Jókai 200 – A magyar írófejedelem

Életének és munkásságának legfontosabb állomásain Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője, Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE nyugalmazott docense és Hermann Róbert Széchenyi­-díjas történész kalauzolt végig bennünket.

A legendás író legendán túli valósága

Jókai Mór különlegesen gazdag életművet hagyott hátra: regényei, tudományos munkái, lapszerkesztői és közéleti tevékenysége révén a 19. századi magyar kultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt. Műveinek összegyűjtése és kiadása máig nem fejeződött be, a kéziratos hagyatékról pedig csak részleges ismereteink vannak. A leírások alapján az író munkarendje rendkívül szigorú és következetes volt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csaknem kétszáz kötetet hagyott az utókorra. Ami Jókai munkamorálját illeti: 

 délután anyagot gyűjtött és politikai kérdésekkel foglalkozott, az estéit pedig a társasági életnek szentelte. „Jókait hatalmas tudásszomj jellemezte, amit részben kiváló iskolái és tanárai alapoztak meg, részben apjától örökölt. Töredékességében is gazdag könyvtára azt mutatja, hogy a legfrissebb természet- és társadalomtudományi eredményeket közzétevő, gyakran idegen nyelvű szakkönyvek sokaságát olvasta. Több ezer kötete lehetett. Ráadásul végigélt egy olyan 19. századot, amelyben az ipari forradalom hatására tudományos és technikai innovációk tucatjai zajlottak le, amire ő – kíváncsi természetéből adódóan – fokozottan érzékeny volt” – fogalmaz Rózsafalvi Zsuzsanna.

Nem elég, hogy beszerzett minden tudományos szakirodalmat, ez az érdeklődése a regényeiben is visszaköszönt. Rendszerint természettudományos leírásokkal gazdagította a történeteit, elég csak a Vaskapu részletes bemutatására vagy a Fekete gyémántokban a Föld fejlődéstörténetére és a kőzetlemezeinkben lévő lenyomatok bemutatására gondolnunk. Ezek a hosszú leírások a mai kor emberének néha megnehezítik a Jókai-szövegek befogadását, ám cserébe páratlan módon rögzítik az egykor létező valóságot – gondoljunk csak arra, napjainkra mennyire átalakult az Al-Duna.

Jókainak az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán hozta meg az igazi írói sikert, s attól kezdve honoráriuma – a kor írói javadalmazásához képest – kiemelkedő volt. Művei gyakran folytatásokban jelentek meg, ami izgalmas történetvezetést követelt meg, hogy fenntartsa az olvasók érdeklődését. Regényei sok esetben valós alapokon nyugszanak, némi fantáziával megtoldva, hősei pedig gyakran több személyből lettek összegyúrva. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert közvélekedés, hogy Jókai írásait romantikus klisék és sablonos karakterek jellemzik.

Azonfelül, hogy Jókai rendkívül aktív és széles látókörű ember volt, a visszaemlékezésekből egy befolyásolható, akaratgyenge személyiség képe is kirajzolódik előttünk. Utóbbit támasztja alá magánélete is: házassága Laborfalvi Rózával, a kor legnagyobb színésznőjével – aki az írónak nemcsak feleség, hanem alkotótárs és inspiráló művész is volt – számos vitát váltott ki. Családja és barátai, köztük Petőfi Sándor is ellenezték az esküvőt. Ugyanis nem elég, hogy a színésznő idősebb volt nála – ami abban a korban szokatlan volt –, de volt egy eltitkolt gyermeke is. Szintén ellentmondásos döntés volt második házassága a nála több mint ötvennégy évvel fiatalabb színésznővel, Nagy (Grósz) Bellával.

Rózsafalvi Zsuzsanna szerint Jókait barátságos, segítőkész embernek ismerték. Olyannyira, hogy többször előfordult, hogy kezességet vállalt ismerősei kölcsönéért, ami miatt időnként eladósodott. Életműkiadójának visszaemlékezése szerint e tendenciának azzal vetettek véget, hogy a Révai Testvérek kiadó egy aranytollat adott neki, amelyet csak külön engedéllyel kérhetett ki a váltók aláírásához, ezzel korlátozva túlzott nagylelkűségét. „Mindenkivel igyekezett jó barátságot ápolni. Kétszer párbajozott életében, Bulyovszky Gyulával karddal, Pulszky Ferenccel pedig pisztollyal, de mindkét esetben a Jókai saját lapjaiban, Az Üstökösben és A Honban megjelent, félreértésre vagy nézetkülönbségre okot adó szövegek miatt, amely jelenség a korszakban nem volt ritka” – meséli az irodalomtörténész.

1861-től országgyűlési képviselő, majd felsőházi tag volt, de igazi szenvedélye az írás maradt. „Újságírói pályafutásában valódi innovátornak számított, hiszen sokféle műfajú sajtótermékkel jelent meg. Pályája elején divatlapokba írt, 1847 júliusától átvette az Életképek szerkesztését, amely a Tízek Társasága orgánuma volt, s amelynek stábjához Petőfi is csatlakozott 1848 áprilisában. Majd a hetvenes évek közepén ugyanezzel a címmel alapított irodalmi-­művészeti és a társasági élet eseményeit közlő lapot. Írt a Vasárnapi Ujságba is, ahol egyfajta tudományterjesztő, ismeretközlő profilt valósított meg, és voltak politikai lapjai is, mint A Hon vagy a Nemzet. Az Üstökös című élclapjával pedig megteremtette a humorisztikus és illusztrált sajtót hazánkban. Szatirikus írói stílusa egyébként páratlan volt: sosem bántó gúnyt alkalmazott, hanem finom humort” – jegyzi meg Rózsafalvi Zsuzsanna.