Varga Judit fotóval üzent: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”

A volt igazságügyi miniszter a jogon túlra merészkedett.

Ahogy Kosztolányi Dezső írta a Halotti beszédben: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” A Műcsarnok minap megnyílt kiállítása erre hívja fel a figyelmet a kortárs magyar képzőművészet több mint kétszáz alkotásán keresztül.
Mi az ember? Milyen az ember? A kérdést nem árt komolyan venni ma, amikor minden és mindenki gond nélkül szemétre dobható, felcserélhető, ki- és eltörölhető. Hiába az egyén mindenek fölé emelése, ha végül a digitalizáció megtámogatta teljes uniformizáltság felé mutat: ugyanazt esszük, isszuk, viseljük, nézzük, hallgatjuk a föld szinte összes pontján. A művészet maradt az egyetlen kicsi játszóterünk önmagunk megismerésére és megmutatására, bár az alaptétel – művészeti alkotást létrehozni csak az ember képes – lassan megkérdőjeleződni látszik a rohamléptékben fejlődő mesterséges intelligencia árnyékában.