„Talán kevesen tudják, de Jókai volt az első a magyar publicisztika történetében, aki sajtóhadjárattal aktív, hatalomban lévő politikust buktatott meg, ami nem kis teljesítmény volt” – árulja el Hermann Róbert, majd röviden felvázolja a történetet. Miután Zichy Ödön grófot a Soponyánál található őrvonalon elfogták, és a nála talált, Jellačićtól kapott menlevél és nagyszámú nyomtatott kiáltvány miatt kötél általi halálra ítélték, kétládányi befalazott ingóságát a kálozi kastélyból Pestre szállították. A főváros januári kiürítésekor azonban a kincsek is útra keltek – először Szolnokra, majd Debrecenbe, az Országos Rendőri és Postaosztályra kerültek, annak vezetője, Madarász László szállására. „Később a kormány elrendelte, hogy azokat a tárgyakat, amelyeknek nincs muzeális értékük, vagy félő, hogy a minőségük megromlik a hosszú tárolás során, el kell árverezni. Ekkor azonban kiderült, hogy a ládákról le vannak szaggatva a pecsétek, és hiányzik a leltár is, így fölvetődött a hűtlen kezelés gyanúja. Jókai pedig, mint egy pitbull, azonnal ráharapott a történetre, és két-három naponta írta a cikkeket arról, hogy Madarász hogyan nyúlhatott bele a közösbe. Végül a parlament vizsgálatot rendelt el az ügyben, amelynek következtében Madarász kénytelen volt lemondani a honvédelmi bizottmányi tagságáról és a képviselői státuszáról is” – magyarázza a történész.
1861-ben Jókai Siklós városának képviselője lett a Teleki-féle Határozati Párt színeiben, és egészen 1896-ig volt a parlament tagja. Mikszáth a következőképpen jellemzi országgyűlési tevékenységét visszaemlékezésében: „A parlamentben Tisza Kálmán háta mögé ült, s odaadó hűséggel bocsátotta tollát a keletkező balközép rendelkezésére. Nagy hozsannával fogadták, bár iskolázott politikus sohase tudott lenni. Mégis roppant hasznát vették, mert voltak fellobbanásai, amikor kedvvel dolgozott a politikában, s mindent megszépített bűbájos talentumával.”
Hermann Róbert szerint fontos hangsúlyozni, hogy bármilyen ívet járt is be Jókai a politikában, a szabadságharc örökségének egyik legfontosabb őrzője volt, és sosem tagadta meg 1848 eszméit, csupán realista módon közelített hozzájuk. A forradalom szerepét alkotásai által is megőrizte az utókornak. Műveiben – mint A kőszívű ember fiai vagy az Egy bujdosó naplója – gyakran visszaköszönnek a szabadság iránti elhivatottság és a hősiesség motívumai, amelyekkel emléket állított a magyar forradalom és szabadságharc hőseinek.
Elavult-e mára az egykor ünnepelt szerző?
„A huszonöt éves Jókai, mondhatni, egy csapásra hódította meg az olvasókat, majd évtizedekig, sőt több mint egy évszázadig meg is tartotta közönségét. Ő volt az az író, akit a társadalom szinte minden rétegében olvastak: Erzsébet királynétól a földművesekig. Regényeinek színes, fordulatos cselekménye, a magyar múlt és jelen politikai küzdelmeinek és társadalmi konfliktusainak változatos bemutatása éppúgy vonzóvá tette műveit, mint szíveket dobogtató szerelmi történetei” – fogalmaz Fábri Anna. Szerinte mindezeken kívül az is nagyban hozzájárult Jókai népszerűségéhez, hogy a történetei zömmel magyar történetek voltak, amelyek egy letisztult, ugyanakkor hatalmas szókincset mozgató magyar nyelven szólaltak meg.