Így élt a vörös gróf, aki tizennégy évesen tanult meg beszélni – 150 éve született Károlyi Mihály

2025. március 04. 09:51

Farkastorokkal született, korán elárvult, és adott az élvezeteknek: kártyázott és beutazta a világot. Kevés politikus mondhatja el magáról, hogy ilyen kevés tehetséggel ilyen magasra kerüljön.

2025. március 04. 09:51
Kovács Gergő
Kovács Gergő

Károlyi Mihályról minden történelemkedvelőnek – vagy politikakedvelőnek – van véleménye, ha nem is saját. Ez nem csoda: kevés politikus mondhatja el magáról, hogy ilyen kevés tehetséggel ilyen magasra kerüljön, mégpedig a lehető legzivatarosabb történelmi időkben, az első világháború után. Döntéseivel befolyásolta országa jövőjét, sajnos nem a jó irányba – de persze ez sem fekete és fehér, hiszen egyesek szerint mindenképpen megtörtént volna, aminek meg kellett történnie. Legemlékezetesebb „tette”, hogy 

a kritikus pillanatban szerelte le az ország haderejét (1918), megfosztva a minimális ellenállás reményétől is a saját hazáját.

 Ezt a felelősséget a történészek szerint – ha különböző mértékben is – nehéz lenne nem a gróf nevével összekötni. Az arisztokrata származású Károlyi Mihály napra pontosan 150 éve, 1875. március 4-én született.

Amiben a történészek egyetértenek: a „vörös gróf” nem a legélesebb kés volt a fiókban. Nánay Mihály történész szerint „az ambíciói nem álltak összhangban a felvállalt feladattal és a képességeivel”, és némiképp doktriner is volt, egy hosszú élettel és „nagyon pici” politikai karrierrel bíró, tragikus szereplő.

Az utókor egyetértése csupán abban egyöntetű, hogy Károlyi gyenge kezű, kudarcos vezető volt, ám 

politikai tevékenységének megítélése végletesen ellentmondásos:

 az egyik oldal benne találta/találja Trianon egyik fő okozóját, míg a másik oldal egyfajta államférfit tisztel benne, aki felismerte „a Monarchia vezetőinek bűnös politikáját”, és így tovább.

Ezeket a kínzó kérdéseket kicselezve, oldalaktól függetlenül most a gróf fiatalkorába adunk gyors bepillantást. Ki volt és hogyan élt az ifjú Károlyi?

Nyúlszáj és farkastorok: 14 évesen tanult meg beszélni

Károlyi Mihály a magyar arisztokrácia elitjébe tartozó ősi és legendás magyar főnemesi család sarjaként született Budapesten, a családnak a tiszántúli birtokokból származott pazar bevétele. Ha pénzt és rangot nem nézünk, úgy is vehetjük, hogy a sors nem volt kegyes a kicsi Mihállyal, hiszen olyan rendellenességgel jött a világra, ami rányomta bélyegét a személyiségfejlődésére: 

nyúlszájjal, farkastorokkal született, unokatestvérek gyermekeként.

A jó sorsba oltott rossz sors folytatódott: kora gyermekkorában anyja TBC-ben halt meg, apja újranősült, nevelését anyai nagymamája vállalta, aki a széltől is óvta. A források magányos, visszahúzódó kisfiúról írnak, akit a körülményei – a fóti kastélyban nevelkedés – gyakorlatilag elkülönítettek a kortársaitól.

Nem meglepő, hogy apja nem tartotta alkalmasnak komoly karrierre, hiszen lényegében beszélni sem tudott. Ahogy írják, „nagyanyja harcias közbenjárására”, tizennégy évesen (!), 

Bécsben különleges műtétet végeztek rajta: helyreállították a szájpadlását, ami sorsfordítónak bizonyult,

 hiszen megtanulhatott beszélni. Saját szavaival: „Lélekölő beszédgyakorlatok következtek, amelyek során megedzették akaratomat, és rászoktattak arra, hogy sikerrel küzdjek a csüggedés ellen.”

Magántanítók, papok nevelték, ahogy jó arisztokratához illik, bár az apja nem látta értelmét a tanulásnak, még az érettségit is titokban kellett letennie. A fiát teljesen félreértő, pontosabban nem ismerő apa egyenesen lótenyésztésre akarta rávenni Mihályunkat.

Károlyi Mihály, Franzensbad csehországi üdülőhely (1890 körül)

Fiatalság bolondság

Aztán 

beindult az arisztokrata „nagyüzem”, 

ami magában foglalta a főbb európai nyelvek elsajátítását – angol, német, francia – illetve Károlyi esetében azt is, hogy tinédzserként már az angol parlament ülésén hallgathatta a kor vitáit, angol sztárpolitikusok asztalánál ült – kísérői nagybátyja és maga Apponyi Albert gróf voltak. Így megy ez, na.

Életrajzírói megjegyzik, hogy Habsburg-gyűlöletét a családból hozta, 

olvasmányélményei pedig – mint az eredetiséget nélkülöző koponyáknál általában – megágyaztak benne az idealista rajongásnak,

 amelynek a középpontjában nem kevesebb, mint a világ igazsága áll: a francia Encyclopédie, Verne regényei, Tamás bátya kunyhója, Marx Tőkéje a kedvencei közé tartoztak.

A nagy igazságok magába szippantása mellett természetesen belefért egy kis szórakozás,

 vagy inkább dőzsölés, ami általánosnak számított a kor arisztokrata ifjúságánál. Ki vetné rá Mihályra az első követ? A Károlyit közös társadalmi közegükből adódóan közelről látó Tormay Cecile így ír az ifjú grófról szubjektív naplókönyvében: 

„Féktelenül költekezett. Kártyázott, orgiákat ült.

 Az emberek nevettek rajta. Senki se vette komolyan. Fényűző élete és kártyás szenvedélye, utóbb politikai szereplése óriási összegeket emésztett fel. (...) Hízelgők vették körül. És ő elhitte, amit a haszonlesők hajlongva mondtak.”

Imádott utazni: azon túl, hogy bejárta Európát, többször volt Amerikában és Ceylon szigetére is eljutott. Szeretett lovagolni, lovaspólózni, vadászni, kártyázni, sakkozni, autót vezetni. Odáig volt a repülésért és vakmerő embernek számított: feljegyezték, hogy amikor Magyarországra érkezett a repülő, amivel átszelték a La Manche-csatornát, kialkudta, hogy felszálljon híres repülőre, és tegyen egy kört Budapest felett. Na de hogyan? 

Mihály az együléses repülő vázára ült, és vasrudakba kapaszkodva, lábát a semmibe lógatva szelte a kék eget.

Az ifjú gróf harminc éves kora körül kezdett a politika felé fordulni, de ez már egy másik történet.

A legokosabbat meggyilkolják, a legbutábbat megteszik miniszterelnöknek

Kortársai véleménye nem volt túlságosan hízelgő Károlyi Mihályról. Gr. Batthyányi Tivadar szerint „befolyásolható, szélsőséges, kapkodó, tehetségtelen, ambiciózus, önismerethiánnyal küszködő, tehát nem ismerte saját képességeit, és végzetesen fanatikus volt”. Kozma Miklós csapattiszt ezeket a jellemzőket emelte ki: „naivitás, ostobaság, könnyelműség, lelkiismeretlenség.”

Sok mindent elárul, amit Sigmund Freud pszichológus, a kor egyik legnagyobb elméje írt róla és a magyarországi állapotokról 1918 novemberében: „Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy 

a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat (Tisza Istvánt) meggyilkolják, a legbutábbikat (Károlyi Mihályt) pedig megteszik miniszterelnöknek.”

Nyitókép: Gróf Károlyi Mihály egy hajó fedélzetén, 1912. Fortepan/Library of Congress

*

Felhasznált irodalom:

Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Magyarra fordította: Litván György Európa Könyvkiadó, 2013

Tormay Cecile: Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918–1919-ből

https://mult-kor.hu/karolyi-mihaly-egy-politikus-az-egesz-vilag-ellen-20150304

https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07472.htm
 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kotucso
2025. március 04. 12:49
A pokol tüzén égjen örökké a rohadék. A szadesz tagjai ennek a szemétnek a szellemi,erkölcsi leszármazottjai.
Krupp Skya
2025. március 04. 12:29
a-magyarorszag-nevu-terulet "A magyar magyarnak farkasa" Ez nálatok is így van az ÁVÓ-nál egymást akasztottátok. az ÁVÓ-s Avósnak zsidaja ,
Akitlosz
2025. március 04. 12:22
Károlyi Mihály nem volt jó, sem tehetséges politikus, de azért rágalmazni sem kellene, mint ahogyan itt többen is teszik tudatlanságból. Kohn Béla maga vette el a hatalmat Károlyitól, az ő megkérdezése, egyetértése, beleegyezése nélkül. Károlyi nyilatkozata hamis (így érvénytelen) , azt Kohn Béla írta. Károlyi kész helyzet elé lett állítva az eseményekre befolyása neki nem volt.
jamborz
2025. március 04. 12:21
„befolyásolható, szélsőséges, kapkodó, tehetségtelen, ambiciózus, önismerethiánnyal küszködő, tehát nem ismerte saját képességeit, és végzetesen fanatikus volt”. A jellemzést olvasva hirtelen azt hittem, M. Pétert is bevették a sztoriba.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!