A Tisza középvonala errefelé egyben az EU és a NATO határvonala is, globális geopolitikai tömböké, ami világokat, egyéni és nemzeti életlehetőségeket, kilátásokat választ el egymástól.
A túlparti magyar tájban kezdődik egy ország,
amelynek a messzi túlvégén, innen olyan brüsszelnyi távolságban ugyanebben a pillanatban egy elviselhetetlen, értelmetlen, igazságtalan, hiábavaló 21. századi európai háborúban még mindig orosz és ukrán katonák – köztük a szemben lévő falvakból származó kárpátaljaiak, magyarok – harcolnak egymással, ölik egymást talpalatnyi szántóföldekért, faluvégekért, útkereszteződésekért, kremlbeli örök szuperhatalmi ambíciókért, soha meg nem talált megfelelő határvonalakért.
Próbálom a gyerekeimnek elmondani,
életünkben először Ukrajnát látva (szégyenszemre nem jártam még Kárpátalján): milyen szerencsések, hogy e határvonal innenső oldalára születtek, hogy az ő és a mi életünk is egész eddig szabadságban, bőségben és békében, szabadon átjárható és lassan feloldódó határok között telt – hogy e határ innenső oldalán minden megvan, amire valójában szükség van. Mindaz, ami egy ide, a magyar Tisza közepére húzott mesterséges határvonal miatt a közeli túlparton túl élőknek hiányzik.