Kizökkent az idő

Valószínűleg minden színházszerető embernek megvan a maga Rómeója, Lear királya vagy Hamletje, hogy maradjunk a megunhatatlan és mindig aktuális Shakespeare-drámáknál. Utóbbi esetében az idősebbek a mai napig Gábor Miklósra esküsznek, akiről állítólag annak idején még egy angol kritikus is megírta, hogy ő a második legjobb Hamlet a földön Laurence Olivier után. Számomra pedig Balázs Zoltán dán királyfija az etalon Tim Carroll húsz évvel ezelőtti Bárka színházas rendezésében: azóta láttam már a tragédia jó néhány változatát, egyik címszereplője sem tudta bennem felülmúlni az ő katartikus játékát. Játékot itt csak jobb híján írok, mert amit Balázs Zoltán akkor és ott művelt estéről estére, sokkal több volt annál: elmerülés és önfeladás, a lenni vagy nem lenni határainak teljes elmosódása.