Történetüket a nő így elevenítette fel: egy partin találkoztak, s úgy döntöttek, összeházasodnak és Kairóba költöznek. A frigy nem tartott sokáig; Miller néhány év múlva már Roland Penrose-zal ismerkedett, s a gazdag angol művész 1937 nyarán Franciaországban bemutatta őt Pablo Picassónak, aki jó pár portrét festett róla.
Miller aztán Londonba költözött – 1939. szeptember 1-jén pedig kitört a háború. A nő nem sokkal később ajánlkozott fotósnak a Vogue-nál, de eleinte hidegen fogadták. 1940-ben aztán felvették a magazinhoz, 1942. decemberben pedig akkreditált háborús tudósító lett a Condé Nast Publicationsnél. A háború éveiben a brit lap írásos és fényképes beszámolót közölt tőle egy franciaországi amerikai sátorkórházról, és Miller ott volt az első amerikai csapatokkal Párizs felszabadításánál is – az első dolga az volt, hogy meglátogatta régi barátját, Picassót. 1945. januárban Miller a luxemburgi frontról tudósított, a következő hónapokban pedig cikkeket közölt Brüsszel állapotáról.
Könyörgöm, higgyétek el, hogy ez igaz!”
– írta a fotóriporter egy faxban a Vogue szerkesztőjének, miután Buchenwaldban és Dachauban készített képeket a felszabadítás idején, ám a magazin brit kiadása nem vállalta, hogy lehozza őket. Nem így járt el az amerikai Vogue, amely júniusi számában Higgyétek el címmel közölte a buchenwaldi koncentrációs táborról készült dokumentarista képeit – az akkoriban is elsősorban divattal, szépséggel és luxussal foglalkozó magazin lépése rendkívülinek számított. 1946-ban a Vogue bemutatta Miller Közép-európai album: Magyarország című munkáját is.
A fotós 1947-ben feleségül ment Penrose-hoz, és megszületett fiuk, Antony Penrose. Egy sussexi tanyára költöztek, Miller pedig a padlásra száműzte fotóit, és a továbbiakban alig beszélt a háborúról. Fia elmondása szerint szülés utáni depresszióban szenvedett, és alkoholproblémák- kal küzdött, a fotózással pedig nagyrészt felhagyott, helyette a konyhaművészetbe vetette magát.
Lee Miller 1977. július 21-én hunyt el, fia és menye ezt követően fedezték fel a munkáit, s megkezdték az archiválást, valamint az egykori haditudósító életének dokumentálását. 2023 őszén megjelent a Lee Miller: Photographs című monográfia, amelynek előszavát Kate Winslet jegyzi. Az Oscar-díjas brit színésznő játszotta ugyanis a főszerepet a fotográfus életéről szóló filmben, amelyet részben Magyarországon forgattak. Winslet az előszóban úgy fogalmazott: „A múzsa kifejezést gyakran használják Lee Millerre. Ez a szó engem végtelenül irritál. […] Számomra Lee Miller maga az életerő, egy olyan személyiség, akivel számolni kell.”
Nyitókép: Mandiner-archív
A pálinkamérések és utcalányok szomszédságából tört ki tehetségével és szorgalmával a felfoghatatlan kézügyességű Gács Rezső, aki a magyarság egyik nagy kincse.
A rendezői felszerelésbe öltözött tiszások körülállták a Megafon fotósának autóját, és nem engedték neki, hogy elhagyja a helyszínt.
Életének 95. évében hunyt el a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész.
A lap személyes hangvételű nekrológgal emlékezett meg róla.
Ez Kern András: miközben lejattolt Kádárral, nem látta benne Nagy Imre gyilkosát – de Orbán érintése, na, az vállalhatatlan.
A magyar válogatott játékosokat foglalkoztató német Melsungen legyőzte az Imre Bencével felálló THW Kiel gárdáját a férfi kézilabda Európa-liga fináléjában.
Több rekord is megdőlt az álomgyárban.
